Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1983-1984. (Pécs, 1985)
TANULMÁNYOK BARANYA POLITIKAI TÖRTÉNETÉRŐL A 17-20. SZÁZADBAN - Glósz józsef: Hainer Ignác — A nemesi értelmiség a reform kori Baranyában
családnál Tevelen, r ' melynek végül házasságát köszönhette. Ifj. Hainer Ignác gyermekkori éveiről nincsenek adataink. Az 1836—37-es tanévben a pécsi akadémia hallgatói 'között ta*I,á Ijuk. 2ü Diáktársai között több olyan név szerepel, aikiklkel a későbbiek során is szoros kapcsolatot tartott fenn: Festi Rajmund, Zöld Sándor, Huszár Pongrác. Tanulmányi eredményei jók, polgári és magánjogból a hatodik, kereskedelmi jogból a hetedik helyre sorolta évfolyamában az akadémia. 1837 őszén, elvégezve az akadémiát, joggyakornokként Lakra került, egy Szokoly nevű ügyvédhez. Principálisa később így emlékezik meg róla: ,,Jó és szorgalmas gyakornokot, szelíd, egyenes társalkodót, házi mulatót vesztettem". 2 ' 1838. augusztus 25-én eskették fel a királyi tábla hites jegyzőjének, s nyert egyúttal a királyi személynöknél alkalmazást Pesten. 28 A personalis szállást és ebédet is biztosított az általa alkalmazott jurátusoknak. A Pécsről Pestre érkező fiatalembert magával ragadja a ,,szép gyönyörű nagyváros". 2 " Életmódja anyagi lehetőségeinek megfelelően szerény. Színházba jár, a kávéházban néhány garasért megvacsorázik, egyszersmind elolvassa az újságokat. Figyelemmel kíséri a szellemi és tudományos élet eseményeit, leveleiben beszámol a Tudós Társaság üléséről, amelyen megemlékeztek az elhunyt báró Szepesyről (Pécs püspöke) és a híres Kölcseyről, ,,ki az egész haza kimondhatatlan kárára oly korán elhunyt". Tudósít az állóhídépítési bizottság üléséről, gróf Széchenyi István a Társalkodóban megjelent híres cikkéről, a magyar és a német színház műsoráról.'' 0 Kihasználva az őszi szünetet, októberben két hetes utazást tett Magyarország északkeleti részén, részben kocsin, részben gyalog.' 51 Szűkös anyagi helyzetében nagybátyja, Madarász József segíti a leveleihez mellékelt öt-öt forintokkal. Helyzetét az is beárnyékolja, hogy a personalis személyében változás várható, így kétségessé vált további alkalmaztatása is. :!2 Reményét felsőbüki Nagy Pálba, a reformkor ismert politikusába veti, aki egykor apja barátja volt s mint az 1839-40. évi országgyűlés Sopron megyei követe, illetve a Pálfy család vagyonának zárgondnoka, álláshoz juttathatná. 1839 júniusában utazott el Pozsonyba, de csalódás érte, Naqy Pál nem tudta alkalmazni, így kénytelen volt az új személynök Szerencsy által kínált állást és szűk szállást elfoglalni. 33 Megérkezésétől kezdve folyamatosan tudósítja ismerőseit, rokonait az országgyűlés eseményeiről. A híreket kérő, sürgető, illetve nyugtázó válaszlevelekből kitűnik az az élénk érdeklődés és felfokozott várakozás, amely az országgyűlés eseményeit kísérte. De feltűnik egyúttal az információs csatornák szűkös volta is, ha a közvélemény ilyen esetleges alkalmi tájékoztatással kénytelen beérni. Létezett ugyan diétái újság, ez azonban magas ára miatt a szerényebb jövedelműek számára nem volt elérhető. Szokoly - Hainer volt principálisa - megköszönve a tudósításokat, azok folytatását kéri, mert „az írt újságot nem fizethetem elő, mivel a díjat sokallom, társakat pedig nem találtam". 34 Más esetben azt válaszolja Hainer a hosszabb tudósításokat sürgető nővérének, hogy Gábor (?) és Schneller diétális újságot tartanak, Schnellertől ebből az újságból bőven értesülhet. Gábor október 1-től nem lesz részes az újságban, s akkor összeállhat Schnellerrel. Az ára elég borsos volt, 8 pengő forint egy hónapra. 35 A Hainer Ignác által írott tudósítások zöme nem maradt fenn, mivel nem készített róluk fogalmazványt, csupán a családtagokhoz írott levelek egy része került elő a családi levéltárból. Nem is lehet célunk Hainer tudósításai nyomán rekonstruálni az országgyűlés amúgy is ismert eseményeit, hanem értékelései, kommentárjai révén inkább az ő nézeteit, felfogását szeretnénk tisztázni, illetve a válaszleveleken keresztül a baranyai közvélemény reagálását bemutatni. A politika iránt kevés érdeklődést tanúsító édesanyjának inkább a külsőségekről ír: Beszá-