Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK BARANYA MEGYE 18-20. SZÁZADI TÖRTÉNETÉRŐL - Nagy Lajos: A kurucok és rácok pusztításai Baranya vármegyében 1704 elején

IX. A kurucok és a rácok pusztításának a következményei Baranya egyes részein Az utolsó törvényt, ami alapján a nádor elrendelhette az alábbi összeírást a 17. század elején hozták a kisebb területeket akkoriban gyakran sújtó háborús csapások esetére.

119 A szabadságharc idején ezek Baranyában megismétlődtek és a kóborló rácok dúlásait állandósultnak tekinthetjük. Az összeírok mindamellett, a nádor rendelete értelmében csak azokat a veszteségeket említik, amelyek 1704-ben érték a vármegye lakosságát. Az 1711/12-ben összeírt adatokat elemzés céljából összehasonlítottuk a későbbi években találtakkal. Ezek alapján azt állapítottuk meg, hogy a rácok népirtásnak minősíthető vérengzést csak néhány helységben végeztek. Legtöbb községben kicsi volta veszteség. A megöltek számából arra kell következtetnünk, hogy csak azokkal végeztek, akik a feleségük, leányuk becsületét és a vagyonukat védelmezni akarták. Az ellenállók legyilkolása után a megfélemlített községben már szabadon garázdálkodhattak. A jogszokás alapján a megölt családfő helyére a vele addig egy háztartásban élő legidősebb fia, fitestvére, vagy veje lépett, az vezette tovább a gazdaságot. A jobbágytelek csak akkor árvult el, ha a családban nem volt, aki a gazda helyére léphetett volna. A magyar és a római katolikus délszláv falvak közül a rácok utolsó szálig egyet sem irtottak ki. A szabadságharc alatt elnéptelenedett magyar községek lakói először csak védelmet kerestek valamelyik közeli helységben, majd a rossz közbiztonság miatt később is ott maradtak. A földesúr csak akkor parancsolta őket haza, ha más uradalom falujába menekültek át.

120 Az 1713. évi összeírás viszont azt bizonyítja, hogy azt a súlyos veszteséget, ami 1704-ben érte az állatállományt, a háborús évek ellenére is pótolni tudták a parasztok. Somogyi Ferenc, a bólyi tiszttartó 1709-ben még egyetlen igavonó barmot sem talált a Batthyány uradalom magyar falvaiban. A hadjáratok közti nyugalmasabb időkben Szlavóniából vissza-visszatérő római katolikus délszlávoknak sem volt még egy ekényi

121 ökrük se. Somogyi leírásának is ellentmondanak az 1713. évi és a későbbi összeírások adatai. Statisztikai értékelés céljára mindenekelőtt a legexponáltabb siklósi Caprara uradalmat választottuk ki.

122 Hadjárataik során a kurucok a páli rév felé ezeken a falvakon vonultak keresztül, de arra nincs adatunk, hogy az itteni református lakosságot kirabolták volna. 1704-ben a páli réven átkelt rácok ebbe az uradalomba érkeztek. Értesülve a kurucok elvonulásáról, gátlás nélkül itt követték el a legkegyetlenebb vérengzéseket és a zsákmányszomjuk is még kioltatlan volt. Ez a terület Szlavóniához is közel esett, a Dráván átkelő kisebb rabló csoportok később is hamar elérték. Az alábbi összeírás idején, 1711/12-ben még csak 156 jobbágyot és 62 zsellért találtak az egész uradalomban. A későbbi összeírások a lélekszám hirtelen megemelkedéséről, majd fokozatos növekedéséről tájékoztatnak, mint az alábbi 3. számú táblázatban közöljük. 3. sz. táblázat Az összeírás éve Jobbágyok száma Nős fiú és fitestvér Nőtlen fiú és fitestvér Zsellér özvegy 1711/12 156 62 32 1713 443 106 86 61 32 1714/15 463 103 132 41 35 1719 479 121 125 25 35 1724 550 148 142 23 14