Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1977. (Pécs, 1979)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK 19 — 20. SZÁZAD - Szita László: Dokumentumok az 1918. május 20-i pécsi katona — bányász felkelés történetéhez

Bányatelepi tisztviselőink az itteni bányatelepeinken már éveken át észlelhető és külö­nösen a múlt évben kihívó módon megnyilvánuló, a külföldi hason mozgalmakkal össze­függésben lenni látszó fegyelemsértő és erőszakoskodó, — sőt ismételt alkalmakkor már az elöljárók megsértésében és bántalmazásában is megnyilvánuló jelenségekre és azon eshetőségekre, melyek sajnálatos módon tényleg be is következtek. 4 — figyelmünket fel­hívtak. Alapos aggodalmainknak minden alakalommal kifejezést is adtunk és mindezeket első sorban is a népfelkelő bányász—munkás osztag parancsnokával közöltük, aki azon­ban nem sietett foganatba venni olyan intézkedéseket, melyek a munkásokat a zavargá­soktól elrettentették volna. Ennek tudható be, hogy a munkások a zendülésbe az első al­kalommal belesodortattak s abban oly tevékenyen részt vettek. 5 A múltat illetőleg megnyugvásunkra szolgál, hogy a borzasztó tett elkövetői közül a két főcinkos már is életével lakolt s hogy többek a rögtön-ítélő bíróság által 5—10 évig terje­dő börtönre ítéltettek, s hogy azok, akik ellen az idő rövidsége miatt elégséges bizonyíték felkutatható nem volt, a vizsgálati fogság fenntartásával a m.kir. Honvéd hadosztály bíró­ság rendes eljárása elé utaltattak. Minthogy azonban meggyőződésünk, hogy a lagala­posabb s a legkörültekintőbb nyomozat és vizsgálat dacára épp a munkások összetartása és közrendellenes hangulata miatt igen sokan lesznek, akiknek sikerülni fog a büntető igazságszolgáltatás sújtó keze alól menekülni, szükségesnek tartjuk, hogy ezen, az élet — és vagyonbiztonságot minden percben veszélyeztetni kész elemek teljesen letöressenek s hogy oly elővigyázati intézkedések tétessenek, amelyek ha a bűncselekmények elköveté­sét teljesen megakadályozni nem is lesznek képesek, de útját vágják annak, hogy a most lefolyt eseményekhez hasonló borzalmas bűntények megismétlődjenek. A vagyon és életbiztonság megóvására a bányakerületekben múlhatatlanul és legsürgő­sebben foganatba veendő következő óvintézkedések elrendelését és foganatba vételét kérjük: 1. A közbiztonsági szolgálat ellátására állandó csendőrőrsök lennének felállítandók, a csendőrlegénység kizárólag oly egyénekből legyen vezényelve, kik az itthelyi bányamun­kásokkal semminemű vonatkozásban nem állanak, — az őrsök létszáma Pécs szab. kir. város VI. kerületében: Pécsbányatelepen 15 fő, Pécs szab. kir. város IV. kerületében: üszög­telepen 4 fő, Baranyavármegye területén: Mecsekszabolcs bányatelepen 15 fő, Somogy­bányatelepen 10 fő és Vasasbányatelepen 10 fő állomány lenne. Ez érdemben — hivatkozással a nagyméltóságú m.kir. Belügyminsztérium f. évi április 16.-án 4957, szám alatt beterjesztett kérvényünkre, — a m.kir. Csendőrszárnyparancsnok­sághoz Pécsett f. évi május 28-án már előterjesztéssel éltünk. 2. Mindaddig, mígnem a kérelmezett csendőrőrsök felállíttatása bekövetkezhetik, a fenti bányakerületekben megfelelő létszámban a katonai karhatalmi kirendeltségek megha­gyandók lennének. Ez érdemben f. évi június 3.-án 7186. szám alatt a pécsi Állomáspa­rancsnoksághoz előterjesztést intéztünk. 3. A bányakerületek részére állandó detektív-intézmény létesítése azon közelebbi ren­deltetéssel, hogy ezek működési köre a bányatelepek körzetén kívül is, a rendzavargások értelmi szerzőire is kiterjedjen. 4. A bányakerületek részére, úgy a mint ez Németországban több bányavidéken már békeidőben, esetleges rendzavarások megelőzése céljából rendszeresítetett, — külön pol­gári őrség létesítése oly módon, hogy ezen célra a bányatisztviselők és felvigyázók közbiz­tonsági segédszolgálatra kiképezve, felfegyverezve lennének, hogy adandó alkalommal a csendőrség megerősítésére is felhasználhatók legyenek. 5. Mindazon bányamunkások, kikkel szemben beigazoltatik, hogy a május 20.-i esemé­nyek okozói vagy részesei voltak, bűnösségük megállapításával az itteni bányakerületek­ből elbocsátva legyenek. Ugyanez érdemben f. évi június 4-én 7187. szám alatt a VII. népfelkelő bányászosztag Parancsnokságához előterjesztést intéztünk. — 6. Azon bányamunkásaink, kik katonai kötelzettség alatt állnak, Pécsett, vagy Baranya­megyében állomásozó katonai csapattestekhez vagy kirendeltségekhez beosztást ne nyer­jenek. 7. Azon egyesületek és munkásszakszervezetek szigorú ellenőrzése illetve feloszlatása, amelyek, vagy melynek egyes tagjai ellen lázító, vagy közrend ellenes törekvések nyernek beigazolást, szóval amelyek működése a közrendet veszélyezteti. 8. Mindazon katonai óvintézkedések idejekorán leendő rendszeresítése, melyek a május 20-i eseményekhez mérten bányaműveink megvédése érdekében szükségesek, E helyütt is megjegyezvén, hogy csakis a szerencsés véletlennek köszönhető, hogy a lázadóknak május 20-án nem állott módjukban a bányaműveket hónapokra kiterjedőleg üzemképtelen álla­potba helyezni. 5

Next

/
Thumbnails
Contents