Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1978. (Pécs, 1979)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNY A NEMZETISÉGEK LEGÚJABBKORI TÖRTÉNETÉHEZ BARANYÁBAN - Tegzes Ferenc: A miniszterelnökség délszláv szakreferensének jelentései a baranyai délszlávokról az 1920-as évek első felében

Megígértem nekik, hogy illetékes helyen szívesen járok közbe s jogos kérelmüket bizonyára teljesíteni fogják s így nem lesz okuk a „vadrác" gúnynév miatt panaszkodni. Örültek, mikor megtudták, hogy egy hét múlva a főispán úr jóvoltából anyanyelvükön újságot kapnak, mely Pécsett fog megjelenni. A tanító most olvasókör alakításán fáradozik, hogy a nép magyar néplapokat és népies könyveket is olvashasson s hogy népies előadásokat tarthasson nekik. 28 tagja már van az olvasókörnek. A tanító kérésére buzdítottam a népet az olvasókörbe való belépésre. Ennél a községnél nincs egyéb intézkedésre szükség, mint hazafias ábécéskönyv, újság és naptár kiadására, valamint a „vadrác" gúnynév iránti panaszuknak megszívlelésére. Ez ügyekben tett intézkedésekről jelentésem végén az „Általános mondani valók" közt lesz szerencsém elszámolni. PÓCSA

80 1922

ai Itt április 7-én voltam. Pócsa is a mohácsi járásba tartozik. Kis falu. A viszonyok felől Lauer Károly kath. felekezeti iskolai tanító és a bíró tájékoztatott. A falu 3/4 része német, 1/4 része szerb. A tanító elmondta, hogy a szerbek a megszállás alatt üldözték, ki akarták venni kezéből a tanítást és szerb tanítót akartak iskolájába betenni, de az iskolaszék ellenállott, Pécsre ment a szerb kormánybiztoshoz, s addig kérte, míg beleegyezett, hogy tanítójukat meghagyták, de nem volt szabad magyarul tanítania, hanem németül. Most ismét magyar a tanítás nyelve, a német írást, olvasást, heti 4 órán tanítja. A megszállás idején a németek csendesen viselkedtek, noha a falu szerb lakosai hatalmaskodni akartak fölöttük, s így nem lett bántódásuk. A németek megbocsájtottak nekik és békességben élnek velük. A falu szerbajkú lakosai optáltak Jugoszlávia javára, azonban csak 28 lélek ment át Baranyának még megszállás alatt levő részébe. A viszonyok felől tájékozódva, a szerb iskolába mentem, ahol már vártak a bíró által összehívott szerb gazdák. Iskolájuk üresen állottt, mert tanítójuk átment Jugoszláviába. A szerb gyermekek (8 mindennapos és 4 ismétlő iskolás) most Borjádra járnak iskolába. Az összejött szerb gazdák igen alázatosnak mutatkoztak, kérdésemre elmondták, hogy ők Ilics alezredes nógatására aláírták ugyan a Jugoszláviához való csatoltatás iránti kérvényt, azonban megbánták tettüket. Kérnek, járjak közbe, hogy azért itt maradhassanak, mert nem szeretnék szülőföldjüket elhagyni, ígérik, hogy jó hazafiak lesznek, mint amilyenek a háború előtt s a háború ideje alatt voltak. Megnyugtattam őket, hogy a magyar anyahaza az visszafogadja őket régi szeretetébe, ha megbecsülik magukat s a magyar anyahazához ismét hűek lesznek. Az öregebb gazdák könnyezve köszöngették megnyugtató szavaimat. A pócsai viszonyok semmi intézkedést nem kívánnak. POGÁNY

82 /922

H3 Pogányban március 23-án délután fordultam meg. Míg a kisbíró összehívta a sokác ajkú lakosságot, egy német ajkú értelmes gazdával beszéltem, aki tájékoztatott a viszonyok felől. Megtudtam tőle, hogy a falu lakosságának 2/3 része sokác, 1/3 része pedig német. A németek ág. ev. vallásúak, s külön iskolát tartanak fenn gyermekeik részére. Szünnap lévén, sem a róm. kath. sem pedig az ág. ev. iskola tanítóját nem találtam otthon. Az összegyülekezett sokác ajkú gazdáknak, mert már előbb értesültem a németi plébánostól, jegyzőtől és tanítótól, valamint az előbb említett német gazdától a népnek a szerb megszállás alatt való hazafias magatartása felől; köszönetet mondtam s megdicsértem őket, hogy a válságos időkben hívek maradtak magyar hazájukhoz. Kérdezősködésemre elmondták a sokác gazdák, hogy a szerb agitációkból bőven volt részük. A szerbek által fenntartott és Pécsett megjelent „Baranski Glasnik" szerkesztője (Glibonszki) az egerági káplán (Folnegovics) és mások minduntalan megjelentek a faluban. Minden jót ígértek nekik, de ők lehurrogták őket és szóba sem állottak velük. Mikor a szép szó nem használt, a szerb jegyző jött a börtönnel és megbotoztatással való fenyegetéssel, de ők kitartottak és egy sem írta alá a Jugoszláviához való csatolási kérelmet és nyilatkozatot. Szemeljác Markó volt bíró, nagyon értelmes gazda elmondta, hogy tanítójuk miatt restelkednek, mert a falura szégyent hozott. „Sajnos — úgymond — hogy nekünk, egyszerű paraszt embereknek kellett tanítónkat a haza szeretetére kioktatnunk." Kérdezősködésemre elmondták, hogy tanítójuk őket ugyan nem merte a hazaáruló nyilat-