Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1978. (Pécs, 1979)
TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNY A NEMZETISÉGEK LEGÚJABBKORI TÖRTÉNETÉHEZ BARANYÁBAN - Tegzes Ferenc: A miniszterelnökség délszláv szakreferensének jelentései a baranyai délszlávokról az 1920-as évek első felében
Ennek, a hegyek közé ékelt falunak három nyelvű lakosa jó egyetértésben él egymás között. A sokácok nem kívánkoznak el innen, magyar hazafiságuk ellen sincs kifogás. Tekintettel erre és kis számukra, nem tartottam szükségesnek és célszerűnek összehívni őket. Iskolájuk róm. kath. felekezeti jellegű, benne a tanítás nyelve a magyar, anyanyelven való olvasást, írást és hittant úgy a német, mint a sokác gyermekek heti 2 órán külön tanulják. Tanítók: Jaksics Sándor és felesége. A tanulók száma 98. Külön intézkedésre nincs szükség. RÁCGÖRCSÖNY 87 1922 88 Rácgörcsönyben szintén május hó 9-én voltam. A falu lakosságának száma 652 német, 24 magyar és 157 szerb, ez utóbbiak közül 80-an Jugoszláviába mentek át; majdnem valamennyi szerb család optait. A megszállás idejében a németek és a szerbek békességben éltek egymás között. így van most is. A szerbek a sombereki gör. kel. plébániához tartoznak. Iskolájuk üresen áll, mert a tanítónő a megszállókkal távozott. A szerb gyermekek most sehová sem járnak iskolába. A kath. tanulók nagy száma miatt tervbe van véve még egy tanítói állás szervezése. Tantermül a katholikus hitközség az üresen álló szerb iskolát akarja bérbe venni. Ehhez a sombereki szerb pap is hozzájárult és a szerb püspök beleegyezését is megnyerte, ki f. évi március hó 14-én kelt 213-ik számú iratában megengedte, hogy a szerb iskola a kath. iskola részére bérbe adassék. A pécsi kath. püspök is helybenhagyta a kath. hitközség szándékát. Azonban a rácgörcsönyi gör. kel. szerb iskolaszék nem akarja iskoláját a katholikusoknak átadni s így egyelőre a terv meghiúsult. Ennek az ügynek a rendezése céljából összehívattam a szerb gazdákat, kiknek lelkére beszéltem, hogy üresen álló iskolájukat a katholikusoknak adják át bérbe s hogy gyermekeiket adják a katholikus iskolába, ahol gondoskodás történik, hogy gyermekeik megtanuljanak magyarul; a szerb olvasásra, írásra és hittanra pedig sombereki papjuk fogja gyermekeiket megtanítani. A szerb gazdák megígérték, hogy újból gyűlést fognak tartani és a mezei munka miatt most jelen nem lévő társaikat is ráveszik, hogy egyezzenek bele iskolájuknak bérbeadásába. Gyermekeiket pedig már most hajlandók beadni a kath. iskolába. Megjegyzem, hogy a sombereki szerb lelkész már előző nap megígérte, hogy nem fogja ellenezni, sőt mindent el fog követni, hogy a rácgörcsönyi szerbek a kath. iskolába adják gyermekeiket. A falu róm. kath. felekezeti iskola tanulóinak száma 90, kik egy-két magyar gyermek kivételével valamennyien német anyanyelvűek. A tanítás nyelve előbb magyar volt, azonban a Bleyerféle kormányrendelet megjelenése óta német. Keveset magyarul is tanulnak az iskolában. A tanítót Straumberger Antalnak hívják, ki 13 év óta működik a faluban. Tennivalók: A kir. tanfelügyelőség figyelmét felhívni, hogy a második tanerő állása minél előbb szerveztessék meg s a szerb iskola bérbevétele és a szerb tanulóknak a róm. kath. iskolába való beiskoláztatása megtörténjék. Továbbá a magyar nyelv tanításában elért eredmény mielőbbi számonkérése is szükségesnek látszik. 1925. október 14. 89 A község lakosainak száma 716, még pedig 608 német, 23 magyar, 83 szerb. A szerb ajkúak ebben a községben is egyre fogynak és Jugoszláviába költözködnek. Ebben a tekintetben ugyanazok a viszonyok, mint a körjegyzői és plébániai székhelyen, a közel szomszéd Somberekén. A szerb nép itt is csüggedt, reménytvesztett a bizonytalanság miatt, melybe az optálás folytán került. Maradna, ha tartóztatnák, másrészt készül elmenni, mert valahonnan biztatják és csalogatják. Az iskola eléggé megfelel a tanulók számának mert, csak 6-an járnak a mindennapi és 6-an az ismétlő-iskolába. Az iskola felszerelése hiányos. A tanítást a sombereki vándortanító végzi, ki hetenkint három napot tölt ebben az iskolában. Ebből két nap a rendes tanulóknak, egy nap pedig az ismétlő-iskolásoknak jut. Az eredmény főleg a magyar nyelvben gyenge, mert a tanulók néhány évig jártak is, nem is iskolába tanító hiányában, a sombereki lelkész pedig, ki a tanítói teendőket végezte, nem törődött velük.