Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1981. (Pécs, 1982)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK BARANYA ÉS PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL A 14-20. SZÁZADBAN - Fricsy Ádám: Levelek a hódoltsági Pécsről 1613—1629

be került, a hívek mindig összeadták a váltságdíjat. Mert a török szívesen zárta be azt, akit feljelentettek, mivel tudta, hogy úgyis ki fogják váltani pénzért. A misszió történetében nem egyszer olvasunk arról, hogy ezt vagy azt a papot halálra, karóbahúzásra ítélték a hatóságok, de az ítéletet egyetlen egyen sem hajtották végre, mert a hívek mindig kiváltották papjaikat. Vásárhelyi személye nagyon népszerű volt a naptárviták ellenére is. Amikor a zavargásoktól menekülve egy időre elment Kalocsára, Dunapatajra missziós körútra, majd Grácba pihenőre, a nép ,,térdenállva kérte Gratiani Gáspár török követet", hogy szerezze nekik vissza Vásárhelyit, mert ő volt itt a lelke a katolicizmusnak. Mikor már régen Erdélyben volt, még mindig emlegetik nevét s az ő működését, mely a misszió hőskorát jelentette. A licenciátusok A licenciátus-kérdésre is ki kell térnünk. Ez a katolikus egyházban szokatlan, sőt ismeretlen szolgálati típus itt alakult ki tulajdonképpen a török hódoltságban, részben a paphiány miatt, részben pedig protestáns hatás alatt. A falvak népe a 1ó-ik század vége felé papok nélkül maradt. Olvasni tudó, értelmesebb vallásos emberek, előimádkozók, templomgondnokok s hasonlók önkéntes buzgóságból összetartották a népet nehéz éveiben. Vasárnaponkint összegyűjtötték őket, felolvastak az evangéliumos könyvből, búcsúra vezették őket... Volt, aki gyóntatta, áldoztatta a népet húsvétkor, teljes plébánosi működést folytatott. A plébánia épületében is laktak, ami már a második generáció szempontjából volt fontos, hiszen a fiatalok akkor is örültek a külön lakásnak. A falvaknak kellett a vallási vezető. Vagy elismerték a körükből támadt vezetőket, vagy befogadtak jelentkezőt az új hit követői közül. S a vezető személye döntötte el a falu vallási hovatartozását. Tíz évvel a jezsuiták letelepedése után jelentkezett Pécsett több falu, amelyik ,,se katolikus se kálvinista nem volt". Olyan falvak ezek, amelyeknek nem volt se ilyen, se olyan prédikátoruk, papjuk, vallási vezetőjük. A szervezés hiánya, a nevelés, a felügyelet hiánya következtében persze súlyos visszaélések voltak az ilyen „plébánosok" működésében. Marícovics Simon már első pécsi útja alkalmával ötöt eltiltott minden egyházi funkciótól, mert nem akartak szót fogadni. Idővel azonban rendes képzést adtak ezeknek a derék embereknek és a püspöki vikárius, a mindenkori jezsuita házfőnök, engedélyezte működésüket, licenciát odott nekik. így lettek aztán licenciátus plébánosok. A boszniai püspökök, akik területükön megfordultak, nem tudták ezt az intézményt megérteni és Rómában a „HiTterjesztési Kongregáció" is mindig gyanakodva nézte az erősen protestáns ízű szervezetet. A jezsuiták, akik valójában nem kitalálták, hanem megszervezték ezt a társaságot, védték őket, hiszen nélkülük az egyház végleg összeomlott volna a hódoltsági területen. A licenciátusok kereszteltek, eskettek (I), temettek, vezették az imádságot, prédikáltak vagy felolvastak prédikációkat a gyülekezetben. Az 1714-es egyházmegyei zsinaton is ott ülnek a pap-plébánosok mellett a licenciátus-plebánosok, és még jó ideig eskették a falvak jegyespárjait annak ellenére, hogy már száz évvel előbb éppen az esketést kifogásolták működésükben, mely G tridenti zsinat szerint a helyi plébánosnak volt fenntartva. Ahogy aztán a 18-ik század folyamán gyarapodott az egyházmegye papjainak a száma, úgy tűnt el a licenciátus-gárda is. Az új papi nemzedék már nem becsülte sokra licenciátusi elődjeit és csak úgy nyilatkoztak róluk, mint „akik imádkozgattak, énekelgettek a néppel mise helyett stb."