Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉRŐL - Solymár Imre-Szőts Zoltán: Források a bukovinai székelyek történetének tanulmányozásához (I. rész)

a társadalmi és gazdasági viszonyok bemutatása hozott újat. (ifj. Barta János, Wellmann Imre, Heckenast Gusztáv stb.) A XVIII. századi erdélyi feudalizmus sajátossága, hogy a rendiség XV. századi formájában virágzott. Az uralkodó osztály — a székely előkelők és lófők, a vármegyék magyar nemessége és a feudális szász patríciusok — mellett még e században is jelentős volt a szabad elemek, a közszékelyek rendje, szabadosok, szabad szászok és románok száma.

8 A XV. századra ugyanis a feudális rend csak Erdély középső területein alakult ki, s csak a XVI. században kezdődött meg a peremvidékek feudalizációja, a privilegizált elemek, így a közszékelyek jobbágysorba süllyedése. A szabad elemek több évszázados osztályharca párhuzamosan folyik a magyar államiságot képviselő Erdélyi Fejedelemség önvédelmi harcaival.

9 A szatmári békekötést követő viszonylagos békeidőszak megszilárdította azokat a politikai kereteket, melyek a török kiűzést követően alakultak ki. Erdély a soknemzetiségű Habsburg Birodalom egyik távoleső tartománya lett. Függetlenségét elvesztette, nem egyesülhetett Magyarországgal.

10 Volt hódoltsági terület lévén, még jó ideig elmaradt a közép-európai színvonaltól. Míg azonban a Magyar-alföld éppen a XVIII. század folyamán kezdett kilábalni az elmaradottságból, Erdély gazdasága stagnált.

11 A politika porondján - a magyarországi viszonyokhoz hasonlóan - a bécsi udvar és a feudális uralkodó osztály küzdelme folyt. Az erdélyi rendek foggal-körömmel védelmezték a rendi alkotmányt, ragaszkodtak privilégiumaikhoz, az adómentességhez. Ugyanakkor gazdasági téren kevés hozzáértést mutattak. Az udvar modernizáló törekvéseivel szemben — ha az nem sértette kiváltságaikat — kevés ellenállást tanúsítottak.

12 A XVIII. század a második jobbágyság kialakulásával járt Erdélyben is. Az Elbától keletre eső területek sajátosságaihoz helyi jellegű súlyosbító feltételek járultak. Az elaprózott nemesi birtokokon nem szerveződtek majorságok, de a földesurak itt is növelték a jobbágyok terheit, s törekedtek a robotoltató árutermelés teljes megvalósítására.

13 Hadik András, Erdély magyar gubernátorának elaborátuma szerint: A robot mértéktelen és rendszertelen." A másik probléma a jobbágytelkek elaprózottsága. Ezek ugyanis ,, . . . országszerte igen aprók, megközelítőleg sem állnak arányban azokkal a terhes szolgálatokkal, melyeket haszonélvezésük fejében a jobbágyoknak teljesíteniük kell." A kisnemesi birtokelaprózódás is a jobbágyot sújtja. Az egy-két jobbággyal rendelkező kisnemesek kénytelenek kurializálódni, saját kezelésbe venni. Jobbágyaikat elkergetik, növelve ezzel a nincstelen parasztok számát.

14 Ugyanakkor Erdélyben — a nemesi jog egyik sarkalatos tétele szerint — a földesúrnak joga volt a paraszti irtásföldeket is saját kezelésbe venni. A paraszti sérelmek jogorvoslását pedig az úriszék tette lehetetlenné. Az elavult rendi területi szerveződés megakadályozta a Székely székekről, a túlnépesedett területekről a ritka lakosságú részekre való települést A jobbágyállapot örökletes, mely apáról fiúra száll. Senkinek sem áll módjában a földesúri tulajdont képező jobbágycsaládból kiszakadnia, s más székben, más megyében új családot alapítani." — mondja az elaborátum.

15 A kor- és kórkép legszembetűnőbb jelei: a rendi társadalom differenciálódása, a szabad elemek lesüllyedése, a gazdasági hanyatlás, az ínség, a kedvezőből kedvezőtlenné váló földrajzi fekvés, a helyi viszonyokban sokszor eligazodni sem tudó idegen hatalom stb. A kilátástalan szociális helyzetben lévő jobbágyságnak egyetlen menedéke maradt — a kivándorlás.