Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1977. (Pécs, 1979)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK 19 — 20. SZÁZAD - Eperjessy Géza: A pécsi kézműipar reformkori történetéhez

JEGYZETEK 1 Gyimesi Sándor: A városok a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet időszakában. Akadémiai Kiadó. Bp. 1975. 66., 192. I. Lásd még: Makkal László: A magyar városfejlődés történetének vázlata (Vidéki városaink). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Bp. 1961. — A jogi viszonyok, a népességtömörülés, a gazdasági és egyéb tényezők együttes vizsgálatára Id. Dávid Zoltán: A városi népesség nagysága Magyarországon 1785-ben és 1828ban. Történeti Statisztikai Évkönyv 1963—1964. Bp. 1965. 2 Rúzsás Lajos: A városi fejlődés a Dunántúlon a XVIII—XIX. században. Dunántúli Tudományos Gyűjtemény 43. Series Historica 20. Klny. az MTA Dunántúli Tudományos Intézetének „Értekezések 1961—1962" c. kötetéből. Bp. 1963. — a továbbiakban: Rúzsás, 1963*. uő: Városi fejlődés a Dunántúlon a XVIII—XIX. században. 2. rész. Dunántúli Tudományos Gyűjtemény 51. Series Historica 24. Klny. az MTA Dunántúli Tudományos Intézetének „Értekezések 1963" c. kötetéből. Bp., 1964. — Id. még uő: A városi fejlődés a XVIII—XIX. századi Dél-Magyarországon. (A városi fejlődés gazdasági alapjai) Klny. az MTA Dunántúli Tudományos Intézetének „Értekezések 1964—1965" c. kötetéből. Bp. 1966. és uő: Városi fejlődés a Dunántúlon a XVI—XVII. században. Klny. az MTA Dunántúli Tudományos Intézetének „Értekezések 1966" — Szigetvári Emlékkönyv 1566—1966" c. kötetéből. Bp. 1966. 3 Rúzsás, 1963. 291. I. és uő: A pécsi ipar a feudalizmus végén. Dunántúli Tudományos Gyűjtemény 6. Pécs, 1956. 8. I. — a továbbiakban: Rúzsás, 1956. 4 Kállay István: Szabad királyi városok gazdálkodása Mária Terézia korában. Akadémiai Kiadó. Bp. 1972. és Nagy István: A Magyar Kamara 1686—1848. Akadémiai Kiadó, Bp. 1971. 5 A városi főjegyző szerint a juhok száma több 1200-nál, a városi juhos gazdák pedig „ezen amúgyis megszorított... városi határban" mind a gyepen és a tarlókon, mind a közlegelőkön szeretnének legeltetni. A városi tanács véleménye szerint a marhákat nem helyes a juhokkal együtt legelőre hajtani, amit egyébként a Helytartótanács 1832. évi rendeletében meg is tiltott. De a tarlókon való legeltetés sem engedhető meg, mert a város határában a szántók nincsenek dűlőkre osztva, hanem az egyik gazda — mint írják — „gabonával, a másik zabbal vagy kukoricával, a harmadik kolompérral, hajdinával vagy répával" veti be földjét, s ezeken a különböző tenyészidejű vetéseken kellene áthajtani a juhokat. Országos Levéltár Helytartótanács. Departameritum Civitatense 1837/39/19. — a továbbiakban: OL Ht. Dep. Civ. 6 Az 1816. évben kelt „Szőlő — Hegybéli Rendtartást, mely a Szabad Királyi Pécs Városának Határában fekvő Szőlőknek birtokosait ugy a Munkásokat (sic!) is, akár azok kebelbeliek, akár vidékiek legyenek, akik a SzőlökDen megteendő munka miatt bejönnek, kötelez" címet viseli, a városi tanács a Helytartótanácshoz terjesztette föl, az pedig tudomásul véve átküldte a Királyi Kamarához. OL. Ht. Dep. Civ. 1817/31/2. és 1817/31/6. A szabályzat foglalkozik a belső tanács által kandidált hegybírónak a Választott Község általi választásával; ennek segédjeivel, a 6 „Hegy esküdt"-tel. akik a hegybíróval „szőlöhegybeli itélőszéket" alkotnak, továbbá az elöDDiek felügyelete alatt álló 30 „Hegypásztorok" tevékenységével, fizetésükkel, a pécsi szőlőhegy felosztásával (keleten a budai, nyugaton a szigeti szakaszra, mindegyik szakasz három osztályra osztva, élén e

9y-egy hegyesküdttel, s mindegyik osztály öt kerületre bontva, amelyekhez egy-egy hegypásztor tartozik). A rendtartás kimondja pl., hogy lányok és asszonyok (napszámosoK) nem hálhatnak a szőlőben erkölcsi okok miatt, s ha ezt a tilalmat megszegnék „12 korbácsütésekre ítéltessenek", továbbá „ha akár házas, akár nőtlen személyek fajtalan életben találtatnának a szőlőhegybe, a város fogságába vettettnek." Tiltja az „áltáljában való felvett munkát, vagyis ,,gyutorát", mert az visszaélésekre ad alkalmat. A szőlőben dolgozó „munkás" akár télen, akár nyáron napfelkelettől napnyugtáig „a nyugovásra kiszabott üdőn kívül szünet nélkül jól és folyvást dolgozni" köteles. Kijelölik a pihenőidőt, amelyet a szőlőhegyen található kápolna harangjával vagy kürtökkel közölnek. A hanyagul dolgozó munkást a tulajdonos, a hegyesküdt, sőt még a hegypásztor is megbüntetheti, mégpedig annyiszor 6 krajcárra, ahány hibát találnak. A munkások bérét időről időre a „környülállásokhoz képest" a városi tanács szabja meg, és dobszó által hirdeti ki, amelyhez mind a gazda, mind a munkás tartani köteles magát, s ha a „gazda többet adni vagy a munkás többet kérni merészel, akármely rendű és sorsú légyen, 12 forintba vagy 12 pálca ütésekben a hegybeli ítélőszék által fog marasztaltatni." Az agrártörténeti, illetve művelődéstörténeti szempontból rendkívül figyelemre méltó, 26 szakaszból álló, igen részletes rendtartást érdemes lenne teljes terjedelmében közzétenni!