Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1981. (Pécs, 1982)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK BARANYA ÉS PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL A 14-20. SZÁZADBAN - Nagy Lajos: Az 1710. és 1713. évi pécsi pestisjárvány

után sóhajtott, majd ezt mondta: „Ó, szegény magyarok! Magyarországon, a saját hazájukban nem találnak egy papot, aki lelki vigaszt nyújtana nekik! És íme, az idegenből jött nemzetek megtalálták a lelkészüket". Végül is senki más, csak egyedül én vállaltam ezt a mártírságot.« A kapucinus hitszónok tehát a szuperior ígérete ellenére sem vonult be a pestiskórházba; Drusinecz így magára maradt, ő vigasztalta és gyóntatta a magyar és a német betegeket is; ő adta fel a haldoklóknak az utolsó kenetet és ő is temetett. Egy hétig sem volt a kórházban, amikor augusztus 14-én, a két seborvossal egy napon ő is megkapta a pestist. Előtte azonban már nézeteltérései támadtak a seborvosoKKal, mert augusztus 10-én az Egészségügyi Tanács is elrendelte, hogy külön asztalnál étkezzen. A rendelkezés okát a jegyzőkönyv nem említi, de a fráter később, az ellenreformáció harcias hangnemében írt leveleiben többször is támadta az életben maradt Anradt seborvost azokkal együtt, akik vele egyetértettek. A fráter leveleiből meg nem alkuvó, jezsuita szellemű elfogultság és szinte a 13. századba illő szentferenci miszticizmus sugárzik. A seborvos ellen két vádat ismételget: az ateizmust és a trágár beszédet. Feltételezzük, hogy a seborvos az ateizmusát kint a püspöki városban elhallgatta, de a pestises halál árnyékában a kórházon belül őszintén megnyilatkozott. Az asztalnál talán nem óhajtotta végighallgatni a barát hosszú imáit és bizonyára gyógyítás közben is mellőzte a misztikus módsze reket, a védőszentek segítő közbenjárását stb. Azután a kórház személyzete, mini ez várható is volt, sorra megbetegedett: az egyik seborvos (Liebl) meg is halt, a fráter ágynak esett, Anrath pedig a betegséget lábon hordva, tovább ápolta a rászorulókat, köztük már a barátot is. A lelkészt, mint azt az egyik levelében kérkedve írja magáról,

80 12 éven át a jezsuiták nevelték. A későbbi, a kolostoron kívüli élet reális helyzeteit fel nem ismerő, semmivel meg nem alkuvó, kóros igazságkeresését, véleményünk szerint, a bigott neveltetése mellett beteg, paranoid elmeállapota is okozta. Drusinecz a magyarországi ellenreformáció virágzása idején itt működő római katolikus hitszónokok egyike volt, aki speciális neveltetése folytán kötelességének tartotta a más hiten levők beterelését a saját felekezetébe. A pécsi jezsuiták évtizedeken át konok következetességgel üldözték az itt lakó rácokat, mert görögkeletiek voltak/

1 Drusinecz is ugyanazzal az elfogultsággal jelentgette a seborvost és a vele barátkozókat a Városi Tanácsnak, követelve a felelősségre vonásukat, elsősorban azért, mert ateisták lettek. Az ateista orvossal és a vele együtt dolgozókkal szembeni gyanakvásait már a betegsége idején kinyilatkoztathatta, mert a nevére írt receptek egyikére-másikára - mint említettük már - ráíratták vele: „Elismerem, hogy mindezeket megkaptam." (2. sz. ábra.) Drusinecz szeptember 2-ára már annyira meggyógyult, hogy újra misézhetett. Ekkor írta a fennmaradt levelei közül az elsőt. A címzett Kapucsi György kanonok volt, aki, mint a város plébánosa, patronálta a kórházat. Leírja, hogy ,,a pestises fekély fájdalmait" már nagyrészt leküzdötte. Szent Bertalan ünnepe (augusztus 24.) óta a betegsége miatt nem misézhetett. Két viaszgyertyát és ostyát kért a plébánostól, hogy másnap legalább a szentséget kiszolgáltathassa. Korábban megemlékeztünk a szeptember 7-én elhunyt Keller seborvosról. Halála után a Franzi nevű inasát egy Sigfrid nevű kosztossal együtt a karanténba küldték. A két fiatalember Drusineczcel egy fedél alá került. Két napot sem tölthettek Ott, meit a lelkész ijedten és a hivatásához nem méltó indokokkal tiltakozott a Városi Tanácsnál a beszállásolásuk ellen, mint ezt az alábbi levele bizonyítja: „Köszönöm Uraságaitoknak, hogy az elhunyt seborvos házából való kosztosokat, akik-