Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1983-1984. (Pécs, 1985)

TANULMÁNYOK BARANYA POLITIKAI TÖRTÉNETÉRŐL A 17-20. SZÁZADBAN - Koroknál Ákos: Az 189ó. évi választások Délkelet-Dunántúlon

A kormányzásban újdonsült miniszterelnök így legelső feladatának tekintette azoknak a politikai erőknek a felmérését, amelyekkel a küzdelmet fel kell majd vennie. Feltérképezte azokat is, amelyekre bizton számíthatott. Ez korántsem bizonyult egyszerű feladatnak, hiszen Bánffy közismert erőszakossága, az egyházpolitikai konfliktusban tanúsított magatartása, rangon aluli házassága (felesége Máthé Ilona tanítónő volt) számtalan ellenséget szerzett a mindenkori miniszterelnököt hagyományosan támadó-kritizáló elemeken kívül. Bánffyról, ,,az erdélyi emberről" a Nemzeti Kaszinóban így beszéltek: ,Judod kehiek, ezek az erdélyiek, ez olyan obskuhus társaság. Az anyja valami egyszehű polgári családból származik. Egy pahaszt. Képzeld kehiek, a kolozsvári kollégiumban nevelték, együtt a többi pahaszttal. Még a Teréziánumba sem jáht, szegény."

7 Bánffy politikai helyzete meglehetősen labilis volt a kormány és a Szabadelvű Párt (SZÉP) élén. Elődje, Wekerle felülről bukott meg 3 hónapos belpolitikai válság során. A válság előidézője a dualizmus negyedszázados osztálybázisának megingása volt. A közjogi ellenzék erősödött, szaporodtak az uralkodó osztályok ellentéteinek látható jelei. A kormánypárt a 48-asság és 67 ellentétét, valamint a további társadalmi reformokat az egyházpolitikai törvényjavaslatok előtérbe állításával ugyan háttérbe szorította, és ez a közjogi ellenzéket valóban meg is osztotta, de a konzervativizmus és liberalizmus ellentétpárosával, amely az előbbi ellentétét helyettesítette, csak időleges sikert érhetett el. Ennek kétességét fokozta, hogy a kormánypárt az egyházpolitikai törvényeket eleve az ellenzékre támaszkodva valósíthatta meg, ami az uralkodó bizalmatlanságát váltotta ki.

8 Nem véletlen így az uralkodói kívánság Bánffy kinevezésekor, hogy a SZÉP szakítsa meg kapcsolatalt az ellenzékkel, elsősorbain a Kossuth-kultuszt képviselő Függetlenségi és 48-as Párttal. A 67-es közjogi alapot támadó függetlenségiek társadalmi bázisa a vagyonilag és politikailag egyaránt független közép- és kisbirtokosság volt. A párt vérszegény szociális programja ennek megfelelően a kis- és középbirtok pusztulásának megállítására irányult. A társadalmi összetétel egy tömegpárt létrehozását eleve kizárta, még akkor is, ha az arisztokrácia szinte teljesen hiányzott a pártból. A távolmaradás és félelem a tömegmozgalmaktól, a nemzeti jelszavak ellenére is hiányzó szociálpolitikai célkitűzések nem biztosították a társadalmi bázis kiszélesítését, még a kisiparosok irányában sem. A nemzeti ellenzék így csak klubpárt maradt. Programja akkor is bukásra volt ítélve, ha a kormánypárt a tiszta választásokat biztosította volna. A parasztságot képviselő pártnak parasztképviselője nem is volt. Erről a pártról a baranyai katolicizmus lapja, a hetente háromszor megjelenő Pécsi Közlöny — Madarász Béla kiadásában — így nyilatkozott: ,,A szabadelvűek — a jobb és a szélsőbal oldalon ülők egyformán — az államhatalom külső felcicomázása egységes jogrend és effajta jelszavak és formai sallangok kedvéért föláldozzák a népérdekeket, vállára rakják a népnek a polgári anyakönyvelés szükségtelen terhét, sértik vallásos kegyeletét". A helyi függetlenségi lapot, a Pécsi Figyelőt a néppártiak csupán ,,a Kossuth— Eötvös és Ugron-féle frakciók közt tojástáncot lejtő újság"-nak tartották, amelynek célja a függetlenségiek távoltartása a „közérdekeket" képviselő Néppárttól (értsd annak agrárius, antiliberális, a nagytőkével szembeni antikapitalista és antiszemita eszméitől).

0 A Függetlenségi és 48-as Párt alaprétegét képező tehetős földbirtokosság számának stagnálása mellett a századfordulóra növekedett az ügyvédek súlya, majd a SZÉP és a Nemzeti Párt fúziójával (1899) a pártban az arisztokrácia is