Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1978. (Pécs, 1979)

TELEPÍTÉSI ÉS NÉPESSÉGÖSSZEÍRÁSOK A 17—19. SZÁZADI BARANYA MEGYÉBEN - Nagy Lajos: A Baranya megyei Batthyány uradalom népessége és javai 1701-ben

Ezen falu határáb(-an) a kis Karasso vizén volt az előt három Kerékre malom ha az körül lévő Pusz­tákat meg szántanak, lehetne vidékjére nézve még épéteni. Ugyan ezen malom helyén egy Darabocska kü fallis egy ember magosságnyira. Hedéri puszta. 90 cir(citer) 8 Embere való. Ezen Pusztának Mezeje kevés vagyon, ugy RéUye is, kit többire Nád és Borzod fogta föl. Az földeknek egy részét Hásságyiak vettetik a kiktül 9" edet fognak praestálni, Rétet is Ha Kaszál­nak Arendat adnak tőle. Jó darab Szép helyen fekvén, szöllő hegyen vagyon a Kit Birjániak, és Hásságyiak Keszdettik építeni. Cseres erdője elegendő vagyon. Vagyon ezen hátárban a Kis Karasó névü Patakan egy Kalányos Malom, kit személyei Ember bér fizettettik ez előtt tőle flor (-enum)l. per Anni spaiium. 69 Gyulai puszta. 91 Ezen Pusztának határjában cir(-citer) 10 Gazdára való szántó föld volna, Item 49 Réth is annyira való, de többire Gaz fogta. Az Földeknek egy részét Belvárad Lakazok szántgyák, és vették, ugyan jó darab szöllőhegyek kit most Kezdetik Belvárdiak építeni. Cseres erdő vagyon elégendő. Vagyon az Kis Karaso névü vízen Kerekő fölül Csapó Malom, kinek felét Belvárdi két Jobbágy, felét pedig Pécset Lakozó Özvegy Deli Simonovicsné 9- birják, az elöt fizették tőle. Anno ad flor (-enum)l. Ezen Pusztának határában vagyon egy Puszta Szent Egy ház, a Tornya is fön ál még. Hugbai puszta. 93 Ezen Pusztának cir(-citer) 12 emberre valo szántó földgye vagyon. Item Réttis annyira valo, de tőbire nad fogta ell. Az földek(-nek) némely részszét Bellváriak excolálák a Réteketis a kik tiszták eők kaszállnak. Vagyon Puszta szöllő hegyis, lehetne jó darab szőlőt épéteni. Cseres erdeje mint épületre — s mind fáészásra elegendő vagyon Vagyon a Kis Karasso vizén egy alol csapó Malom két kerékre Bellváriak birják fizettek az előtt Annalit(-er)! f. Darabossi puszta? 0 cir(-citer) 4—5 emberre valo. Ezen Puszta igen kicsin kevés szántó földgyeis vagyon réttye sem sok aztis tőbire nád és berek fogta. N(-agy) Budmériek usuáták a földek(-nek) némely részét, ugy a Rétek(-nek) is. Szöllő hegye nincsen. Cseres erdeje elegendő. Az Ör(-eg) Karasso vize foil ell határáb(-an) Malom nincsen rajta nem is lehet épéteni arra valo hell nincsen. Gerecz i puszta. 94 4 emberre való. Igen kicsin Puszta Szántó földgye és Réttyeis kevés vagyon, Senki sem Excollála 16 most a Földeit, hanem a Rétet is Vokanyiak akarjak meg arendálni. ezen hatráb(-an) volna, ha irtat­nék egy Darab szőllőnek valo helyis. Ezen Pusztának határa igen bozodos, malom nincsen Cseres és Bükös erdeje a Pusztához képest vagyon. Kiss Devecseripuszta. 95 Ezen Pusztán lakot ez előtt 8 Gazda. Szanto földgye a Pusztának minémőségéhez képest elég vagyon, ugy réttyeis de tőbire nád, és sáss fogta feli. Vagyon egy Darab Puszta hegyis nem Derekas. Egy rosz kalányos malomis a Peterdi Vizén vagyon kit a Rácz Petrajak 9G bírnak, de mind hogy a Rétekben az viz károkat tészen, ell kell hányatni nemis régen épétetett oda. A mezei Puszta, hanem a falu helyet Kassáig, 97 és Nagy Devecserig vetették Török Búzával kitül a kilenczedet meg adják. Cseres, és közben közben Tölgy erdeje alkalmassint vagyon.

Next

/
Thumbnails
Contents