Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1978. (Pécs, 1979)

TELEPÍTÉSI ÉS NÉPESSÉGÖSSZEÍRÁSOK A 17—19. SZÁZADI BARANYA MEGYÉBEN - Szita László: Szerbek visszavándorlása Baranya megyébe a szatmári béke utáni években

részük Boszniából érkezett. A Duna—Tisza közére telepített szerbek közül is nagyobb csoportok kerültek Baranyába 1694—96 között. 1701-ben megkezdődött a szerb határőrkerületek megszervezése. Itt a félig katonaréteg csoportosult. Baranyai szerb nemzetiségű betelepülők túlnyomó része állattartó és szántóföldi gazdálkodáshoz egyaránt értő jobbágylakosság volt. Igen sok tekintetben azonban eltérő tényezők vertek éket a betelepülők közé. Mindenekelőtt a vallási különbségek. Téved Weidlein amikor Münchenben legújabban megjelent munkájában azt írta, hogy a török kiűzése után ittmaradt szerbek áttértek a római katolikus vallásra, és a teljes egyesülést Csernovics akadályozta meg.

8 Valójában a pécsi egyházmegye agilis püspöke Radanay Mátyás tett kísérletet, minden eszközt felhasználva az unió létrehozására. Ez azonban nem járt sikerrel. Módszereit maga a császári udvar sem támogatta egyértelműen. A századforduló évében, amikor például a pécsi szerbeket erőszakkal kiűzi Pécs városából és más helyütt is erőszakhoz folyamodik, az udvar egyszerűen ejti őt. Ekkorra ugyanis már megértek azok a tervek, amelyek egy esetleges magyar felkelés alkalmával a szerbek felhasználására irányultak. Nem volt egyértelmű bánásmód a szerbekkel. A központi államhatalom által adott önkormányzati és vallási különállásuk, a helyi egyházi hatóságoknak ez elleni lépései, vallási téren hintették el először a gyűlölet magvát. Csernovics Dunaszekcsőn székelt, innen intézte és védelmezte szerb népe ügyét, innen tüzelt minden ellen, amely az 1690—1695 között megszervezett kiváltsági rendszert kétségbe vonta. A szerb (forrásainkban következetesen rác) falvak a századfordulón jelentékenyen megerősödtek, meggazdagodtak. Pl. Batthyány uradalom 1701-ben készült összeírása szerint 24 faluban 46 magyar, 143 rác, 14 horvát családot mutatott ki. A megye keleti leggazdagabb felében fekvő uradalom 16 faluja rác, 3 magyar, 1 horvát, 2 szerb—magyar, 1 magyar—szerb és magyar—szerb—horvát lakosságú, illetve nemzetiségi megoszlású struktúrát mutat. Ezeknek a falvaknak a népe természetesen 17. század legvégi telepítésű volt.

a E falvak szerb lakosságának legnagyobb része Boszniából érkezett (101 család), Száván túlról 8, Bácskából 6. A horvátok is Dráván, illetve a Száván túlról érkeztek.

10 III. Ellentétek éleződése a 17. század legvégén és a Rákóczi szabadságharc alatt A szerbek két csoportját lehet forrásaink alapján megfigyelni. E két csoport megkülönböztetését történeti irodalmunkban sehol nem találhatjuk. Ezért tartom különösen fontosnak az alábbi tényeket. Somogyi Ferenc a Batthyányi uradalom főtisztje által telepített szerbek (rácok) szegény, nyomorúságos körülmények közé került jobbágyok. Vallási különállásuk mellett a robotterhek kisebb száma, és egy sor adózási kedvezmény különbözteti meg őket más nemzetiségű sorstársaiktól. Ez a jobbágyelem állt ellen legkevésbé az uniónak.

11 A másik része e szerb településeknek nagy önállóságra tett szert. Rendszerint jól felfegyverkezve egy részük részt vesz a török ellen megújuló hadjáratokban. Onnan zsákmánnyal térnek haza, de a megyén átvonulva a rablástól sem riadtak vissza. Mohács szerb lakosságának egy része fegyveresen szolgálja sajkákon a császárt Dunaszekcső és más falvak szerb lakosságával együtt. A szomszédos Tolna megyei Döbröközről 1689. évi jelentés a következőket írta: ,,... Előbb török vár volt, most pedig császári erősség. Lakosai rácok, akik urukul egyedül Őfelségét ismerik el, mert zsoldos katonák és szabad hajdúk. A szigetvári generális alatt állnak és századmagukkal tesznek szolgálatot." 1692-ben Eszterházi Pál nádor érdeklődésére válaszolva a provizor szerint: erősség van rajta és abban holmi garázda