Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1978. (Pécs, 1979)

TANULMÁNYOK BARANYA MEGYE NEMZETISÉGEINEK 18—19. SZÁZADI TÖRTÉNETÉBŐL - Kiss Géza: Harc a magyar államnyelvért a soknemzetiségű Baranyában

adók, szolgáltatások, megszabott mennyiségű munkajáradék). Egységesek voltak az állami terhek is. A korszakunkra is nagy mennyiségben rendelkezésre álló örökösödési szerződések, hagyatéki leltárak is arról tanúskodnak, hogy Baranya dolgozói között nincs nemzetiségi válaszfal. Ez annál könnyebben elfogadható, mert Baranyában a reformkor küszöbén a népességnek már csak 46 százaléka magyar, 32 százaléka német 21 százaléka délszláv és kb. 1 százaléka zsidó illetve cigány. A németek „... beköltözött jövevények, kik Frankóniai, Fuldai, vagy Sváb beszédjöket és ruházatjokat most is fönn tartják... jóllehet hol Magyarokkal ... vegyítve laknak, ezeknek nyelvét is megtanulják..." „A szerblusok (délszlávok) részint török szállítványoknak maradékai, részint pedig a Töröknek kiűzése után Szerviából és Bosniából beköltözött gyarmatok.. ."

40 Strázsay János táblabíró (ő az egyetlen, aki valamennyi reformkori követi utasítás megfogalmazásában részt vett) viszont azzal egészíti ki ismereteinket, hogy bár a baranyai nép „... öt különös nemzethez tartozik, közötte mindazonáltal semmi szembetűnő nemzeti vagy vallásbéli üldözés sem uralkodik." Mint fentebb láttuk Baranya legnépesebb nemzetisége a német volt, de a németeket Magyarországon soha sem nyomta el az államhatalom. Paraszti tömegeik német tanítóik és papjaik vezetésével németek maradtak, de rendszerint gyermekeikkel megtaníttatták a magyar és a horvát nyelvet is. Kelet-Baranya gazdagsága a bizonyítéka, hogy szívós, szorgalmas munkájuk nem volt hiábavaló. A pécsi és mohácsi német polgárokat az ország minden lakosát egyformán sújtó Habsburg gazdasági nyomás a magyar köznemesség mozgalmához kapcsolta. Ez a csatlakozás pedig a német nemzetiség fokozatos feladásával, a magyar nyelv átvételével, tehát az önkéntes asszimilációval járt. (Ez az egyik magyarázata annak, hogy Pécsett már 1831-ben bevezették a magyar nyelvű jegyzőkönyvvezetést.) Ä magyarok és délszlávok viszonyára Mohács kínálja a legjobb példát, ahol az 1828. évi Regnicolaris Conscriptio adata szerint a lakosság 46 százaléka délszláv, 44 százaléka magyar és 10 százaléka német. Baranyában és Mohácson a feudalizmus korában nem hangsúlyozták soha a nemzetiségi különbségeket, csak a vagyon és az ebből adódó osztályhelyzet vont határt ember és ember között. Mohácson a belső tanácshoz tartozás néhány gazdag magyar birtokos és szerb kereskedő család privilégiuma volt. (Erdődyek, Kreszticsek stb.) Nemzetiségre való tekintet nélkül a földdel, házzal, tehát polgárjoggal rendelkező birtokosok közül választották a Hatvanosságnak nevezett Nagy Tanács tagjait. A harmincas évek elején Mohácson ezt a gyakorlatot így fogalmazták: „A Hatvanasok megmaradnak és ha valaki ezek közül idő közben hibádzani fog, a Város Tanács a (belső) azon Natiobul hármat fog Candidálni, mellyek közül a Hatvanasok egyet választhatnak."

41 Amikor aztán ez a tervezet Baranya Megye Közgyűlése elé került, megerősítésre, ezt a véleményt írták rá: „Minekutánna a Magyar Országi Lakósok csak ugyan mind magyaroknak tekintetnének, és amúgy is a jelenkor honn vágyási törekvései a Magyar Nyelvnek ajánlatos bé hozását tárgyaznék, azon Natiobul hármat fog Candidálni" feltételt a Választmány olly képpen magyaráztattni véli, hogy nem a nyelv, hanem a helybéli lakosok három Vallásaikra nézve ezen Candidatio is arányosan történvén, a választandó tag azonban szükségképpen magyarul tudjon."

42 A történeti együttélés körülményei között az egymás nyelvének értése nem jelenthetett problémát, legfeljebb a magyar helyesírást törték kerékbe egy egy írásos beadványban, de ez a kortársaknak fel sem tűnt, mert a fogalmazás a magyaroknál is csak a kevés írástudó erőssége volt. Végül a korabeli nemzetiségi politika jellemzésére álljon még itt — kommentár nélkül — 1844-ből a „választott községi tagok" névjegyzéke: Kunovszky István, a Hatvanasok vezetője, Bakó János, Bubreg Antal, Somogyvári István, Bosnyák Antal, Bencsik Pál,