Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)
TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉRŐL - Szita László: A nemzetiségi nyelvtanítás a Délkelet-Dunántúlon a két világháború közötti időszak oktatásügyi statisztikájának tükrében
tésére került sor. A húszas és harmincas években a vizsgált területen, a Délkelet-Dunántúl régiójában, Tolna megyében a hat ,,A" és harminchárom ,,B" típusú iskola egyben azt is jelentette, hogy arányában a legkiterjedtebb volt az anyanyelvoktatás. Baranyában, ahol a nemzetiségi jellegű iskolák összes száma a Tolna megyeinél több mint kétszerese a 48 ,,B" és 7 ,,A" típusú intézménnyel a régióban ugyan megelőzi abszolút számokban Tolnát, arányaiban azonban közel sem olyan egységes. A Somogy megyei nemzetiségi iskolák vesztesége volt a legerősebb. A polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság idején elért, majd a húszas években megcsorbult, de még mindig jelentős anyanyelvi oktatás nagyon sok belső módszertani kérdést vetett fel a húszas évek végén. A tanítói állomány azokban az iskolákban, ahol a kétnyelvűség sikeresen haladt előre, jónak mondható. Azonban az iskolák közel egyharmadában zavarok támadtak. Sem az anyanyelv, sem pedig a magyar nyelvtanítása nem hozta a várt eredményeket. Ezt azért kell hangsúlyoznunk, mert a kérdéssel foglalkozók általában az új oktatási rendszerre való áttérés okait csupán politikai viszonyok változásában keresik és magyarázzák, pedig az alig ismert egykorú oktatásmódszertani kutatások és eredmények már 1928-29-ben rámutattak az ,,A— B—C" típusos rendszer gyengeségeire és annak továbbfejlesztését kívánták. Ezek közé tartozott Balázs Ferenc is, aki a VKM mellé kiemelt nemzetiségi oktatásügyi referens, országos szakfelügyelő volt. Balázs 1932-ben már több írásában a kisebbségi oktatás egységesítését, szervezeti és módszertani továbbfejlesztését hangsúlyozta. 49 Ezzel az elégedetlenséggel mind többet foglalkozott a szaksajtó, a kisebbségi elemi iskolák felügyelete, de visszatérő téma volt a bajai pedagógus-továbbképzés kurzusain elhangzó szakmai és politikai előadásokon, szemináriumokon. Legnagyobb elismerésben a ,,B" típust részesítette a szakmai vélemény. A legtöbb kifogást a ,,C" típus ellen hozták fel, amely rendkívül minimális igényeket volt alkalmas kielégíteni. A felsőbb osztályokig az ,,A" típusban eljutó gyermekek miatt egyrészt azok a szülők fejezték ki kétségeiket, akik továbbtanulást akartak biztosítani és úgy tapasztalták, hogy a magyar nyelvben a tudásuk rendkívül kevésnek bizonyult. Ilyen vélemények kifejeződése a Bonyhádi ev. főgimnáziumban 1934-ben tett miniszteri szakfelügyeleti látogatáson is elhangoznak. ,,. . . a felkerült német származású és német anyanyelvű gyermekek magyar szókincse szegényes, kiejtésük roppant hibás, gramatikai ismeretük minimális, a mindennapi beszéd is teli hibás fordulatokkal . . ."5° Természetesen nagyon nagy volt azoknak a tábora is, akik a legideálisabb kisebbségi oktatási szisztémának tartották a három típusú iskolát, mert mint ugyancsak a bonyhádi evangélikus főgimnázium látogatásakor hangzott el - ,,. . . a nemzetiségi iskoláknak a helyi viszonyokhoz kell alkalmazkodnia, a szülői érdek és felelősség ezen típusok fennállásával szabad választás lehetősége előtt ál. Ha helyesen képzeli el és munkálja ki a gyermeke jövőjét, akkor módja van arra, hogy a magyar nyelv megfelelő elsajátítása mellett, amely továbbképzésre biztos fundamentum, az anyanyelv is az iskola és a szülői ház együttes hatására sértetlenül tovább fejlődhet..." Mind két tábor véleményének voltak komoly részigazságai, ugyanakkor továbbra is politikai irányzatok befolyása miatt teljesen rossz választásokra kényszerültek a szülők, elvesztve a helyes irányt. Már az egykorú szakirodalom is észlelte a problémákat. Dr. Lahmann György a következőket fejtette ki a nemzetiségi iskolaügy fejlődését áttekintő kitűnő tanulmányában :
