Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉRŐL - Sarosácz György: A Pécs környéki bosnyák falvak iskolaügyének és közművelődésének kezdetei

saság leverése után Baranyában egy sajátos helyzet alakul ki: a horvát nemzetiségű lakosságnak az anyanyelv szabad használatán kívül politikai igénye nem volt, mert továbbra is itt kívánt maradni. Ennek tulajdonítható, hogy minden propagandától mindvégig távol tartják magukat. E néhány év (1918-1921) oktatás helyzetéről a miniszterelnökség referensének 1922-23-ban írt jelentései tájékoztatnak bennünket. A nyolc falura kiterjedt adatokból kiderül, hogy ezt megelőző évtizedekben ezekben a falvakban az anyanyelvi oktatást teljesen mellőzték: a gyerekek olvasókönyvvel nem rendelkeztek, a tanítók imakönyvből tanítottak, a tanítók felkészültsége alacsony volt. Jellemző, hogy a felnőtt generáció legidősebb tagjai (75-85 évesek) a horvát nyelvű írásnál magyar betűtípusokat használják. A szerb királyi hadsereg megszállása alatt az oktatás nyelve egyedül a németi iskolában volt horvát.

87 Feltételezhető, hogy Szalántán és Pogányban is folyt anyanyelvi oktatás, mert utóbbi két község tanítója ellen a szerb királyi hadsereg kivonulása után a tanfelügyelőség kivizsgálást indít.

88 A többi községekben a tanítók felkészültsége azonban gyenge lehetett, hogy minden tantárgyat anyanyelven tanítsanak, de többsége azon folyt. Személy község lakossága azt állította, hogy a tanítójuk 32 éves működése után az anyanyelvüket nem volt képes tisztességesen megtanulni.

89 Minden községről külön készült jelentés azt is bizonyítja, hogy az anyanyelvi oktatás és művelődés iránti igény minden politikai tartózkodásuk ellenére a korábbi évtizedekben is élt bennük. Kökény községről azt olvashatjuk, hogy nyolc évig nem volt rendszeres tanítás: ,,a nép züllik, lázong, követelődzík, elégedetlenkedik, tanítójukat kikergették a faluból stb."

90 A tényleges okát azonban nem említik: nem tudjuk, hogy az iskola miért nem működött, a tanítójukkal szemben miiyen kifogásuk volt. Adatközlők elmondása szerint a tanítók a nép nyelvét, szokásait kevésbé ismerték és nem tudtak hozzájuk alkalmazkodni. Személy esetén azonban azt olvashatjuk, hogy a nép a tanítójával nincs megelégedve, mert nemcsak a horvát, de a magyar nyelven történő oktatást is kévéseitek. Azzal vádolták, hogy nem törődik az iskolával, többet foglalkozik kupeckodássa!.

91 A pécsudvardi bíró elmondta, hogy „Pécsett Horthy kormányzó is beszélt vele, s megígérte neki, hogy anyanyelvüket az iskolában használhatják. Kérdezték, hogy nem lehetne-e többet tanítani anyanyelvükön? Megnyugodtak, amikor felvilágosítottam őket, hogy egészen elég az a heti ő óra, mit az anyanyelvi oktatásra, olvasásra, írásra és hittanra, s egyházi éneklésre fordítanak az iskolában, s ha több órában tanítanák a sokác nyelvet, az a magyar nyelv tanulás kárára lenne, pedig a magyar nyelvre szükségük van."

92 Személyben „Sárosác Pál, Bosnyák János, Bogdán Máté és a több társuk az anyanyelv jogait hangosan kezdték emlegetni előttem, s annak az iskolában való tanítását kezdték követelni. Mikor a gazdák látták, hogy jegyezgetek, a három gazdán kívül mások is kérték, hogy az ő nevüket is írjam fel."

93 Az anyanyelv használatának jogos követeléseit az iskolán belül, mint az iskolán kívül, a szakreferens tévesen a jugoszláv megszállóknak és volt káplánjuk bujtogatásának tulajdonította.

94 A helyzetjelentésnek befelé az volt a célja, hogy olyan politikai információt továbbítson a kormány felé, hogy a kitelepülni nem szándékozó és a magyar államhoz hű maradt horvát állampolgárok anyanyelvüket szabadon használhatják. Ugyanakkor külföld felé azt igyekeztek bizonyítani, hogy az itt maradt horvátság nemzetiségi jogait teljes egészében biztosítják.

95 A helyzetfelméréskor tett ígéretek és intézkedések tele vannak ellentmondásokkal. Minden községben az előadó alku tárgyává tette, hogy hány óra elegendő az