Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1981. (Pécs, 1982)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK BARANYA ÉS PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL A 14-20. SZÁZADBAN - Nagy Lajos: Az 1710. és 1713. évi pécsi pestisjárvány

A leány alig egy hétig dolgozott benn, augusztus 20-án már megkapta a bubóspestist. Szeptember 7-én az anyján is kitört három pestises karbunkulus. Mindketten túlélték a betegséget, később is a kórházban laktak és dolgoztak, amíg azt fel nem számolták 1714 januárjában. Mindenből kikopva, szegényen élhettek, mert a Városi Tanács januárban egy pár cipőt vetetett nekik." További sorsukról semmit sem tudunk. Amikor Gangenbergné szeptember 7-én megbetegedett, új szakácsnőt kerestek. A hóhér szakácsnőjét, Elisabeth Stephanint fogadták fel. Ugyanazt a fizetést kapta, mint az elődje. Gangenbergné megbetegedése napján a kórház szerbül vezetett, második számadáskönyvét lezárták és csak 17-étől kezdték el a németül írt harmadikat. Hogy Stephanné miért hagyta ott a hóhért, nem tudjuk. Abban az évben a hóhér eltartásáról vita volt a város és a vármegye között. Lehet, hogy a szolgáló elbocsátásának anyagi oka volt, de lehetett személyi is. Mindenesetre az akkori társadalmi ranglétra legalsó fokán álló hóhér szolgálója nem lépett feljebb, amikor a pestiskórházba szegődött el szakácsnőnek. Drusinecz fráter, aki mások szemében a szálkát is hamar észrevette és a felfedezését, ha prédikációval nem tudta közhírré tenni, levélben közölte minél többekkel, Stephannéról szinte csak jót ír. A város bírójának, Tanácsának és az Egészségügyi Tanácsnak címzett, 1713. október 8-án keltezett hosszú levelének a végén latinul ezt írja: ,,A szakácsnő siránkozva fejezte be a szolgálatát, úgy készülődött a karanténba, még a nekem járó szerény ételt sem szolgálta fel. Mégis Uraságaitok jóindulattal nézzenek rá, mert a kórházban engem betegen, a seborvost és más betegeket is 4 héten át hűségesen kiszolgált és főzött ránk." A fráter levele közvetve arról is értesít, hogy Gangenbergné október 8-án meggyógyult és ismét munkába állt a kórházban. Stephanné későbbi sorsáról nincs adatunk. A kórház lelkésze A török kiűzése után Pécsre, a ferencesek régi házába Horvátországból a rend szigorúbb, obszerváns ágába tartozó barátok települtek. 1713-ban, a pestis kitörésekor, a Pécsre települt szerzetesrendek helyi vezetőit is meghívták az Egészségügyi Tanácsba. Az augusztus 7-én tartott alakuló ülésen akadályokba ütközött a kórházlelkészi hely betöltése. Meg kell említenünk, hogy abban az időben a város lakossága magyarul, németül és valamelyik déli szláv nyelven beszélt, de szinte mindenki csak a saját anyanyelvén tudott. Pár évvel korábban a város két, nagyobb forgalmú kapujához még tolmácsokat fogadtak, akik az új hazát kereső, ide-oda vándorló embereket eligazították.'

8 Magyarul, németül és horvátul (bosnyákul?) egyaránt jól beszélő pap nem élt a városban, ezért az Egészségügyi Tanács ülésén felmerüli, az a gondolat, hogy a különböző nemzetiségű betegek lelki gondozását más és más végezze. A kórházi lelkészek toborzását Drusinecz páter latinul így írja le:

79 "Emlékeztetek ... a nagytekintetű Banna úr kijelentéseire, amelyeket a prefektus úr házában tett augusztus 7-én délután 3 órakor. Aznap adtam a kezemet a prefektus úrnak az én gvárdiánom, a tisztelendő Kcpucinus atyák szuperiorja, Banna úr, a városbíró úr és mások jelenlétében, hogy hűen és vallásos szellemben fogom szolgálni a horvát nemzetiségű szegényeket. Akkor Banna úr megkérdezte: ,,Ki gondozza a magyarokat?" — erre senki sem adta a kezét. Banna úr végül megkérdezte: ,,Ki gondozza a németeket?" A tisztelendő kapucinus atyák szuperiorja így szólt: ,,Az én hitszónokom". Banna úr ez-