Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1980. (Pécs, 1981)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSOK BARANYA MEGYE FEUDÁLIS ÉS KAPITALISTAKORI MEZŐGAZDASÁGÁNAK TÖRTÉNETÉBŐL - Fűzi János: Megjegyzések gróf Károlyi Gyula reakciós birtokpolitikai tevékenységéhez a harmincas években

átfogóan szabályozza a mezőrendészetet. E törvénycikk szerint minden mezőgazda­ságilag hasznosított területen, továbbá a közutakon, a szénbányák, a tőzegtelepek területén és a temetőkben elkövetett károkozási ügyekben az eljárás lefolytatása és a bíráskodás első fokon — az egészen kisértékű ügyek kivételével — a megyékben a járási szolgabírák feladata. (Szabad királyi városokban és kiváltságos mezővá­rosokban a városi kapitány jár el ilyen ügyekben.) Az erdőkre vonatkozóan hatályban maradt az 1807:21. tc. azon rendelkezése, mely a megyék kötelességévé tette, hogy az erdők jó karbantartására felügyelje­nek, azaz megakadályozzák a rablógazdálkodást, mely az erdők kipusztításánaik veszélyével jár. 1 " 8 A mezőrendészeti törvény 13. §-a pedig kimondja, hogy azt, aki a földesúr vagy erdésze tudta nélkül, vagy tilalma ellenére — bár faizás gyanánt — „az erdőben fát vág, rongál, vagy onnan hord, mint szándékos erdőpusztító, sőt tolvaj, a költségeknek egyszeres, a kárnak kétszeres megtérítésén felül, a vétség fokozatához képest fogsággal is büntettessék". A törvény 8. §-a szabályozza a fellebbezési lehetőségeket, 200 frt alatti marasz­talás esetén csak a sedriához (városi tanácshoz) ad fellebbezési lehetőséget, és előírja, hogy az első fokú ítélet végrehajtását a fellebbezés nem akasztja meg. 200 frt-ot meghaladó marasztalás esetén a sedria (városi tanács) másodfokú íté­lete is megfellebbezhető, és az elsőfokú ítélet megfellebbezése megakasztja az íté­let végrehajtását, a sedria II. fokú ítélete azonban fellebbezés esetén is végrehaj­tandó. A főszolgabírók az alispán ösztönzésére" 111 szigorú ítéleteket hoznak különösen er­dészeti kihágási ügyekben. Ezeknek az lett a következménye, hogy a volt jobbá­gyok körében közigazgatásellenes hangulat kezdett kialakulni, és a volt nemesség érdekeinek egyoldalú képviselőjét látták a szolgabírákban. Ezért a megyefőnök azt javasolja a kerületi főispánnak, rendelje el, minden mezőrendészeti ügyben hozott 200 frt-ot meghaladó marasztalás hivatalból történő - tehát akkor is, ha az ítéle­tet nem fellebbezik meg — felülvizsgálatát. 200 Augusz kerületi főispán november 23-án eleget téve a megyefőnöki előterjesztésnek elrendeli, hogy a „rendkívüli kö­rülményeknél fogva minden 200 frt-ot meghaladó mezőrendészeti marasztalást ab­ban az esetben is felül kell vizsgálni, ha az elmarasztalt fél nem fellebbez. 201 A megyefőnök azonnal értesíti a megyei törvényszéket, amit a törvényszék már más­nap jegyzőkönyvbe is foglal. 202 A megyefőnök ezzel elérte, hogy ezekben a népszerűtlen ügyekben — ha nagyobb összegről van szó — a végső szót nem a közigazgatási tisztviselő mondta ki. Nagyon ügyelt a megyefőnökség arra is, hogy ez vaióban megvalósuljon. Nem elégednek meg azzal, hogy tudatta a főszolgabírókkal, hanem kezdetben a tudomására jutó egyedi esetek kapcsán külön is utasította, hogy az ítéletet ne hajtsa végre, és hogy „a pert a sedriára bővebb megvizsgálás végett felhozni el ne mulassza". 203 Viszonylag nehezen tudta a megye a volt jobbágyokat a borkilenced (a szőlő­dézsma) beadására rászorítani. Az 1848. áprilisi törvények a szőlődézsmát ugyanis nem törölték el, viszont 1848. szeptember 15-én a népképviseleti országgyűlés kép­viselőháza házhatározattal „a szőlő után járó dézsma, vám és másnemű adózá­sokat" megszüntette. 2 " 4 így a volt jobbágyok 1848 őszén nem fizettek szőlődézsmát. A szabadságharc leverése után azonban — mivel az osztrák kormányzat nem is­merte e| a népképviseleti országgyűlés által alkotott jogszabályok hatályát - fel­éledt a szőlődézsma beadási kötelezettség, sőt jogilag az elmaradt 1848. évi tel­jesítésére is kötelezhető lett a volt jobbágy. 1849 őszén a volt jobbágyság úgy próbál a szőlődézsma kötelezettség teljesítése alól kibújni, hogy szeptember elején spontán nekilát leszedi a még nem teljesen

Next

/
Thumbnails
Contents