Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1978. (Pécs, 1979)

TANULMÁNYOK BARANYA MEGYE NEMZETISÉGEINEK 18—19. SZÁZADI TÖRTÉNETÉBŐL - Andrásfalvy Bertalan: Nyugat-baranyai német telepesek történeti-néprajzi kérdései a levéltári források tükrében

határában is sok esetben, de arra adatunk nincs, hogy magát a szállásokat a német telepesek is használták volna állataik tartására, vagyis állataikat a lakóháztól távolabb, elkülönülten tartották volna. Ezzel kapcsolatosan két kérdéscsoportot vizsgálunk meg: először, hogy a rendezett településkép és építkezés a németeknél miért és hogyan jött létre, másodszor pedig, mi indokolta a magyar falvak szállásos faluképét, miért nem vehették ezt át a németek is, hiszen a német falvaknak is hosszú időn keresztül csak az állattartás hozott némi jövedelmet ezen a tájon. Az állattartásra való berendezkedés önmagában is alkalmazkodás volt a helyi természeti és gazdasági viszonyokhoz és ezt is a magyarok példáján láthatták meg.

21 A telepesek első hajlékairól nincsenek egykori írásos adataink. Joggal feltételezzük, hogy ezek a régi lakosok korábban elhagyott házaik felhasználásával készültek, nagyobbrészt veremházak vagy fából összerótt, illetőleg vesszőfonásos, sártapasztásos házak lehettek. A szájhagyomány több esetben csak arról tud, hogy a falu első házai nem ott épültek, ahol ma a falu áll.

22 A falu utcás rendezése csak a 18. század végén történt meg, uradalmi segítséggel, és az ezután épült házak nagy része még mindig fából épült, mint azt Széchenyi Ferenc administrator 1785-ös kérdőívére beküldött feleletekből kitűnik. A ebben a korban készült térképek, így a II. József-kori katonai felmérés és más uradalmi térképlapok már szabályos utcákat mutatnak, de a jellegzetes pajta-elrendezésnek még nyoma sincsen. A régi, zsuppos, fatalpakra épült házakon sem lehet felismerni annak a házvidéknek jellegzetes stílus és szerkezeti nyomait, melyek területéről német telepeseink származtak. Több a hasonlóság vagy teljes azonosság az itteni régi magyar házakkal, mint a jellegzetesnek nevezhető eltérés. A német falvak rendezésével egyidőben a legtöbb magyar faluban is hasonló történt* elsősorban a földművelésre alkalmasabb területeken, a megye középső és keleti részén. A Hegyháti járásban már több magyar falu csak később, az említett első katonai felmérés után rendeztette beltelkeit, sőt, ezen a területen olyan falvak is akadtak, melyek a mai napig sem rendeztették át teljesen belsőségeit. A rendezés ugyanis a legeltető, szállásos állattartás és az ezzel kapcsolatos nagycsaládi szerkezet és gondolkodás teljes felszámolásával lehetséges; ahol az egyéni legeltetést lehetővé tevő nagycsaládi rend tovább élt, ott a rendezésnek ellenálltak, azt sokáig késleltették. Az összefüggésrendszer tehát a következő: a falukép, a belsőség milyensége összefügg a gazdálkodás, azon belül az állattartás módjával ; az állattartás kétféle módját, az istállózó, igásló és tehéntartó, tejtermelő állattartásnál az istálló szorosan a lakóház mellé épülhet, a kezesen tartott fejőstehén legfeljebb közös pásztor felügyelete alatt jár ki naponként a falu közös legelőjére. A tehén és munkára naponként felhasznált igásló nem jelent veszélyt a ház lakóira. Az állattartás maga nem köt le külön munkaerőt, ezért az asszonyok megfelelő munkába-vonásával egy házaspárból és gyermekekből álló kiscsalád (nukleáris család, elemi család) megoldhatja az etetést és gondozást. (Nem véletlen, hogy a németekre jellemzőnek tartják azt, hogy az asszony is kocsiz, szántásnál lovat hajt, fej, stb. ami hosszú ideig magyaroknál és délszlávoknál csak férfimunka lehetett.)

23 A családszerkezet vizsgálata tehát fényt vet az állattartás módjára és így indokolja a német rendezett, utcás faluképet is. Az erdei, legeltető állattartás feltételezi azt, hogy az állatok megfelelő létszámú természetes falkákat alkotnak, melyek egy-egy arra már alkalmas fiúgyermek, legény vagy házasember laza felügyelete mellett külön legelnek, más állatcsapattal nem keverednek, magukat más hasonló és ragadozó állatok és ismeretlen emberekkel szemben megvédik, illetve megtámadják a nem közülük való állatot és ismeretlen embert is. Ez a szilaj kis falka nem tartózkodhat veszély nélkül a ház udvarán, s nem lehet istállóba sem lekötni, takarmányozásra csak a téli hónapokban szorul, istállózásra pedig akkor sem szükségszerűen. Tenyésztési cél az edzett, az idő viszontagságainak ellenálló, erős igásállat nevelése, az ilyen állatok szaporítása. A tejhaszon mellékes, hiszen a tej elvétele a szilaj anyától nehézkes és gyengíti a borjút a hideggel szemben fedetlen akiokban, szállási fészerekben, melyeket biztonsági okokból is