Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1982. (Pécs, 1983)"
TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKOZLEMÉNYEK A BARANYAI NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉBŐL - Füzes Miklós: Nemzetiségi oktatás Délkelet-Dunántúlon 1945-1949
tói távol fekvő, elzárt községek voltak. Az ide helyezendő tanítónak különleges felkészülést, nagy megterhelést jelent — legtöbbjük egyébként is minden ingóságát hátrahagyva menekült el korábbi lakhelyéről - ezért részükre külön prémium juttatását tartotta méltányosnak. Javasolta egy fizetési osztállyal történő előléptetésüket. A külön díjazás második alternatívájaként természetbeni juttatás, harmadikként különleges működési pótlék biztosítását javasolta. A válasz nem váratott sokáig magára. A miniszter rendelkezése távirati úton 1946. január 17-én megérkezett: ,,A szláv nemzetiségű tankötelesek anyanyelvi oktatásának biztosítása tárgyában tett felterjesztésére felhívom, hogy a felsorolt tizenöt községben az anyanyelvi oktatás a javasolt módon tárcáim terhére leendő áthelyezéssel biztosítsa. A kiküldendő tanerőik részére a tizenegy fizetési osztály második fokozatának megfelelő nyelvi pótlékot, indokolt esetben soronkívüli előléptetést biztosítok." 14 A miniszter tehát - az előzetes híreknek megfelelően - a nemzetiségi anyanyelvi oktatás kötelező bevezetése mellett foglalt állást, függetlenül a szülők szavazásának eredményétől. Elfogadta ugyanakkor a megvalósítás módját kidolgozó helyi kezdeményezést és a megvalósítás fokozatosságának elvét. A várhatóan kötelezővé váló anyanyelvi oktatásra tekintettel a főigazgató már a miniszteri rendelkezés megérkezése előtt kérte a tanfelügyelőket annak közlésére, hogy kik azok a tanerők, akik a „szláv" nyelvű oktatást biztosítani tudják. Ide értette azokat is, akik nyelvtudásukról hivatalos minősítést nem szereztek, de köztudott, hogy kellő mértékben beszélnek és írnak valamelyik „délszláv" nyelven. A miniszter távirati rendelkezését követően, még ugyanazon a napon, 1946. január 17-én, részletes utasítás hiányában, saját hatáskörében intézkedett a valamelyik délszláv nemzetiséghez tartozó tankötelesek anyanyelven történő oktatására. Azonnali hatállyal kötelezővé tette az anyanyelvi oktatás megkezdését, azokban az iskolákban, ahol legalább tíz délszláv anyanyelvű tanköteles volt és az oktatni tudó tanító rendelkezésre állt. Anyanyelven - rendelkezésének megfelelően - ideiglenesen, a várható további intézkedésig, az anyanyelvi és szülőföldismereti tárgyakat (hit- és erkölcstan, beszéd- és értelemgyakorlat, szülőföldismertetés, olvasás, írás, fogalmazás, helyesírás és nyelvi magyarázatok) oktatták. Mindazokon a helyeken viszont, ahol teljesen anyanyelven történő oktatást kívántak, a magyar nyelvet mint tantárgyat tanították. Rendelkezésének tartalma az 1935-ben bevezetett „egységes" rendszerhez hasonlított, azzal a megszorítással, hogy abban a számtant, természeti és gazdasági ismereteket is anyanyelven oktatták. 1 ' A szerb-horvát anyanyelvi iskolahálózat bővítése érdekében a tanfelügyelőktől javaslatot kért olyan „szláv" nyelven tanítani tudó állami tanítókra, akik más állomáshelyre azonnal áthelyezhetők. Adatokat kért és kapott azokról a népiskolákról, ahol a „délszláv anyanyelvű" tankötelesek száma az általa meghatározott mértéket, a tízet elérte:
