Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK A MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉRŐL - Solymár Imre-Szőts Zoltán: Források a bukovinai székelyek történetének tanulmányozásához (I. rész)

őket. Most, a felröppenő „páva" nyomában hagyományőrző csoportok, pávakörök alakultak. Közben felnőtt egy újabb, s még újabb nemzedék, s kinevelődött - az addig homogén paraszti társadalmukból - saját értelmiségük. Új, szélesebb horizontú igényekkel. Történeti hagyományaikat az élő szájhagyomány örökítette tovább. Könyvet mások írtak róluk. Aztán saját, paraszti írástudóik, hagyományőrzőik is. S a korábbi emberöltők élete? A régi történeti források számbavétele, összegyűjtése, feldolgozása, megismertetése tovább nem halasztható. Hagyományőrző közösségek, a helyi történet kutatói, maguk a bukovinai székelyek igénylik tőlünk. A Baranya Megyei Levéltár ezért vállalta a jelen, forrásközlő sorozat indítását. Első közleményünk a legkorábbi publikált forrásokat tekinti át. A legközelebbi a szabadságharc és az azt követő évtized bukovinai székely vonatkozásait tárja fel. II. A bukovinai székelyek történetének legkorábbi dokumentumai (1766-1848.) A XVIII. század utolsó évtizede a nacionalizmus ébredésének időszaka Magyarországon. A jozefinizmus bukása utáni hatalmi vákuum betöltésére a középnemesség vállalkozott. A rendi-nemesi nacionalizmus azonban visszarettent a francia forradalomtól és megkötötte kompromisszumát az abszolutizmussal. Az l.-ferenci reakció dermesztően hatott. A cenzúra szorításában sorvadt a magyar közgondolkodás, s a nemzeti érzés izzó parazsa csak a reformkor idején lobbanhatott lángra.* Az ébredő nemzeti öntudat - a romantika jegyében - a múlt felé fordult. Körösi, Jerney, Reguly utazásai jelzik a modern polgári nemzettéválás folyamatában a fellendülő őstörténeti múltkeresést, kutatást. Az öntudatra ébredés — többek között - a határokon kívüli magyarság felfedezésével járt. így kerültek az érdeklődés homlokterébe időről időre a bukovinai székelyek. Történetük ismert, s az is, miért érezzük jogosnak e történeti örökség, történeti tudat ápolását. Miután összegyűjtöttük a bukovinai székelyekről 1766 és 1848 között megjelent híradásokat, ezek egy részét forrásközlésként közrebocsátjuk. E rövid bevezetővel célunk annak bemutatása: hogyan ismerte meg, hogyan látta a reformkor embere sorsukat, életüket. Egyúttal — vázlatosan - történelmi hátterét is felrajzoljuk e hányatott sorsú néptöredék három-négy emberöltőjének. Mint ismeretes, a „kivándorlás kora" a XVIII. század közepétől kezdődött, a történeti irodalom azonban a székelyföldi határőrszervezéstől, tehát 1762-től periodizálja azt. A határőrszervezés, benne a madéfalvi veszedelem, korabeli iratait Szádeczky Lajos jeles okmánytára tette közzé. Kár, hogy nincs fordítása, modern kiadása. Ugyanő adta ki a „Magyar Történelmi Emlékek" sorozatban a határőrszervezés leghitelesebb szemtanúja, Halmágyi István naplóit és iratait, ki a szervezésre kiküldött bizottság jegyzője volt. Munkája 1906-ig csak kéziratból volt megismerhető. Kevesen tudtak róla. Aranka György például 1796-ban a Magyar Nyelvmívelő Társaság munkáinak első darabjában Halmágyi naplóit is említi. Naláczi Józseftől tudjuk, hogy magától Halmágyitól kapta meg olvasásra. Emlékiratában „igen szép munká"-nak tartja, mint egyetlen igaz leírást a határőrszervezésről.

2