Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1981. (Pécs, 1982)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK BARANYA ÉS PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL A 14-20. SZÁZADBAN - Nagy Lajos: Az 1710. és 1713. évi pécsi pestisjárvány

miatt elhagynia magát, vagy zavarba jönnie; inkább másokon segítsen és vigasztalja őket ... A hősi lélek ellenséges környezetben sem jön zavarba . . . Aki még nem ízlelt keserűt, nem érdemli az édeset". Drusinecz a levélben vissza-visszatér a sérelmeire: ,,A seborvosról már hányszoi írtam a legjobb orvos úrnak és a bírónak, de semmi, semmi és semmi. A pécsiek is úgy cselekszenek, mint a kálvinisták és a luteránusok, akik semmi jót nem akarnak addig megtenni, amíg káromkodásokat és átkokat nem hallanak. így még jobban ki kell hegyeznem a tollamat, azzal kell ezt az ügyet kimozdítani és a várost a helyes útra rávezetni . . . "; ,, . . . Ti, Tanácsos urak, akiik az igazság szolgáltatása céljából ültök az urnához, a Ti feladatotok . . ., hogy Joannes Fridericus Arnoldot (!), a Ti seborvosotokat, az én gyalázómat térítsétek vissza az én szegény vallásomra, amely (az Isten rendelése alapján) a Ti javatokra a városotokba küldött engem. Mert, ha én nem jövök ide, aligha akadt volna pap, akit úgy gyötörhetnétek, mint engem." Drusinecz ebben az utolsó levelében még hosszan és a legkisebb megalkuvás nélkül cáfolja a tanácsi urak jóindulatú mondatait. A végén a dió héjához hasonlítja a béketűrést, amelyet kérnek tőle. A dió héját is fel kell törni, hogy a jóízű belét élvezhessük. A fráter ezt már nem akarta; túl sokat tűrt a kórházi ágyon, a béketűrés gyümölcsét nem kívánta. A levél végén, ha nem is közvetlenül, a sérelmeihez és azok okozóihoz tér ismét vissza, amikor ezt írja : „Alázatosan kérem az Urakat, küldjenek ki ide egy hozzáértő embert egy hitelesített iccés edénnyel és az mérje meg a boromat, tudják csak meg a városban, milyen öt iccét kaptam én ezideig." A pestis irataiban több szó nem esik fráter Drusineczről ; a további sorsát nem tudjuk. Drusinecz ellentmondásos viselkedését elemezve valószínűnek tartjuk, hogy paranoid egyénisége miatt érzett elhivatottságot a hitszónoki pályára. Buzgó elfogultságát a jezsuiták 12 éven át tartó nevelése csak fokozta. Mint írja, 20 éven át hirdette az igét; ez idő alatt kolostorokban élve kevés megpróbáltatás és megterhelés érhette. A pécsi pestiskórházban túlélt szenvedések után újabb fertőzéstől rettegett, ezért visszavonult és az önként válialt íeikészi feladatait nem látta el. A fertőzéstől félve menekülni akart a kórházból, de pestises sebe, majd a karantén miatt a közegészségügyi szabályok nem engedték. Magatartása gyáva volt, ugyanakkor a kórházon belül ott volt az ellenpélda: Anrath seborvos, aki betegen is helytállt. A fráternak az eszményképpel szemben érzett ellenszenvét a szentferenci szeretet sem tudta kioltani. Anrathot a lelepleződött ateizmusa miatt tudta csak támadni, míg a gyáva és furkálódó ember iránti megvetését kimutató kórházi személyzetet a szegényesen jutó élelmiszer hűtlen kezelésével vádolta. Pszichózisa, mint a levelei bizonyítják, mindjobban erősödött; érdemeit eltúlozva és sűrűn hangoztatva, minden neki nem tetsző magatartású embert vádolva kérte az elbocsátását a kórházból. A fráter viselkedésére jó időben felfigyelhetett a pécsi rendház gvárdiánja és tájékoztatta róla felettesét, az obszerváns ferencesek horvátországi tartományának a főnökét. Erre Drusinecz közvetve utal is az október elején írt levelében, amikor a hazájába való megérkezését említi. Valószínűleg nem a mennyei hazájára utal, hanem Horvátországra, mert a haláltól rettegett. A tartományfőnök értesülve Drusinecz magatartásáról, nem hagyta a hitszónokot a lelkipásztori és az emberi kudarca helyén, hanem áthelyezte Pécstől messzire. Az ügyben figyelmet érdemel a Városi Tanács és az Egészségügyi Tanács magatartása. A kórház lelkészének Anrath ellen irányuló vádaskodásaival nem törőd-