Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1978. (Pécs, 1979)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNY A NEMZETISÉGEK LEGÚJABBKORI TÖRTÉNETÉHEZ BARANYÁBAN - Kopasz Gábor: Vármegyei telepítések a két világháború között

Vármegyei telepítések a két világháború között KOPASZ GÁBOR 1. A megyei hatóságok által megindított telepítések Az ellenforradalmi rendszer gazdasági és társadalmi bajaira félreérthetetlenül a nagy világgazdasági válság (1929—1933) irányította rá a figyelmet. Ezek a bajok magában a kapitalista rendszerben gyökereztek, megvoltak már korábban is, de a gazdasági válság időszakában még jobban elmélyültek. Nagy problémája volt a magyar tőkés társadalomnak, hogy visszaesett a népesség szaporodása és — különösen a délkelet-dunántúli megyékben — a gazdasági válság következtében még jobban pusztított az egygyermek-rendszer (egykezes), amelynek ekkor már a múlt századra visszanyúló káros hagyományai voltak e megyékben. Ezért Baranya és Somogy megyékben már az első világháború előtt (1909) ún. egykebizottságok alakultak. Somogy megye értekezletet tartott a dunántúli megyék részvételével, hogy az „egyke" elleni mozgalmat az egész Dunántúlra kiterjessze. Baranya megye pedig elvégeztette az egész megyében az egykére vonatkozó adatgyűjtést, s ennek, valamint az anyakönyvi és népszámlálási adatok felhasználásával Buday Dénes jó demográfiai feldolgozását adta a baranyai egyke történetének.

1 A gazdasági válság alatt alig volt meg a családoknak a betevő falatjuk, s ha több gyermeket vállaltak volna a családok, még elviselhetetlenebbekké váltak volna a megélhetési viszonyaik. Erkölcsi felfogásokon és népszokásokon túl, egyre inkább az a vélemény alakult ki a falusi értelmiségi és közigazgatási vezetőkben, hogy az egykezes gazdasági okokra vezethető vissza, tehát a nép anyagi helyzetén kell javítani, hogy meg lehessen szüntetni a falusi lakosság egykézését. Beleszóltak az egykéről megindult vitába a népi írók, akik földjuttatásokat javasoltak a szegényparasztság részére, a Márciusi Frontba tömörült ifjak, akiket az illegális kommunista párt is támogatott, s akik általános és radikális földreformot követeltek. Az egykés vidékek (baranyai Ormánság, tolnai Sárköz) gyér lakosságát úgy kívánták mielőbb felszaporítani, hogy az itt vásárolt házakba és földingatlanokba sokgyermekes családokat telepítettek át az Alföldről, ahol a lakosság állítólag túlszaporodásban volt. Az ellenforradalmi rendszer telepítéspolitikáját nem kis mértékű nacionalizmus jellemezte. Ugyanis a Dunántúlon tömbökben élő német nemzetiségű lakosság — ellentétben az egykéző magyar vidékekkel — szorgalma és szaporasága révén egyre jobban terjeszkedett, anyagiakban gyarapodott. A magyarországi német nemzetiségű lakosságot a hitleri fasizmus egyre szorosabban fűzte magához. Mivel a hitleri fasiszta és a magyar ellenforradalmi kormányok szövetséges viszonyban voltak egymással, a magyar vezetők telepítéseiket csak úgy végezték, hogy a német nemzetiségi községek érdekeit ne sértsék. * „A Horthy-rendszer telepítéspolitikája'" című nagyobb tanulmány egyik fejezete.