Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1981. (Pécs, 1982)
TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNYEK BARANYA ÉS PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL A 14-20. SZÁZADBAN - Fricsy Ádám: Levelek a hódoltsági Pécsről 1613—1629
ságos világból. így aztán az a helyzet, hogy mikor a török missziónak fejlődnie kellene, az csak visszafejlődik. Ez persze nem kis örömére szolgál, hogy ne mondjam, az eretnekeknek, de egyes szerzeteseknek is,- akiknek mi útban vagyunk és ha lehetséges lenne, akármilyen kis kanál vízben is megfojtanának. Isten után egyes egyedül önben van reményünk. Törődjön e sanyargatott hazával és küldjön ide több munkást. Cserneky János a napokban elment Pozsonyba, biztos sok kiagyalt és hazug dolgot vitt magával, részben hogy jobban behízelegje magát a pécsi püspök kegyeibe,' 1 részben hogy a Társaság emberei ellen beszéljen és agitáljon. De ha Isten velünk, ki ellenünk? Ideje lenne már, hogy a mieink beszéljenek a főpapokkal Csernekyről, mert ha megint visszatér, akkor az újabb fejlemények rosszabbak lesznek az előzőknél, botrányok a nép között és hasonlók. Jómagam Bálint atyával' 1 és a többi kereszténnyel elég jól megvagyok. György atya halála után sok zaklatásnak és zsarolásnak voltunk kitéve. Ezután is kell még kérni az Istent, hogy isteni irgalmasságával védelmezzen minket. A levél vivője Vidóczi Fábián szalántai plébános,' aki a mi pécsi iskolánkban is tanít; buzgóságból Sz. Péter és Pál templomainak látogatására indul Corisius Andrással együtt. 1 ' Mindkettőjüket melegen ajánlom. Tőlük alaposabban tudhat meg mindent helyzetünkről. Én, mint ahogy gyerekkoromban koldus voltam, most is az vagyok: kérem küldjön nekünk és az ezen a vidéken lévő keresztényeknek rózsafüzéreket és tokban lévő agnusdeiket. Köszöntik az összes keresztények, főleg Hagj Miklós,' aki kiváló jótevőnk e zaklatott helyeken. A jubileum évében járt önnél. Egyebekben imáiba és szentmiséibe ajánlom magamat. Kelt Pécsett, 1628. június 10-én. Szolgája Krisztusban: Vodopia Máté s. k. ARSI. Austr. 20. F. 231. (Fordítás latin eredetiből.) (Sz. 99.) ' P. Drago Marin meghalt Belgrádban 1628. május 27-én. A római rendtartománynak volt tcgja. Pécsett is működött. - Pécsett a jezsuitákon kívül ferencesek is megfordultak. :í A pécsi püspök ekkor Felestáli Dávid Pál volt (1625—1628). Pozsonyban lakott. '' P. Péchy Bálintról van szó. ~> Vidóczy Fábián szalántai plébános volt ekkor. ,; Corisio vagy Coreis András, Vidóczy útitársa, babskai plébános volt. 7 Hagj v. Hagia Miklós többször szerepel a levelekben, mint a jezsuiták jótevője. Az 1625ös szentévben járt Rómában. XXV. Pécs, 1629. február 2. Vodopia Máté levele Vitelleschi Muzio rendfőnökhöz Rómába Vidóczy Fábián 1 tisztelendő úrral küldött levelét azért nem válaszolhattam meg előbb, mert Tugolin Jakab' 1 atya az olasz kereskedő urakkal együtt a már hónapok óta pusztító pestis miatt elköltözött Belgrádból. Pedig a jó öreg továbbra is ott élhetett volna sanyargatott hazájában és hasznosíthatta volna magát. De mihelyt megtudtam, hogy visszatért lakóhelyére, azonnal elhatároztam, hogy írok néhány sort. Ez a tűz sajnos Belgrádból kiindulva nyaldosva hozzánk is eljutott, falvakat, községeket, városokat néptelenít el, nemre, korra való tekintet nélkül pusz-