Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉRŐL - Sarosácz György: A Pécs környéki bosnyák falvak iskolaügyének és közművelődésének kezdetei

küldik iskolába és az oktatás a tanítónak igen nagy ellenállásába ütközik. Haas Mihály éles és jogos kritikával azt írta, hogy ,,. . . míg nyáron át több a' pásztor, mint a' legelő marha, addig számos gyermek fog iskolai oktatás nélkül felnőni."

115 A fenti sorok írója viszont teljesen figyelmen kívül hagyta, hogy az oktatás gyakorlati hasznát a jobbágyság a hétköznapi életben nem látta és nem is érezte annak szükségét. A legegyszerűbb ,,kalendárium"-hoz sem jutott hozzá. Ezért a betűvetést értelmetlennek tartotta. A Biblia és a különböző imakönyvek a számukra még 1845-ben ismeretlenek voltak. Ugyancsak jellemző, hogy a parasztság iskolaellenes magatartását állandóan kiemelik, különösen a horvátság tartózkodását. Viszont egyetlen egy megjegyzés sem hangzik el, hogy a gyerekek a hitoktatásra nem járnak el és azt rosszul sajátítják el. Az 1829-es egyházi látogatás egerági jegyzőkönyve kiemeli, hogy a legősibb egyházi fegyelemnek és hitéletnek elsősorban a horvátság veti alá magát. Ez is bizonyítja a hitoktatás elsődleges célját és szerepét a lakosság körében. Ezt követő két évtizeden át a középnemzedék az anyanyelvét a nemzetiségük megtartásában nem felejtette el. Az anyanyelven történté oktatást a századforduló előtt eltörlik. Az 1845-ös egyházi látogatás a horvát községekben már a magyar nyelv oktatását szorgalmazza, de hozzáteszi, hogy azon a nyelven kell tanítani, amelyen a gyerekek beszélnek és a legjobban ismerik.

116 A magyarsághoz hú maradt és a területhez ragaszkodó lakosság szomorúan tapasztalta, hogy a két háború között beígért „kisebbségi" jogaikat nem ismerik el. A lakosság minden szellemi irányító nélkül maradt: nem volt, aki érdekükben szót emeljen. Az 1945 után bekövetkezett változás a nemzetiségek anyanyelvük és kultúrájuk szabad használatát garantálták. A kibontakozó megvalósulást azonban az 1948-ban bekövetkezett Jugoszláviával kapcsolatos politikai nézeteltérések megszakították. Ezt követően a lakosság politikai tartózkodása továbbra nőtt. Az 1970-es évek elejétől a párt- és állami szervek ülésein szerepel a nemzetiségi kérdés'megvalósítása, köztük az anyanyelv oktatása is. Az anyanyelv oktatásától való politikai tartózkodást többen úgy értelmezték, hogy az „anyanyelv okatásra nincs igény". Ez a megállapítás többek között figyelmen kívül hagyta, hogy a nemzetiségi szemléletben az elmúlt száz évben lényeges változás nem történt. A nemzetiség lakta községekben hosszú évtizedeken át az oktatás alapvető követelményének a magyar nyelv elsajátítását tekintették, figyelmen kívül hagyták az anyanyelven történő oktatást. A fiatalok továbbtanulásáról az 1950-es évekig nem beszélhetünk: középiskolát vagy diplomát 1945 előtt a kilenc faluból mindössze négy férfi szerzett. Minden gyermek az általános iskolát a századfordulótól elvégezte. Az írástudatlanok száma ebben az időben minimálisnak mondható. A legnagyobb gondot az okozta, hogy az oktatás nyelvezete kizárólagosan magyar lett. Ez által a tantárgyak elsajátítása igen sok nehézséget okozott, mert nem volt egy átmeneti tanterv, amely a magyar nyelv elsajátításában segítséget nyújtott volna. Ugyanakkor nem tette lehetővé az anyanyelv irodalmi szinten történő megtanulását. Ennek tulajdonítható, hogy az általános iskolák színvonala a magyar lakta községektől elmaradt.