Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1979. (1979)

TANULMÁNYOK A PÉCSI IRODALMI ÉLETRŐL - Horváth Veronika: Fejezetek a Janus Pannonius Irodalmi Társaság történetéből

Ha csak mód van rá, ilyenformán mégis szívesen lejönnék, most hétfőn — szabaddá teszem magam. De sajnos, egy pár gyakorlati kérdésen is múlik. Tudja, vagy következtethette, hogy az irodalom mellett állásom is van — igen szerény áIlaska — és, bizony az útiköltséget nincs módomban előlegezni. Igyhát, ha leutazásom alkalmas és szívesen látott a társaságnak, nagyon kérném, hogy a költségeket, mint ahogyan azt Lacinak írt levelében írta, legyen oly kedves előzetesen címemre küldeni. Ha ugyan az nem túl rövid! Nekem vasárnap este 19,30-kor vagy hétfőn 8.10-kor kellene indulnom, érkezés Pécsett vagy 23.47, illetve 13.30 hétfőn, nem tudom, mikor hány órakor van az ülés. Ha várnak, talán legjobb lenne, ha sürgönyt menesztene, mikor jöjjek, és talán sürgönyileg lehetne átutalni a pénzt is. Ha szombatig nem kapok sürgönyt, úgy értem, hogy ezúttal nem utazok le. Laci kéziratai, illetve fordításai természetesen bármelyik ülésük, felolvasásuk számára rendelkezésére állnak. Talán érdekli — Laci az erotikus Janus versek fordításainak elküldését kéri tőlem — az ottani kabaréban fogja előadni! Még egyet kedves Pál: nem tudom, megírtam-e, hogy Laci munkatáborban van. Tájékoztatásul csak: ő sosem volt zsidó, apja keresztelkedett meg, de tanúsítványa nincs, ezért a katonaságnál mint zsidót tartják nyilván. Úgy gondolom, ezt ottani szerzetestársaktól is hallhatta. Ez — úgy gondolom — meginduló emberi kapcsolatainkon nem fog változtatni, de a mai viszonyok között talán szempont lehet Laci szerepeltetésével kapcsolatban a társaságban, és az én odautazásommal kapcsolatban is. Amennyiben jöhetek, kérem közölje, hogy hány percig olvashatok fel? Bocsánat az elkent levélért, kávéházban, nagysietve írok. Meleg barátsággal köszöntöm Kilényi Mária'

5 Megdöbbentő sorok bújnak meg az írónő levelében. A zsidóüldözések korának szívbemarkoló vádirata, fájdalmas epizódja Geréb László költő és műfordító munkaszolgálatos tragédiája. A Janus Pannonius Irodalmi Társaság és személy szerint különösen Lovász Pál a legpéldamutatóbb humanitással bizonyította a legnehezebb időben, hogy nem ismer zsidót vagy nem zsidót, csupán művészetben, emberségben tesz minőségi differenciát a társaság tagjai és a társaság pódiumán fellépő előadók között. Ilyen súlyos történelmi körülmények között került sor október 28-án az első őszi felolvasó ülésre, amelyen Pécs városa Móricz Zsigmond emlékét idézte. Azét a nagy magyar íróét, akinek baranyai, pécsi kapcsolatai is azt tanúsították, hogy fáradhatatlan lelkiismerettel gyötrődött a nemzet bajain, népe halálos sebein. A Pécsi Napló 1942. október 28-i számának beszámolója szerint ,,A felolvasó ülés iránt olyan óriási érdeklődés mutatkozott, hogy a Vármegyeháza nagyterme szűknek bizonyult, és igen sokan a folyosón rekedtek." Az ülésen Fischer Bélo mondott megnyitó beszédet, amelyben a kegyelet hangján emlékezett meg a társaság halottjáról, Móricz Zsigmondról. A társaság elnökének emlékét idéző előadásáról a Pécsi Napló így vélekedett: „Finomabb portrét a nagy magyar regényíróról már régen nem készítettek. Fischer Béla olyan tökéletesen rajzolta meg Móricz Zsigmondot, az embert, az írót, a nemzetéért, fajáért aggódó magyart, hogy a hallgatóság lelki szeme előtt valósággal megjelent Zsiga bácsi markáns arca, amely nemcsak az Alföld és Erdély bérce fölé tekint, hanem elmerengve figyeli a Dunántúlt és annak halállal vívódó tragikusan magyar népét. Kodolányi János mellett még nem volt a magyar irodalomnak olyan egyénisége, aki annyira érdeklődött volna a Dunántúl magyar népének sorsa iránt, mint Móricz Zsigmond, aki a megdöbbentő realitásokat sohasem tudta magában eltemetni, hanem mindig bátran nyilvánosságra hozta." Fischer Béla beszéde jelentős értékű dokumentum számunkra, mert olyan ismeretlen emlékeket idéz, amelyek Móricz Zsigmond pécsi, illetve baranyai kapcsolatairól vallanak. Ezért közlöm az alábbiakban a nagyértékű forrásanyag teljes szövegét: „Tisztelt Társaság ! Kedves Vendégeink! — Ma tartjuk első ülésünket azóta, hogy Móricz Zsigmondot a nemzet elvesztette. A veszteség bennünket külön is érint, mert a Társaság tiszteleti író tagjai között foglalt helyet.