Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉRŐL - Sarosácz György: A Pécs környéki bosnyák falvak iskolaügyének és közművelődésének kezdetei

javulása fokozatosan feloldotta volna a szülők tartózkodását és az egész község közömbösségét. Ezt azonban a két különböző iskolatípus - egyházi és állami (tannyelvű) elvi okok miatt nem tette lehetővé. A tannyelvű oktatás az 1948/49-ben bekövetkezett változások: a segédtanítók internálása miatt végleg megszakadt. Az egész megyében a szülőknek egyetlen lehetőségük maradt, ha a gyerekeiket anyanyelven kívánták oktatni, a Pécsett működő Horvát-szerb Általános Iskola. Ez viszont azzal járt, hogy a szülők a gyerekek neveléséről már 6 éves kortól fogva kénytelenek voltak lemondani. Az 1956-os ellenforradalom után az oktatás terén e községekben nincs lényeges előrelépés. Az alsó négy osztályban az anyanyelv oktatása egyedül Németiben maradt meg. A heti 4 órás anyanyelvű oktatás nem oldotta meg az alapvető problémákat: a gyerekek szókincse nem fejlődött párhuzamosan a magyar nyelvvel, attól messze elmaradt, ugyancsak nem állt módjukban az anyanyelvű kultúra megismerése. Ennek tulajdonítható, hogy nemzetiségi öntudatuk sem tud kialakulni. Az iskolák körzetesítése az 1970-es évek elején elkezdődött. A horvát nemzetiségű lakosság anyanyelvű oktatását teljesen figyelmen kívül hagyták. A körzetesítésnél nem vették figyelembe a nemzetiségi községek mi módon lehet megoldani. Egyetlen horvát nyelvű körzeti iskola létrehozását nem tervezték. A körzetesítésnél egyedül figyelembe vették, hogy az adott község tanítója (tanítói) nyugdíjaztatása mikor történik (lásd: Áta, Személy, Pécsudvard). A Pécs környéki bosnyák horvát községek közül egyedül Szalántán hozták létre a körzeti iskolát, amelyhez Pogányt is hozzá csatolták. Szalántához azonban olyan magyar községeket kapcsoltak hozzá, hogy az odajáró több mint 50 horvát gyerek számára ezzel a kétnyelvű iskola létrehozását teljesen lehetetlenné tették. A pécsudvardi körzetet csak ideiglenesen hozták létre: Áta és Szőkéd az 1976-ig tartozott. Megszüntetését azzal magyarázták, hogy a gyerekek létszáma erősen lecsökkent. A tényleges valóság az, hogy a tanítók nyugdíjba vonultak és helyükbe másokat nem vettek fel. A községek elnéptelenedése felgyorsult. A megyében általános jelenség, hogy a kis községek tanító nélkül maradtak. A nemzetiségiek által lakott községek körzetesítését is minden megkérdezés nélkül hajtották végre. A Pécsett működő Horvát-szerb Általános Iskola férőhelyét nem növelték, hogy a személyi, a pécsudvardi és kökényi (esetleg átai és szőkédi) gyerekeket fogadni tudja. Az anyanyelv tantárgykénti tanítása napjainkban sem oldja meg a nemzetiségi gyerekek oktatási problémáit. A két hétre összeállított órarend szerint a felső tagozaton 8, az alsó tagozatban pedig 7 órában folyik az anyanyelvű oktatás. Az órák megtartása délelőtt és délután tanító iskolákban a horvát-szerb nyelv tanításának órarendbe történő beépítése külön gondot okoz: azt vagy korai, 7-8 óra között tartják, vagy az utolsó 6-ik órában, mikor a gyerekek kevésbé tudnak odafigyelni, mert fáradtak. De előfordul olyan is, hogy nincs beépítve az órarendbe, a gyerek tanítás után látogatja a nyelvórákat. Ilyen esetekben a gyerekek a szülőknek gyakran felteszik a kérdést, hogy ilyen körülmények között miért kell ezeket az órákat látogatni. Az adatok hiánya nem teszi lehetővé, hogy a kilenc község iskolájának a történetét még részletesebben megismerjük. A 18-ikés a 19-ik század első feléig iskolai oktatásról nem beszélhettünk. Az első iskolák mindenütt a plébániák mellett jönnek létre és körzeti feladatokat látnak el: elsődleges feladatuk a hitoktatás volt. A római katolikus iskolák létrehozását minden községben Scitovszky pécsi püspök 1829-es egyházi látogatásakor tűzte ki célul. Az iskolák létrehozása községenként eltért. Általános panaszként említik, hogy a szülők a gyermekeiket nem szívesen