Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1979. (1979)

FORRÁSOK ÉS TANULMÁNYOK BARANYA MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETÉBŐL - Szita László: Adatok a baranyai nemzetiségek kulturális törekvéseihez a 19. század második felében

Le kell szögezni, hogy a megye nemzetiségi lakosságú falvaiban nem volt a jelzett korban koncentrált támadás a nemzetiségi nyelv oktatása ellen. A magyarosítás igen lassan és gyengén haladt előre, inkább stagnálásról beszélhetünk. Ennek több oka volt. Mindenekelőtt az általános elmaradottság, az iskolaügy egészének lassú fejlődése. A tanerő ellátottság katasztrofális volta. Valamint a tantermek hiánya. A meglévő tanítói kar jelentős része nem is tudott megfelelő szinten magyar nyelven tanítani. így a kormányzatnak, valamint a regionális tanügyi vezetésnek a nyelvi magyarosításra irányuló törekvései magukban az iskolákban szenvedtek vereséget. Emellett nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy mind a németek, szerbek, horvátok küzdöttek is az anyanyelv oktatásáért. Az egyházközségek bástyái mögül emelték fel tiltakozásukat, az egyház viszont a felekezeti érdekek miatt, a felekezeti béke érdekében rendszerint az anyanyelvi tanítás védelméért állt ki. Az egyházi tanfelügyelőség is számolt azzal, hogy nem álltak még rendelkezésre a magyar nyelven nívósán tanítani tudók. Az elemi fokú népoktatásban 1850-1880 között még nem érte érzékeny csapás a német és délszláv nemzetiségeket. A magyarosítási akciók, amelyeket mind erőteljesebben igyekeztek megyei és járási közigazgatási szervek támogatásával megvalósítani, még nem nyertek olyan arányokat, amelyek az ellentétek kiéleződéséhez vezettek volna. A nemzetiségi felnőtt lakosság egy részénél jelentkezett olyan szemlélet is, hogy gyermekeiknél helyes ha mindkét nyelvet jól bírják. A magyart és az anyanyelvet. Ez objektíve a nyelvi magyarosítást könnyítette meg, és korszerűnek tűnt. Az iskolai oktatásban a helyismeret, földrajz, történelmi alapismeretek ;anításánál kerültek szembe élesebben először a magyar és nemzetiségi törekvések. Az 1870-es évek végén, azután a 80-as években is gyakran olyan tankönyvek kerültek a szerb, német, horvát iskolákba, amelyet a hivatalos tanügyi kormányzat szigorúan tiltott és üldözött. Ilyen volt pl. Vukicsevics Gy. Miklós által szerkesztett és 1875-ben megjelent: Földrajz a szerb nemzeti iskolák III. és IV. osztálya számára, továbbá ugyancsak e szerzőtől kiadott ,,A magyar hazai történelem, különös tekintettel a szerbek múltjára Magyarországban, Horvátországban és Slavoniában, harminc képben". A baranyavári és a pécsváradi főszolgabíró elrendelt vizsgálata alapján e műveket elkobozták és a tanítókat, illetve a szerb egyházközség vezetőit szigorú figyelmeztetésben részesítették. Kétségtelen, a könyvek a nemzetiségek, nemzetek közötti megbékélést nem szolgálták. Erős nagyszerb, nacionalista szemléletű művek voltak/'

1 A nemzetiséglakta községek nyelvének megőrzésére tett erőfeszítés a tanítókon múlott nagyrészben. A községek 85 %-ban olyan tanítók működtek, akik nyelvismerete alkalmas volt arra, hogy a német, szerb, horvát nyelvű tanítás ellenálljon még jó ideig a nyelvi magyarosításra törekvő tanügyi kormányzatnak. A vegyes nemzetiségű községekben is igen gyakori a magyar nyelvet gyengén tanító tanszemélyzet. Mind a tanügy területén, különösen pedig a sajtóban túlhajtott magyarosítás követelése a hetvenes és nyolcvanas években, nemcsak a fent vázolt iskolaügy valóságán mondott csődöt, vagy hozott a kormány számára sokkal kisebb eredményt, mint várta, hanem a közigazgatásban is erősen tartotta magát a különböző intézkedésekben a nemzetiségi nyelv. A községi tisztviselők döntő része ekkor még a falu nemzetiségi összetételének megfelelően német, szerb, horvát, magyar. Több nagyjelentőségű igazgatási teendő elvégzésekor maga a kormányhatóság intézett az alispánon keresztül kérdést, majd kért tájékoztatást arról, hogy milyen hivatalos, illetőleg „ügykezelési nyelv" használatos a falvakban. Egy honvédelmi minisztériumi