Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1983-1984. (Pécs, 1985)

TANULMÁNYOK BARANYA POLITIKAI TÖRTÉNETÉRŐL A 17-20. SZÁZADBAN - Koroknál Ákos: Az 189ó. évi választások Délkelet-Dunántúlon

kérdésének tárgyalásánál nem volt jelen a képviselőház ülésén. Bódénak azonban számolnia kellett a néppárti szervezkedés esetleges szavazatmódosító hatásával, mert û Néppárttal rokonszenvező választók, akik eddig közönyösein v

ávol m aradiak a választásoktól, most aktivizálódhattak.

190 A félelmek nem is voltok alaptalanok. A néppárti örményi Bernát 1892-ben még a kormánypárt oldalán állt, majd az Ug:on-frakcióhoz és a pártonkívüliekhez közeledett. Végül is a Néppárt képviselőjelöltjeként lépett fel, agrárius alapon fejtve ki a néppárti elveket. Az adók leszállítását, a búza árának felemelését stb. követelte.

191 A választáson a szavazatokból Bodára 1150, míg örményire csupán 472 jutott. A kerület politikai közömbösségét azonban híven jelzi, hogy a 2828 választóból mindössze csak 1622 fő (57%) szavazott le.

192 Tolnában az 1896. évi választások végeredményben politikailag döntő változást nem hoztak. A hat választókerület közül a kormánypárt kettőben győzött, míg egy kerületet (a kölesdit) elvesztett a függetlenségiekkel szemben. A Bánffy-féle választási taktikával azonban a Szabadelvű Párt elérte, hogy a négy kerületben próbálkozó Néppártot mindenütt megbuktatta. A kibuktatás nem csupán egyszerű néppárti vereséget jelentett, hanem a Néppárttal szimpatizáns Nemzeti Pártnak és a függetlenségiek Ugron-frakciójának csatavesztését is. A sors iróniája, hogy az egyházpolitikai törvények reviziójáva! tetszelgő Ugron-frakció lehetséges szavazatainak nagy részét épp a Néppárt vitte el, az a párt, amelyik először tért le a dualizmus pártjainak hagyományos közjogi pártszervezési alapjáról. Rudai Rezső számításai szerint az 1896-ban megválasztott 421 képviselőből Dunántúlra 29 ellenzéki képviselő jutott. Az ellenzékiség terén a Dunántúl az Alföld után a második helyen állt. Az ellenzéket az 1892. évi választási kampányhoz képest azonban jelentékeny veszteségek érték. Akkor még 50 ellenzéki dunántúli képviselő jutott be a képviselőházba és csak 25 kormánypárti.

193 Dunántúl a kormánypártiság tekintetében a felvidéki, alföldi és erdélyi kerületek után következett. Ez a sorrend 1896-ra sem változott meg, csupán az arányok módosultak, tolódtak el. Bánffy - Tisza Kálmánhoz hasonlóan - a kevésbé veszélyes ellenféllel, a függetlenségiekkel, közülük is a Kossuth-frakcióval dolgozott inkább együtt. Az Apponyi vezette Nemzeti Párt, amely a 67-es alapon álló, de a hatalomból kiszorult nagybirtokosok és értelmiségiek ellenzéki fóruma volt, sokkal veszélyesebbnek tűnt, míg a függetlenségiek kormányképessége eleve kizárt volt. Honnan jött DK-Dunántúlon az erőteljes ellenzékiség, kik alkották az ellenzék: magatartás társadalmi bázisát? i i ' A tudatosan vállalt ellenzékiség megközelíthető az írni-olvasni tudás 'oldaláról. E téren Somogy és Tolna megelőzték Baranyát, ahol az írni-olvasni tudók aránya (70-80%) nemcsak a régióban, de egész Dunántúlon is — Zala megyévei együtt - az utolsó két helyet foglalta el. A kormánypárt a műveltségben hátramaradottabb vidékeket tartotta szilárdabban kézben, míg az ellenzéki Vidékek műveltségi mutatói lényegesen kedvezőbbek voltak, ami a választók aktív ellenzéki politikai tevékenységében úgyszintén kifejeződött. A 48-as hagyományok ápolása, a Kossuth-i gondolatok őrzése megragadható DK-Dunántúlon a földbirtok és a népesség viszonylatában is. Baranyában és Tolnában ezer megyei lakosra 80-90 ha szántó jutott, ami országos viszonylatban csak közepes átlagnak felelt meg, míg Somogyban ennél valamivé? több : 90-100 ha. A nyomasztó földnélküliség, a, létbizonytalanság elsősorban Tolnában mutatkozott meg, ahonnan a kivándorlás nemcsak a régióban, hanem egész Dunántúlon a legnagyobb méretekben indult meg. Eziiméa akkor is jelentős, ha a tolnai kivándorlások nagyságrendje elmarad az ország északkeleti megyéinek méreteí-