Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1985-1986. (Pécs, 1986)

TANULMÁNYOK BARANYA MEGYE 18-20. SZÁZADI TÖRTÉNETÉRŐL - Koroknai Ákos: A dualizmus kori parlamenti választások a Délkelet-Dunántúlon (II. rész)

száma 57-ről 32-re csökkent. Nem különös, ha Apponyi felháborodása nem ismert határt, noha kibuktatása nem sikerült, mint Ugrón Gáboré vagy Bartha Miklósé. Apponyi a választásokat Bánffy „cézári őrületének" első jeleként fogta fel, s azt igyekezett később bizonygatni, hogy a kormánypárt az ellenzékkel szembeni tiszta választásokkal is többségre jutott volna, aminek hiányában viszont az együttműködés eleve meghiúsult. Az utólagos érvelés azonban korántsem felelt meg az egykorú helyzetnek. Az ellenzék valóban a kormányfő megbuktatására törekedett, s hogy mindez füstbe ment terv lett, méginkább felcsigázta a kedélyeket. Az elkeseredett és szenvedélyeiben elvadult ellenzék a választások után csak alkalomra várt. Az új országgyűlés felirati vitájában a vádbeszédek sora hangzott el. A millennium megünneplése így csak rövid ideig hozott némi belpolitikai nyugalmat. Apponyinak az a nézete, hogy a kormány erélye a megindult gazdasági kiegyezési tárgyalásoknál, valamint, hogy az egyházpolitikai törvények sikeres életbeléptetése zavarmentes légkört biztosított volna, csak szónoki fogás volt, hiszen mindezek ellen maga protestált a képviselőházban leginkább. Az ellenzék már a nyitrai, stomfai és girálti előválasztások után egységes frontba tömörült, és tudatosan készült a választásokra. Apponyi eleve Bánffy-ellenes volt.

208 Ellenszenvét tovább növelte a választások kiírása előtt, hogy törvényjavaslatát a kúriai bíráskodásról a kormány hónapokig elhúzta, és később, amikor a törvényjavaslatot a kormány módosításokkal beterjesztette, az már sem Apponyinak, sem az ellenzéknek nem kellett. Apponyi azt sem bocsátotta meg Bánffynak, hogy a miniszterelnök a Nemzeti Párt visszaszorítására a pártkasszából mintegy 5 millió K-t költött a választás idején, amivel nem versenyezhetett. Az emlékiratéirodalomra jellemző, hogy az ellenzéki politikusok az őket ért sérelmek szerint nyilatkoztak mind az 1896. évi választásokról, mind pedig a miniszterelnök személyéről. Az általuk megrajzolt kép sohasem fogadható el maradéktalanul hitelesnek, főként nem az általános politikai helyzetértékelésben. A kormánypárt belpolitikai visszaéléseit viszont számtalan esetben valósághűen tárták fel. Mégis megjegyzendő, hogy az 1896-as választások a korábbiaktól legfeljebb csak a korrupció nagyságrendjében tértek el, mert a pénz- és hivatali befolyásolás valamennyi előző választásnál is fennforgott. Az ellenzék, mivel Bánffyt — uralomra jutása után — nem tudta elképzelésének megfelelően megbuktatni, sőt a kormány helyzetét még meg is szilárdította, most a választások idején magát a kormánypártot akarta felrobbantani. Bánffy tisztában volt ezzel a törekvéssel, amely leginkább abban nyilvánult meg, hogy az ellenzék lehetőséget látott arra, hogy a Szabadelvű Pártot „saját hazájában", a nemzetiségi vidékeken buktassa meg. Az Alföld hagyományosan függetlenségi körzeteiben a Szabadelvű Pártnak eddig sem volt sok esélye a választópolgárok bizalmának megszerzésére, míg a hátramaradottabb viszonyok között élő nemzetiségi vidékek parasztságát és vékony értelmiségét, fejlődő nemzetiségi polgárságát különféle ígéretekkel magához édesgethette a hatalmi erőszakon kívül is. Az ellenzék 1896-ban éppen ezért vette ezeket a vidékeket célba. Az ellenzéki - különösen a néppárti - propaganda következtében a nemzetiségek hamarosan rájöttek arra, hogy ők a 67-es alap fenntartói, s hogy ez a szerepük merőben ellentétes nemzetiségi törekvéseikkel. Nem véletlen tehát, hogy Bánffy a nemzetiségi területeken igyekezett pozícióit erősíteni, amelyek meginogni látszottak. Ez is oka annak, hogy a miniszterelnök maga vette kézbe a választások közvetlen irányítását, jóllehet elődei e harcok megvívását a kerületi pártvezetőkre, a főispánokra hagyták. Enynyiben az 1896. évi választás jóval centralizáltabban zajlott le. Bánffy politikai gyakorlatát a későbbi belügyminiszter Kristóffy József jellemezte