Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1981. (Pécs, 1982)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK BARANYA ÉS PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL A 14-20. SZÁZADBAN - Nagy Lajos: Az 1710. és 1713. évi pécsi pestisjárvány

ugyancsak megtanulta az ateista énekek éneklését. Már elég régen táplálkozom a keserűség kenyerével és a könnyek borával; sőt, az ételembe piszkot raktatok és, amikor szomjas voltam, ecettel itattatok úgy, hogy Hóseás prófétával együtt elmondhatom: »Megunta az életem az én lelkemet«". ,,. . . Ha ezer világot, országot és tartományt is bejárnék, sem kellene annyit tűrnöm, mint amennyit ebben a két hónapban tűrtem a Ti kórházatokban. Annakokáért, amit megkötöttetek, oldjátok fel, amit bezártatok, nyissátok ki és engem, akit halálra kárhoztattatok, ... a halálos ítélet elől, a büntetőhelyről hívjatok vissza. Adjátok vissza régi tisztségemet, méltóságomat, állásomat és a gyülekezeten belüli helyemet. Eleget voltam kivetve, elegei megalázva, gúnyolva, eleget került mindenki, mintha többszörös papgyilkos, vagy szimóniákus,

s:! gyilkos, az egyházból kivetett és kiközösített, vagy kiátkozott lennék. Igy, mindenkitől szidalmazva és általatok számkivetve élek, amit a szivetek mélyén bizonyára nem kívántok nekem. Tárjátok ki tehát a főkapukat és bocsássatok be engem, mivel megérdemli az az édeset, aki már megízlelte a keserűt." Ezután a kórházi betegek lelki gondozásáról ír: mind a „keresztények", mind az ortodox hitűek ellátása jó. Szenvedélyes hangon tér vissza az ateistákra: „Az ateisták pedig felkeresik az ateista pápájukat, ... az én vigasztalásaimon nem vesznek részt. Én azonban az ateistákat (akárcsak a rühös juhokat és a római egyházból kivetetteket) nem tudom őrizni, egyedül a katolikus nyáj juhait ismerem meg, legeltetem és előttük haladva vezetem és visszahozom őket. Ök is felismernek engem, meghallják az én szavamat és követnek engem ... És így nyugodtan, örvendezve megyek oda, ahonnan kijöttem, mindaddig, amíg meg nem érkezem a Hazába, ami után naponta tiszta szívemből vágyok. Isten veletek és igyekezzetek, ezekre nekem helyesen válaszolni, mert, ha azt elmulasztjátok, magasabb helyet keresek meg. Kelt a már kiürített kórházban, 1713. október elsején." A fenyegetve kért válasszal nem siettek a Városi Tanács urai, ezért a türelmetlen lelkész október 5-én egy hetykén írt levélben sürgette meg őket: „Jó napot Tanácsos Urak. Szívesebben lennék egy jó uraságnál kanász, mint a Ti kórházatokban káplán, mert, bár a jó uraság ugyanúgy ad a kanásznak marhahúst és birkahúst, mint Ti nekem, azonban, ha a kanász ír az őt tápláló uraságnak, kap rc választ, én meg semmi választ sem kapok. Kelt az újra megtelt kórházban, 1713. október 5-én. Fráter Bruno." A sürgető levél után megérkezett a válasz. Ennek a teljes szövegét nem ismerjük, csak azokat a mondatokat, amelyeket Drusinecz a város bírójának, Tanácsának és az Egészségügyi Tanácsnak címzett viszontválaszában október 8-án kiragadott belőle. Ezeket a mondatokat a skizofrénia paranoid fázisába jutott beteg izzó elfogultságával és zavaros fogalmazásával igyekezett agyoncáfolni, önmaga túlértékelését: a tettetett ferences szerénységgel nem tudta elkendőzni. Minduntalan előbukkannak az üldöztetéses téves eszméi, vádaskodásai, gyanakvása és a vallásos mezbe öltöztetett ellenséges indulata mindazokkal szemben, akiket az ateista pápának kikiáltott Anrath seborvos nyájába sorolt. A Városi Tanács említett válaszából kiragadott első mondatnak metsző éle van: „A tisztelendő atya többek ellen benyújtott panaszait és a siralmait csömörrel (»nausea« - jelenthet hányingert is) vettük." A barát cáfolata: ,,Én sem hallgattam csömör nélkül a szitkokat, átkokat és szentségeléseket. . ." stb. A Tanács urai a levél további mondataival emberi hangon igyekeztek megnyugtatni a barátot: „Ezen felül minden lehetséges módon szeretnénk a végleges kibékülést, de süket fülekre találunk." Majd: „A tisztelendő Páter önmagának okozza a gondokat azzal, hogy másokra gyanakszik . . . önként és nem a saját kényelmét keresni ment ki, hanem a lelkek üdve miatt . . . Nem szabad akármilyen semmiség