Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉRŐL - Sarosácz György: A Pécs környéki bosnyák falvak iskolaügyének és közművelődésének kezdetei

anyanyelv oktatására: Pécsudvardon 6, Pogányban 4, Személyben 3, Szőkéden és Átán 1-1 óra, Szalántán írni és olvasni és hitoktatást kell ezen a nyelven tanítani.

90 A legtöbb iskolában az anyanyelv oktatása az egyházi énekek és hittan tanításában merült ki. A megszállás ideje alatt a tanítók Zágrábban szerkesztett és kiadott olvasókönyvből tanítottak. Horvát nyelven írt Hittan könyvük „Szent István Társulat" kiadásban jelent meg.

97 Az 1923-ban végzett vizsgálat szerint Budapesten a fent megjelölt társulat kiadásában megjelentő horvát olvasókönyv - CITANKA-, amelynek megírásakor a horvát etnikai csoportok nyelvjárását vették alapul.

98 Az olvasókönyv megjelenése előtt nem volt tantervük, a tanítható óraszámok sem voltak meghatározva, de nem volt egységes utasítás abban sem, hogy hányadik osztálytól kezdve tanulhatnak a gyerekek anyanyelvükön. Az oktatás községenként eltért; elsősorban a tanító felkészültségén múlott.

99 Az anyanyelv oktatásában a felmérést követően, 1923 után lényeges változás nem történt. A volt tanítók Németi kivételével mind kicserélődtek. Az új tanítók beállításánál az egyház továbbra is csak azokat alkalmazta, akik a kántori teendőknek horvát nyelven is eleget tudtak tenni: ezenkívül alkalmasak voltak arra, hogy a gyerekeket horvát nyelvű könyvből olvasni megtanítják. A nyelv oktatására egyedül Ebrics István, a németi tanító volt alkalmas, aki 1911-től 1950-ig „mestere" volta falunak: nemcsak - gyerekek tanításában, hanem abban is, hogy megértette az egyszerű parasztok gondjait, problémáit és tudott velük azonosulni. Számukra a „Gospodin" (úr) nem a szó értelmében vett urat jelentette, hanem aki iránt bizalmuk megvolt, és akit munkája és viselkedése alapján nagyra becsültek és tiszteltek. De ismert volt arról is, hogy a fiatal pályakezdő tanítókat a horvát nyelv tanításában, különösen a kántori teendők ellátásában (halotti búcsúztatók megírásában, a szent énekek alkalomszerű összeállításában) mindig a segítségükre volt.

109 Az 1930-as évek után egyre több az olyan tanító (kivéve akik horvát parasztok gyerekei), aki a falu lakossága elől elzárkózik és távoltartja magát. Az előírt hetenkinti olvasás és hitoktatás Németi kivételével az 1940-es évek felé mindenütt elmaradt. Az anyanyelv használata a családban továbbra is erős maradt: a gyerekek magyar nyelv ismerete nélkül kerültek be az iskola első osztályába. A magyarosítás azonban évről évre erőteljesebben folyt. A horvát nyelv teljes kiszorítását azzal érik el, hogy befelé is jelentkezett egy társadalmi igény - a felnőttek többsége már beszélte a magyar nyelvet. Ezzel lehetővé vált egy átfogó nemzetiségi oktatási tervezet kidolgozása, amely hozzájárult, hogy lényegesen javult az oktatás tartalmi munkája. A tanítóképzőkből az 1910-es évek után egyre több jól felkészült tanító került ki, akikkel a magyarosítást végre tudták hajtani. Ugyanakkor a nemzetiségi nyelv tanítására nincsenek felkészítve: többségük, mint gyerek (tanító gyermekei) sajátítja el az adott falu nyelvjárását. A közéletből az 1930-as évek felé sikerült az anyanyelv használatát teljesen kiszorítani. Ez részben annak tulajdonítható, hogy a század elején született nemzedék a magyar nyelvet aránylag jól elsajátította: ugyanakkor nemzetiségi öntudattal nem rendelkeztek. Anyagismeretben az egykori anyaországról semmit nem kaptak és nem is tudnak. Az anyanyelven és a népi kultúrán kívül a nemzetiségi öntudatuk megtartásában hozzájárult az ellenük uszított nacionalista, soviniszta sértegetések és megjegyzések. Ez legjobban a pécsudvardi horvátok panaszából derül ki: kérik, hogy a „pécsi városi hajdúk, ha dolguk van Pécsett, a piacon minden csekélységért ne hívják őket vadrácoknak, sem pedig a csendőrök még a büdös sokacokat se illessék „vadrác" gúnynévvel, főleg pedig a vasúti kalauzok, ha gyorsan nem tudnak felszállni a vonatra, ne lökdössék őket, s ne csúfolják őket „vadrácoknak". . . Kérjük az urat, hogy Budapesten mondja el a nagyuraknak kérelmünket.. ,".

101