Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1982. (Pécs, 1983)"
TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKOZLEMÉNYEK A BARANYAI NEMZETISÉGEK TÖRTÉNETÉBŐL - Szita László: A magyarországi németség iskolaügyének alakulása a Délkelet-Dunántúlon 1938-1944
nem kívánja elhagyni az országot. A falvak vezetői ezt a hangulatot arra igyekeztek kihasználni, hogy a teljesen német tanítási nyelv követelésétől eltántorítsák a lakosságot. Ennek Balázs szerint jelentős eredményei mutathatók fel 1940 tavaszán. 1940 február és június között a Délkelet-Dunántúl három megyéjében közel 100 osztályt ellenőrzött Balázs Ferenc. Továbbá Bács-Bodrog, Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Veszprém, Fején, Zala megyék kisebbségi iskolájának 67 osztályában járt. Jelentésében többnyire az egységes rendszer nehézségeit elemezte továbbra is. Az egyházi főhatóságok egyszerűen nem küldték vissza a tanmeneteket, vagy jóváhagyás nélkül juttatták el az iskolákhoz. A helyi hatóságok és iskolaszékek pedig az egyházi főhatósági, vagy vármegyei iskolairányítók által leérkezett és az áttérésre vonatkozó utasításokat törvénytelenül újra tárgyalták, újra szavazásra bocsátottták, néhol két-bárom esetben is. Ezzel a taiktiikáva'l kísérelték meg az áttérésre való időpontot halogatni. Balázs élesen támadta mind az iskolaszéki elnököket, mind a lelkészeket és tanítókat, akik „honmentő álarcban" léptek fel az egységes rendszer, s a kisebbségek minden jogos követelése ellen. Azok nacionalizmusával szemben azonban saját, az oirszággyarapítás, a területrevízió követelte nacionalizmusát állította szembe, s így fogalmazott a miniszterelnöknek küldött tanulmányszerű tájékoztatójában; „...az iskolarendszerünkkel szemben leginkább olyan helyeken tapasztalhatók az ellenállás nyílt vagy burkolt jelei, ahol a vezetők e kérdéskomplexumot tisztán csak az aznapi politikai, illetve külpolitikai szemüvegen nézik, emberi avagy pedagógiai vonatkozásának mérlegeléséig még el sem jutottak és nagy felbuzdulásukban teljesen megfeledkeznek arról, hogy Szent István birodalmának újból való kiépítésénél a hőn vágyott Nagy-Magyarország visszaszerzésével kapcsolatban e kérdésben milyen kényes és súlyos problémák merednek ránk . . . 10 Ugyanezen tájékoztató más helyen arra is utalt, hogy az iskolaszéki vezetők a beléjük idegzett, idejét múlt hangzatos és hazafias szólamokat mintegy fedezéknek használják megszokott kényelmük védelmére. Nem kívánnak tudomást venni a helyi realitásokról sem, ahol már a vezetésükre bízott népnek az a része is jelentékeny kisebbségi követeléseket fogalmazott meg és szorgalmaz, amely csoport vagy réteg egyáltalán nem tartozott a VDU irányítása és befolyása alá, sőt még azzol szemben állt. Egyre fokozódott a feszültség azokban a helységekben, ahol egységes rendszer és magyar tagozat is működött. Az egységes rendszerben tanítókat „pángermán" jelzővel kezdték vádolni, s kétség kívül ez azzal járt, hogy az egyébként becsületes tanerőket, akik jól tudtak németül, elriasztott a tanítástól. Balázs felsorolt igen sok helyet Magyarországon, ahol ez konfliktushelyzetet okozott. 1940 végén az egységes rendszer két tűz közé került. Egyrészt a volksbundista helyi vezetők támadták, mert a teljes német nyelvű oktatást követelték, továbbá a lassú megvalósulást kizárólag az oktatási kormányzat, illetve a megyei tanügyirányítók hibájaként tüntették fel. Másrészt a helyi iskolaszéki vezetés támasztott nehézségeket azzal, hogy szabotálta a valóban sokszor nem nagy eréllyel érkező megyei r tin ügyi rá nyitói rendelkezéseket, vagy egyházi főhatósági intézkedéseket. Balázs Ferenc elítélte a Volksbund minden megnyilatkozását, ugyanekkor maga őszintén hitt a kisebbségi jogok megadásának és követélésének szükségességében. „. . . Le kell végül számolnunk mindennel, ami akadályozza a kisebbségi jogok kiterjesztését Hazánk minden kisebbsége érdekében. Az iskoláztatás joga • z anyanyelvi érdekekkel összefonódik, egy|k a másiktól el nem választható, ezért meg kell érteniük az iskolaszéki fontoskodóknak, hogy nemzetközi garanciáktól
