Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1981. (Pécs, 1982)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK BARANYA ÉS PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL A 14-20. SZÁZADBAN - Fricsy Ádám: Levelek a hódoltsági Pécsről 1613—1629

vannak azok, akik távolabb laknak? Meg a kálvinistákkal teli falvak és mezővárosok? Ezek mind szívesen felvennék a katolikus hitet és a régi vallást, amelyre az idősebbek még jól emlékeznek, ha nem hiányoznának a lelkipásztorok. Társam, P. Vodopia Máté

4 betegeskedése miatt kérte a provinciálist, engedjen neki egy kis pihenést. Annak idején ezt meg is ígérték neki, ha találnak helyettest, aki addig a szlávok gondját viseli. Úgy tudom, van a római kollégiumban egy Gradi János nevű növendék, nem tudom, hogy pap-e már vagy sem. Alkalmasnak tartanám e misszió szláv munkájára: erős, munkabíró, buzgó lelkű. A római noviciátusban úgy láttam, hogy ezek a tulajdonságok meg voltak benne. Nagyon előnyös lenne a misszió megszilárdítása szempontjából, ha volna egy raguzai származású emberünk, akire a törökök nem gyanakodhatnának. P. Dobronoki pedig a magyarokat gondozná, akik igen sokan vannak. Én is itt vetném be magamat a munkába. Ezeket sietve írtam a törökökhöz közel eső erődítményből, Koprivniczából s készülök átlépni a Drávát, hogy viszontlássam Pécset. Kérem segítse a missziót a két nevezett társsal és támogassa szentmiséivel és imáival. Méltatlan szolgája: 1621. június 15. Cserneky János ARSI. Austr. 20. F. 171. Fordítás latin eredetiből. (Sz. 80.) 1 Az ausztriai rendtartomány főnöke, provinciálisa 1618—1623-ig Rumer György. 2

P. Czvetich György 1621—1627-ben bekövetkezett haláláig működött a pécsi iskolában és a szláv hívek között, 3 Dobionoki György Alsólendván született, kb. 1588-ban. Cserneky bizonyára ezért szerette volna a pécsi missziónak megnyerni. 4 A horvát származású Vodopia Máté 18 évig működött Pécsett egyfolytában (1613—1632). XIX. Pécs, 1622. május 6. Czvetich György levele Vitelleschi Muzio rendfőnökhöz Rómába Levelemnek csupán az a célja, hogy tájékoztassam közösségi és egyéni ügyeimről. Nagyböjt első szombatján beköltöztünk a számunkra újonnan épült házba. A szomszéd törökök ellenezték és rosszat jósoltak. Még aznap a szomszéd janicsár ránk is támadt és kiűzött volna a házból, ha éppen nem találta volna nálunk a bég egyik tisztviselőjét. Még jobban felbőszült, amikor hallotta főnökünk hirtelen és kolerikus válaszát. Azt mondta aztán, hogy köztünk olyan lesz a barátság, mint a farkas és a bárányok között szokott lenni. Főnökünk ezt csak öregasszonyos átkozódásnak tartotta és kinevette. De a török megcáfolta ezt a véleményt. Amint beállt az éj, buzogánnyal, puskával és a kapu betöréséhez alkalmas fejszével felfegyverkezve ránk tört. A szomszédos asszonyok azonban lebeszélték tervéről. Később visszajött egy társsal a kaput feszegetni, az említett aszszonyok újból könyörögni kezdtek és elvezették a két férfit. Harmadszor aztán már nyolcadmagávai jött vissza. Mind egyformán voltak felfegyverkezve és egy rangosabb is volt köztük. Ekkor betörték az utcai kaput és erőteljesen nekiestek a ház kapujának, betörték az ablakokat és ha a vasrács nem állt volna nekik ellent, bejöttek volna és végeztek volna velünk. Megesküdtek egymás közt, hogy azon az éjszakán vagy ők isszák meg a vérünket, vagy mi az övékét. Egy keresztény