Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1980. (Pécs, 1981)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSOK BARANYA MEGYE FEUDÁLIS ÉS KAPITALISTAKORI MEZŐGAZDASÁGÁNAK TÖRTÉNETÉBŐL - Kiss Géza: Fejezetek a vajszlói vallásalapítványi uradalom nyolc évtizedes történetéből (1767-1848)

gyoknak s lakosoknak Pálinkát égetni nem szabad". Ugyanakkor a<z uradalom az égetés jogát (Vajszlón és Hídvégen) 6—6 „Kazányos gazdáknak" engedte át szerződés alapján s csak azt kötötte ki, hogy a szükséges fát pénzen kell venni. 1838 39-től viszont már arra kötelezik a kazánosokat, hogy jelentsék, ha valaki kazánjukat igénybe veszi, mert ezektől minden esetben 2 ezüst forintot szedet az uradalom. Ha a kazános a bejelentést elmulasztaná, őt terheli ez az összeg.

110 Híresek voltak Vajszlón az országos vásárok, melyek tartását a mezővárosi privilégium engedélyezte. Az 1813-ban kelt kiváltságlevél szerint négy országos vásárt lehet tartani március, július, október és december meghatározott napjain. A vásár mindig két napig tartott. Hétfőn volt a sertés- és marhavásár, kedden a ruhavásár. A helypénz az uradalmat illette, a jövedelmet a többet ígérőnek bérbe adták. A város igyekezett megszerezni magának a helypénzszedés jogát, de előfordult (1837-ben), hogy az árverésen egy 104 forintot ígérő személy mögött 3 forinttal lemaradt és így idegennek volt kénytelen átengedni ezt a jövedelmet. A vásárt kijelölt vásártéren tartották. Ezen állt a cédulaház, amelyben egy keményfa asztal állott és két pad. Itt őrizték a helypénz szedésére szolgáló, függő Icjkattal lezárt 3 bádogperselyt és azok kulcsait.

1

" Végül jegyezzük még fel, hogy a helytartótanács 1847. Szent Iván hó 22. napján kelt 25 878. sz. leirata engedélyezi minden csütörtökön hetivásár tartását Vajszló mezővárosban. A hetivásárok tartására szolgáló királyi szabadalom az uradalomnak 230 forint 47 krajcárjába került.

132 Ennek a jognak az élvezetét is megzavarta a forradalom. Schönhoff istván, a vásártartási jog akkori bérlője pl. azt írja a tiszttartónak, hogy ,,. . . a forradalmi üdőkben Vásároknak megtarfjása igen bizonytalan", és ezért az október 2-i vásáron nem lesz jelen. A hetipiaccal -kapcsolatban pedig arról panaszkodik a tiszttartó a főtisztségnek, hogy ,,. . . a csütörtöki heti vásárok minden taxa beszedése nélkül 2 ízben is megtartattak". Az országos és heti vásárok jövedelme a feudalizmus utolsó évében 375 forint volt.

133 A malmok után szedett jövedelmet már a fentebb idézett Birtokleírás urbáriuma is említi. Tudjuk azt is, hogy az uradalom területén nemcsak vízimalmok működtek, de létezett szárazmalom is. 1796-ban például a vajszlóiak a nagy szárazságra hivatkozva szárazmalom felállítására kérnek engedélyt a Piactér melletti telken, ahol 30 évvel korábban pusztult el az elődje.

m A két vízimalom közül pontosan ismerjük a 3 pár kővel dolgozó, háromkerekű malom műszaki adatait Besencérő!. A másik hasonló méretű malom a hídvégi határban volt. Úgy tudjuk róla, hogy az árvizek lecsapolása pecsételte meg ennek is a sorsát, mint más baranyai vízimalomét. 1848ban az uradalom már végleg lemondott a javításáról.

135 Az ormánsági lápok-vizek világának életéről, a különböző halász-madarász késségekről nagyszerű leírásaink vannak.

1

"' Mó«? források az ősi vízifoglalkozások emlékét őrző dűlő-nevekre hívják fel figyelmünket, részint vagy arról tudósítanak, hogy egykor az ormánysági kertek aljában 1,5-ször, 2-szer 2 méteres gödrökben tartották a csíkokat, amelyek mint valami mozdony úgy fujtattak s a hideg ellen télen nádkévékkel védték őket.

13

' Nekünk itt csak a tudományunk megszabta terület maradt, illetve azoknak az adatoknak a feltárása, amelyek ezen a ponton is konkréten jelzik az uradalom és népeinek kapcsolatait. Forrásaink ala;pján úgy tűnik, mintha néprajzosaink által lejegyzett emlékezések a távoli 18. század szabadabb világát hagyományozták volna ránk ebben a vonatkozásban is, mert az uradalom már a 18. század végén határozott lépéseket tesz • halászat jogjának realizálására és ez csak a lakosság rovására történhetett. Már 1791-ben számbavették pl. a halászati jogból származó jövedelmeket és a községeknek árendát kellett fizetni a halászatért. 1814-ben pl. a hídvégiek a másik négy