Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1981. (Pécs, 1982)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK BARANYA ÉS PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL A 14-20. SZÁZADBAN - Iványosi-Szabó Tibor: Baranyai—somogyi szökött jobbágyok Kecskeméten 1677-ben

nevű falubelije viszont Szegeden halt meg, néhányan Kecskemétről is elszöktek, valószínűleg olyan helyre, ahová falubeliek kerültek. Ujabb megjegyzést kell fűznünk a helységek számához is. Sorravéve az egymástó! jól elkülönítve nyilvántartásba vett helységneveket, illetve az onnan származó jobbágyokat, 18-at találunk, ugyanis a Gördi (Gerde) helységnév két alkalommal fordul elő. Bár e rövid forrás értéke bizonyításra aligha szorul, ezzel kapcsolatosan is érdemes néhány megjegyzést előre bocsátani. A hódoltság elnéptelenedéséről, annak okairól és következményeiről számszerűen elég sok közlés és utalás történt már szakirodalmunkban. Konkrétan Baranya megye elnéptelendéséről is jelent meg a közelmúltban egy gondos összeállítás.

2 E közlés megtételére éppen az adta meg az utolsó ösztönzést, hogy a szerző felhívta a figyelmet, milyen nagy hézagok vannak az egyes rendelkezésünkre álló források között, és ezek sem terjednek ki a megye egészére. Az általuk felvázolt folyamatot, illetve állapotot ezen adatok ily módon a felszabadító háborúkat megelőző időszakra vonatkozóan még pontosabbá teszik. Kecskemét, a hódoltság szinte kellős közepén levő jelentős mezőváros és Baranya között feljegyzéseink alapján folyamatos és elég sokrétű lehetett a kapcsalat c török megszállás alatt is. A számadásokban gyakran felfedezhető, hogy deszkát vásároltak tőlük, vagy éppen kész hordókat. Pl.: „21 karika fákat baranyaiaktul vettünk in aureis 21 és tallér 1. Tall, facit A6."

] így nem lehet teljesen meglepő, hogy az otthonuk elhagyására kényszerült jobbágyok a hódoltság belseje felé vették útjukat, nem pedig a Dunántúl nyugati részei irányába. A különféle lajstromokban fellelhető bejegyzések rendkívül szűkszavúak. Ezen névsort sem előzi meg, és nem is követi semmiféle megjegyzés. Mivel a város jegyzőkönyvei a 2. világháború alatt elpusztultak, ezeket sem lehet segítségül hívni. Sajnos Kecskemét múlt századi jelentős történetírója, Hornyik sem tesz utalást e mozzanatra, kinek még lehetősége lett volna a „Zárt irattár"-at és a jegyzőkönyveket vallatóra fogni. Egyedül a bevezető két mondat az, amelyre hagyatkozhatunk. Eszerint a menekült jobbágyok befogadása miatt a város főbírójának Eudán kellett számot adni a török katonai és közigazgatási vezetőknek. Ugyancsak kitűnik belőle, hogy a török követelésére szervezetten irányították ezen embercsoportot, sőt mondhatjuk tömeget Budára. A pontosnak látszó nyilvántartás, a gondos írással történő bemásolás egyértelműen bizonyítja, hogy az ügynek kellő fontosságot tulajdonítottak. Ez érthető is, hisz nem néhány jobbágy szökéséről volt szó, hanem a létszám és az érintett helységek száma egyaránt bizonyítják, hogy egy minden bizonnyal szervezett, tömeges menekülés lehetett. Az első ránézésre feltűnik, hogy a nyilvántartásban kizárólag férfiak vannak. Ennyire széles körű, ilyen sok helységre kiterjedő menekülés viszont nehezen képzelhető el oly módon, hogy az asszonyokat és gyerekeket hátra hagyták volna. A török és a tatár csapatok elől való menekülés ezeken a vidékeken nem ment ritkaságszámba, s ilyen esetekben egész családok keltek útra. Ezt igazolja egy bejegyzés is, amely ugyanezen adókönyvben lelhető fel néhány hónappal későbbi keltezéssel. „1677. augusztus 19. Vargha Mátyás lött kezes az Baranyai asszonyért, mely az György kovácsnál lakik, kit Szűcs György el veszet portékájának el vesztese es e-szaka ki adása felöl fogatot megh, hogy midőn kevantatik elő allittya. Ismert ugyan azon Baranyai asszonynak Eörsik leanyais a Császár Gergelynek szolgálója, kezes az anyáért." Ugyanez: látszik igazolni az a tény is, hogy néhány esetben feltüntették: (va-