Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1981. (Pécs, 1982)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK BARANYA ÉS PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL A 14-20. SZÁZADBAN - Nagy Lajos: Az 1710. és 1713. évi pécsi pestisjárvány

Az 1710. évi városi tanácsülések jegyzőkönyveiben egy helyen sem írták le, hogy milyen járvány jelentkezett abban az évben, csak a Haviboldogasszonynak tett fogadalom alapján gondolhatnánk pestisre. A pécsi Belvárosi Plébánián őrzött Halottak Könyvében olyan beírásokat találtunk, amelyek ennél már többet mondanak.

10 A pestis, mielőtt 1710 októbere végén elérte volna Pécset, a környéket sújtotta, ürög („üregh") községnek abban az időben nem lehetett önálló plébániája. A pécsi plébános ugyanis a természetes halállal meghalt hívei beírását július 26-án megszakította és az itteni anyakönyvben sorolja fel azt a 9 felnőttet és 13 gyermeket, akik az ürögöt végigpusztító pestisben meghaltak." Az 1710. évi pestisnek Pécsen Lukacsovics Elia felesége és annak az újszülött csecsemője volt az első két halottja. Október 22-én temették el őket. Ezután egy nappal, október 23-án javasolták a Tanácsban a járvány elleni intézkedések meghozatalát. A pestis folyamatosan pusztított egészen 1711. január 13-ig. Utolsó áldozata a püspök néhány nappal ezelőtt meghalt vadászának a dajkája volt. A háború miatt korábban sokan meghaltak a városban, 1710-ben az elmenekültek sem tértek még valamennyien vissza, ezért kevesebb ember lakott itt, mint pár évvel később, az 1713. évi pestis idején. Jgy is 41 embert ölt meg a pestis: 29 felnőttet és 12 gyermeket. Akiknek a nevét beírta a plébános, azok közül tizenöten délszláv, kilencen magyar nevűek; német nincs közöttük. Az 1711. március 9-én a Pécsen lakó görögkeleti délszlávokat, a rácokat a Város Tanácsa azzal fenyegette meg, hogy mind valahányukat kikergetik a városból, ha ide behurcolják a pestist. Abbén az évben a tanácsüléseken több szó nem esett erről a járványról. Az orvos Magyarországon az orvosképzés csak 1769-ben kezdődött az egyetlen hazai egyetemen, a nagyszombatin. Az a kevés fiatalember, aki a török korban és az azt követő majd száz esztendőben az orvostudományt akarta megtanulni, külföldi egyetemre ment. Onnan azután vagy hazajött a háborúk, járványok és a nyomukban járó éhínségek sújtotta országba, vagy Európa civilizáltabb részében maradt. Aki hazajött, az az élete folyamán gyűjthetett ugyan vagyont, de megbecsülést keveset kapott. Az orvost nálunk is, mint bárhol Európában lenézte a nemes, a módos polgár és mindenki más, ha nem volt beteg. A lenézés részben indokolatlan volt, jórészt azonban indokolt. Az orvos, mint említettük, külföldön, rendszerint több egyetemen gyűjtötte össze a tudását, nagy anyagi áldozatot és sok kockázatot is vállalt. Az egyetem orvosi karán a növendék évezredeken át gyűjtött tapasztalati ismereteket tanult. Ezek között sok hasznos is akadt, de felesleges, sőt káros is volt jócskán. Hosszú idő telt még el a 19. század második feléig, amikor a természettudományok más ágainak és a műszaki tudományoknak a fejlődése lehetővé tették, hogy az orvostudomány is elsősorban exakt tudománnyá váljon. A tapasztalati ismereteket azután sem vetették el teljesen, hanem természettudományos módszerekkel végzett vizsgálatok után csak a hasznosakat fogadták el közülük. A 18. század elején működő orvosok még számos olyan véleményt tanulhattak a betegségek eredetéről, terjedéséről és kezeléséről, amelyeket ma már tévesnek, sőt ártalmasnak tartunk. Vitatható, hogy az akkor elfogadott sok téves ismerettel rendelkező orvos, bár Európa leghíresebb egyetemein végezte a tanulmányait, hiányzott-e valahonnan. A Molière komédiák orvosainak a kigúnyolt szakmai is1 1 9