Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1980. (Pécs, 1981)

TANULMÁNYOK ÉS DOKUMENTUMOK BARANYA MEGYE NEMZETISÉGEINEK TÖRTÉNETÉRŐL - Krisztián Béla—Timár György: Adatok a magyar—szlovák művelődéstörténeti kapcsolatokhoz (Papanek György)

gyar,

04 jelenlegi lelkipásztori munkám alapján illir (délszláv)." Vagyis könyvét vitairatnak szánja Papanek, egy olyan vitában, amelyben őt senki sem vádolhotja nacionalista elfogultsággal. Papanek könyvét mesteri módon, mondhatnánk így is: művészettel szerkesztette meg. Az első öt fejezetben nem vitatkozik. Szinte a bibliai családfák szűkszavúságával felsorolja a különféle szláv népek uralkodóinak névsorait,

6

" majd egy etimologizáló fejezetben a szláv népneveket magyarázza végig.

66 Itt kell megjegyeznünk, hogy a 18. századi latin nyelvben az elterjedtebb sclavus és a ritkábban használt slavus népnevek jelentése nem azonos a belőlük származó mai magyar szláv szavunkkal. A kései latin sclavus szónak elsődleges jelentése szolga, rabszolga volt, csak másodlagosan használták népnévként. A népnévként használt latin sclavus ill. slavus szónak ugyancsak kettős jelentése volt: az egyik megfelel a mai szláv összefoglaló népnévnek, de ugyanakkor a mai szlovák népnév megfelelőjeként is használták. A szlovák nép neve a 18. században latinul slavonicus, slavus, slovacus formában kerül elő, ugyanakkor magyarul tóráknak vagy sz/ávusoknak nevezték a szlovákokat.

6

' A „szlavón" Papanek is elsősorban a szlovákokat és a morvákat érti, sokszor azonban elég bizonytalanul vonja meg a „szlávság" és a „szlovákság" határvonalát.

68 Az etomológizálgató Papanek türelmesen elmagyarázza, hogy a slavus népnév az arab krónikák alapján a nép ősatya és első fejedelme, Seclaba nevéből származik (Seclaba-Sclaba-Slaba-Slava), és a sclavus nevet a germánok használják „propter suam pertinaciam" (makacsságból), mivel ők rabszolgává tették a szlávokat. És elmagyarázza Papanek a slavus-slava = dicsőség etimológiát Is. A két következő fejezetben igen szorgalmasan felsorolja a klasszikus, a középkori és folyamatosan a kortárs auktorok sokszor egymással szöges ellentétben álló leírásait a „szlávusok" országáról, annak határairól és a „szlávusok" eredetéről. De itt még nem foglalkozik ezek értékelésével. Itt következik még a szláv nyelvekről szóló, rövid nyelvtani és szókincsbeli összehasonlítást tartalmazó fejezet.'

1

" A VI.'

0 és VII.'

1 fejezet a két nagy, vitázó fejezet. Szalágyi tételeit a hatodikban vitatja, igen hevesen visszautasítva a „Clarissimus Scriptor Salagius Presbyter Dioecesis Quinque-Ecclesiensis" (igen híres író, Szalágyi, a pécsi egyházmegye papja) könyvének második kötetéből a markom a nn okról és a szlávok betelepedéséről írtakat.

72 Papanek itt állítja, hogy a markomannok és a szlávok (szlovákok) egy azonos nép, vagyis a szlávok már sok évszázaddal Krisztus előtt lakták azt a földet ahol most is élnek (Morvaország és Szlovákia), csak egykor markomann volt a nevük, de egyébként is más nevekkel is nevezték egykor őket, akik a birodalom határain éltek. Természetesen tagadja Szalágyi állítását, hogy csak valamikor a 6. század táján érkeztek ide valahonnan távoli vidékekről. A következő fejezetben Papanek azokkal kel vitába, akik „...nagy fáradsággal, inkább saját elképzeléseiktől, mint a történelmi hitelességtől vezérelve megkísérlik annak bizonyítását, hogy a szlávusok Dalmáciából és Horvátországból származnak . . . ".

73 Könyve második részében Papanek stílusa emelkedettebbé lesz. Talán még nem is ott, ahol leírja Morvaország és Szlovákia hat kerületét, ill. tizenöt vármegyéjét, az igen jeles városokat (praecipuas Urbes Oppidaque), a számtalan egyházi épületet (perpl'ures sacras Aedes), a pompás székesegyházakat (magnificas Cathédrales), a nagyhírű és fényes kolostorokat (Coenobina celeberrima ac opulentissima).

74 Sőt szemérmes szűkszavúsággal ír a „szlávusok" kereszténység előtti szokásairól.'" De fennköltté válik, amikor a kereszténnyé válás eseményeit (Cirill-Metód),

76 és a „szlávusok" régi fejedelmeinek, királyainak dicsőségét