Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1980. (Pécs, 1981)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSOK BARANYA MEGYE FEUDÁLIS ÉS KAPITALISTAKORI MEZŐGAZDASÁGÁNAK TÖRTÉNETÉBŐL - Kiss Géza: Fejezetek a vajszlói vallásalapítványi uradalom nyolc évtizedes történetéből (1767-1848)

osztották; ezek meg is felelnek az előírásoknak, de gyakran kell őket a bozóttól tisztogatni." (,,. . . ex vasto nemore ardua extirpatura preparare necessum.") Minthogy pedig az emberek az irtáson különböző módon verejtékeznek ,,. . . nem sikerült tűrhető fizetést meghatározni, a házak, telkek, vagy a földek holdjai és a rétek után"."'" A fentebb idézett birtokleírás tájékoztat bennünket statisztikai rovatában az uradalom 1767 előtti jövedelemforrásairól. Eszerint Vajszlón 47 jobbágy 26 telekkel rendelkezett. Volt ezenkívül 10 névszerint felsorolt zsellér, köztük szerepel Tóth Falusi György ref. prédikátor is. Rendes census címen eddig fizettek 142 Ft 49 krajcárt, a malom után pedig külön 6 forintot. - Besencén ekkor 18 jobbágy élt, 13 telken. Rendes censusba 36 forint 75 krajcárért, a malom után 6, a szaporcai praediumon lévő malombérlet felében 3 forintot fizettek. — Hídvégen 10 1/2 telken 15 jobbágy élt és mellettük volt 7 zsellér. Censusuk volt 53 forint 90 krajcár és a malom utfán 3 forint. - Páprádon 7 telek volt, továbbá 10 jobbágy és 8 zsellér. Cemsusuk 38 forint 40 krajcár volt. A rendes censusba beleszámították a culinariák után fizetett 18 forintot is (Ez az összeg a tehenenként adott 11 1/2 icce vaj ellenértéke volt.)

90 Itt kell megjegyeznünk, hogy 1767 előtt az egész uradalom földesúri tartozását egyösszegben állapították meg. Ezt az összeget az uradalmi okmányok censusnak, a jobbágyok gyakran taksának, vagy árendának nevezték. Ebben az összegben benne volt minden adó. 1767-ig a lakossfág gyakorlatilag szabadon tevékenykedett az uradalom területén; az uradalom számára pedig csak az volt a fontos, hogy a dominium népe a taksát megfizesse és elismerje a földesúr joghatóságát. A lakosság ekkor még pénzben fizette a munkajáradékot is. Ennek okát Varga János abban látja, hogy a földesúr messze élt birtokaitól és így a parasztok munkaerejét nem tudta kifizetődőén hasznosítani. A munkajáradékot természetben az uradalom csak a kaszálási, aratási idényben és esetleg (ritkán) a termékeknek az uradalom központjába való szállításánál vette igénybe.

100 A fenti statisztika a szíázad első felének gyakorlatát tükrözi, az utána bemásolt Urbáriumból azonban — úgy tűnik —, az uradalom akkori vezetői kísérletet tettek a census pontosabb meghatározására, illetve az egész birtok jövedelmezőségének növelésére is. Valószínűleg már a részletes leírás célja is ez volt. Az új gyakorlatnak megfelelően census fejében az alábbi összeget szedték: 1 jobbágytelek után 2 váltó forintot, 1 kaszás rét után 40 krajcárt, egy kenyéren élő házas fiú után 40 krajcárt, egy-egy munkaképes nőtlen fiú vagy özvegy után 10—10 krajcárt; egy olyan jobbágytól, akinek háza, jószjága és egy kis telke van 1 forintot, egy-egy házi iparából élő bognártól (rotarius) 75 krajcárt, vagyis, ha hárman dolgoznak egy házban 2 forint 25 krajcárt, ha ketten, 1 forint 50 krajcárt. A továbbiakban az Urbárium 390 forint 72 krajcárban állapítja meg Vajszló fizetnivalóit és ez az összeg az alábbi tételekből tevődik össze: censusba fizetnek 296 forint 72 krajcárt, victuálék címén 20, kocsma árendába 70, vízimalom után 3, szjárazmalom után, míg jár 1, ha áll 50 krajcárt. A többi községek fizetnivalóit is hasonló bontásban adják meg s rögzítik, hogy a jövőben Besence 120, Hidvég 118, Páprád 67 forint 47, Sámod pedig 122 forint 20 krajcár összeget fizet az uradalomnak. Az emelkedés mindegyik községben közel háromszoros. A fenti adatokból úgy tűnik, hogy a vajszlói uradalomban 1767 előtt általánossá vált a járandóságok pénzbeli fizetése. Varga János figyelmeztet arra, hogy ezek a pénzfizető jobbágyok nem tekinthetők új fejlődési tendencia hordozóinak, mert az ő esetükben a pénzjáradékra való áttérést a fejlődést kívülről zavaró momentumok diktálták. Személyükben továbbra is függtek uraiktól és az uradalom továbbra is birtokában maradt a gazdaságon kívüli kényszer eszközeinek, amelyeikkel jobbá-