Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1978. (Pécs, 1979)
TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNY A NEMZETISÉGEK LEGÚJABBKORI TÖRTÉNETÉHEZ BARANYÁBAN - Tegzes Ferenc: A miniszterelnökség délszláv szakreferensének jelentései a baranyai délszlávokról az 1920-as évek első felében
ILLOCSKA 39 1922 i0 Április 4-én vasúton Villányba s onnan kocsin közvetlen a Jugoszláv határ mellett fekvő Illocska faluba utaztam. Ennek a falunak majdnem a fele szerb s a nagyobb fele német. A németek rom. katholikus vallásúak és a lapáncsai plébániához, a szerbek pedig a beremendi parochiához tartoznak. A faluban van r. kath. és gör. kel. felekezeti iskola. A róm. kath. iskola tanítónője Takács Etelka 7 év óta működik ebben az iskolában, melynek tanítási nyelve a magyar. A német írást és olvasást is tanítja. A szerb iskola tanítónője elmenekült. A szerb nyelvű tanulók most sehová sem járnak iskolába. A szerb népet rávettem, hogy gyermekeiket a magyar iskolába járassák. A szerb lakosság közül senki sem optait, de 104-en elköltözködtek Baranyamegye megszállott területére. Volt olyan, aki 30 hold földet hagyott itt. Tettüket már megbánták, de nem jöhetnek vissza, mert a szerb hatóságok nem eresztik őket. Az illocskai szerb nép még mindig izgatott. Abban reménykednek, hogy Illocska Jugoszláviához fog tartozni s ezért elbizakodottan beszéltek. A megye megszállott területéről a szerbek átjárnak lázítani az ittmaradtakat, ami könnyen megy, mert a határ csak 200 méternyire van a falutól. A katholikus iskolában összejött szerb gazdák hozzájuk intézett szavaim után hajlandónak mutatkoztak a maradásra és a további békés itt élésre, főleg mikor az egyik tekintélyesebb gazda, Drenovác Luka azt mondta, hogy: „Legjobb volna, ha úgy lenne minden, mint régen volt!" Panaszuk az, hogy a községházán most nincs szavuk, mert kitették őket az elöljáróságból. Továbbá, hogy csak 8 km. távolságra szóló igazolványt kapnak, ha a faluból ki akarnak menni. Ennélfogva nem mehetnek Pécsre, sem más távolabbi helyre vásárra, mert igazolvány hiányában a csendőrök visszatoloncolják őket. Panaszkodtak, hogy a lippói szerb pap, ha kijön temetni, vagy más papi funkciót végezni, fuvart és 1000 koronát fizettet magának. Kérelmük az, hogy tanítót kapjanak. Részére a régi államsegélyt kérik. Megígérték, hogy addig is, míg kapnak tanítót, a magyar iskolába járatják gyermekeiket. Ebben a tekintetben, mert a katholikus iskola tanítónője nem tud szerbül, megígértem, hogy míg a beremendi üresedésben levő gör. kel. papi állás be nem lesz töltve, a beremendi magyar iskola tanítója fog hetenként átjárni. A németeknek a megszállás alatt nem volt bántódásuk, mert — a bíró állítása szerint — csendesen viselték magukat és engedelmesek voltak. Azzal a benyomással távoztam a faluból, hogy a szerbek azután is ingadozni fognak s hogy addig nem lesznek nyugodtak, míg Illocskának végleges hovatartozásáról hivatalosan nem értesülnek, mert a határ közelsége miatt éjnek idején bármikor átmehetnek Jugoszláviába s viszont onnan fajtestvéreik és az izgatók átjöhetnek hozzájuk. Tennivalók: Kívánatos, hogy a magyar hatóságok az illocskai szerbeknek távolabbi utakra is adjanak igazolványt, hogy a nép bevásárlásait Pécsett vagy Siklóson bántódás nélkül végezhesse és hogy a vásárokra eljárhasson. Ebben az ügyben beszéltem az alispán úrral, ki megígérte az intézkedést. Az illocskai szerb gyermekeknek a magyar iskolába való beiskoláztatása főleg a jövőre nézve hazafias szempontból is jó lesz. Mivel ezt a szülők ahhoz a feltételhez kötötték, hogy anyanyelvükön is tanuljanak írni és olvasni, szükséges, hogy a kérésük teljesíttessék. Ebben az ügyben a baranyai tanfelügyelőséggel érintkezésbe lépek. A gör. kel. pap által követelt magas stóla püspöki rendeleten alapszik. Erről jelentésem végén az „Általános tudnivalók" címnél lesz szerencsém bővebben szólni. 1925. október 2. 11 A lakók száma 529, németajkú 300, magyar 24. A gör. kel. szerb lakosság száma a legutóbbi 1920-iki népszámlálási adatok szerint 186. Azóta a szegényebb családok átmentek Jugoszláviába. Itt maradt 25 vagyonos család, kik békés, nyugodt természetűek, megelégedettek, az ígérgetések és csábítgatások ellenére sem hajlandók elhagyni hazájukat és falujukat. Erről tanúskodik most kijavított és fehérre meszelt templomuk és iskolaházuk. Lelkészük nincs. Egyházilag Beremendhez tartoznak, azonban lépéseket tettek, hogy Magyarbólyhoz csatoltassanak, mely községben van a körjegyzői székhely. Havonta egyszer jön ki hozzájuk a beremendi lelkész, akit nem szeretnek. Más vasárnapokon a tanítónő vezeti az istentiszteletet. A tanítónőt szeretik és nagyrabecsülik. Bőven ellátják kenyérrel, tejjel, vajjal tojással, baromfival, amit éjnek idején, titokban helyeznek lakása ablakába, hogy jól érezze magát közöttük. Ez is a nép jóindulatára vall.
