Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK BARANYA MEGYE 18-20. SZÁZADI TÖRTÉNETÉRŐL - Koroknai Ákos: A dualizmus kori parlamenti választások a Délkelet-Dunántúlon (II. rész)

rosság többségében továbbra is megmaradt negyvennyolcas függetlenséginek. Ugyanígy megoldatlan maradt a városi népességnek és értelmiségnek az eddiginél nagyobb mérvű választói joghoz juttatása. A kormánypártiság DK-Dunántúlon nem tekinthető erősnek. Még a legmegbízhatóbb bonyhádi kerület is a szabadelvű párti kerületek között csak a 25. helyet foglalta el a rangsorban az 1875—1892 közötti választási győzelmeket alapul véve. Országos viszonylatban így a dk-dunántúli választókerületek a kormánypártiság gyenge láncszemeit alkották. Ezzel szemben a függetlenségi ellenzék legerősebb és legállandóbb kerületeit itt találjuk (Szalánta, Szentlőrinc, Lengyeltóti, Szigetvár). IV. Az 1896. évi választások visszhangja a sajtóban és az emtékiratirodalomban, a végeredmény Az 1896. évi választásokat az egykorú sajtó- és emlékiratirodalom mélységesen elítélte, de a választások értékelésében — különös módon — eltérő nézeteket vallott. Csupán annyi egyezőséget mutatnak fel, hogy általában helytelenítik a miniszterelnök erőszakos és korrupcióval párosult taktikáját az ellenzék egészével szemben. Szász János ,,A politikai Magyarország" c. munkájában a vesztegetéseknek soha nem képzelt méreteiről írt. A miniszterelnök Lukács pénzügyminiszter közreműködésével a Magyar Általános Hitelbanknál kezelt várépítési alapból mintegy 3 millió Ft-ot utalt ki a választásokra. Ezt az összeget a második Wekerle-kormány térítette meg 20 millió K megszavaztatásával a királyi palota költségeire. Csupán Ugrón Gábor megbuktatására Szatmárban 80 ezer Ft-ot költöttek, hogy a kormánypárti Chorin Ferenc győzelmét biztosítsák. Ugrón csak 1899-ben került vissza a képviselőházba pótválasztással. Szász értékelése szerint Bánffy miniszterelnök Vasban, Zalában, Sopronban még a néppárti jelölteket is támogatta a függetlenségiek ellenében.

206 Ez a felfogás azonban korántsem állja meg a helyét. Bánffy támadása valójában a Néppárt ellen irányult, amely 19 mandátumnál nem is szerzett többet, jóllehet 51 kerületben feltételezték többségét. Igaz ugyan, hogy a miniszterelnök a függetlenségiek ellen is koncentrált támadást indított, de ez elsősorban a Néppártot támogató és a polgári házasság ellen fellépő Ugron-frakciót vette célba. Az ugronisták a korábbi 47 mandátumnak csak 23%-át tarthatták így meg. Ugyanakkor a Kossuth-frakció behozta korábbi 50 képviselőjét. Zichy Nándor a Katholikus Szemlében a választásokon szereplő függetlenségieket így jellemezte: „Megmaradt a Kossuth-párt, mint a szabadelvű párt balszárnya, mely úgy kíséri Bánffyt, mint Schwarzenberg I. Napóleont a végzetes orosz hadjáratban. Komoly ellenzék csak egy van: a néppárt".

207 Bánffy Kossuth Ferencnél ugyanis méltányolta a függetlenségiek kormányt támogató magatartását az egyházpolitikai küzdelmekben. Mindez nyilvánvalóan mutatja, hogy amilyen mértékben távolodtak el a politikai frontok a hagyományos közjogiságtól, olyan mértékben kezdtek reálisabb alapokon újjáalakulni, s annál inkább kellett számolniuk a kormány ellencsapásaival. A kormány Apponyi-ellenes támadása során a Nemzeti Párt mandátumainak