Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1977. (Pécs, 1979)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK 19 — 20. SZÁZAD - Nagy Lajos — Fetter Antal: Régi magánkutak Pécsen

Nagyobb kút- és vízvezeték-építéseket a 19. század első két évtizedében nem végeztetett a város. Ezt részben a pár évtizede végzett felújításokkal, részben a francia háborúkkal magyarázhatjuk. 1819 és 1821 között új medencés kutat kellett építtetni az elöregedett ,,Fő téri felső kút" helyett, amelyet még 1710-ben adtak át a lakosságnak. 1821—22-ben a ferencesek portájának az északkeleti sarkára építettek új csorgókutat a kiépülő környék lakosai részére. 1823-ban szintén a környék lakói részére újították fel a belső vártól északra a Petrezselyem kutat, 1824—25-ben új kút épült a Flórián téren, a névadó szent új szobrával. Az 1820—30-as években a főleg munkások lakta, bővülő külvárosok is jelentkeztek kút és vízvezeték iránti kérelmeikkel. 1826-ban a Szigeti külváros lakói kértek új kutat. Kérelmüket akkor még elutasították; a Stock-ház előtti kút 1835-ben készült csak el. Vizét a Rókus forrásból kapta. 1853-ban a mai Alkotmány utcai iskola előtt épült új csorgókút, amelyet a Petrezselyem forrás táplált. Később minden évtizedben építtetett a város egy-két kutat a terjeszkedő külvárosokban. A budai külvárosban 1829-ben épült az első csorgókút. Az 1860-as évek közepén új vezeték épült a Tettyéről a Havi hegy oldalában a budai külvárosi kutak táplálására. Az új, zártcsöves vízvezeték építéséig (1891—92) vagy 15 fali csorgó és medencés közkút látta el vízzel a budai külváros lakosságát. A külvárosok kút- és vízvezeték-rendszerének az építésével egyidőben a belvárosban is fejlesztették a hálózatot. 1851-ben elkészült a Hal téri közkút, amelyet az irgalmasok udvari kerítésének az északkeleti sarkához épült fali csorgó vízfeleslege táplált. Elegendő mennyiségű vizet szolgáltató források nélkül a város nem tudta volna megoldani a vízellátást. A város feletti hegyoldal említett karszti forrásai a szárazabb esztendőkben csaknem kiapadtak. Az 1830-as évektől újabb kis forrásokat kötöttek be a vezetékekbe, a meglevők vízhozamát pedig feltárásokkal igyekeztek bővíteni.

40 A céhek virágzása idején a tettyei főforrás vize fontos szerepet játszott a város iparában. A patakban folytatódó főforrás napi vízhozamának az 1893-ban mért napi átlaga 655 és 4273 köbméter között ingadozott.

41 Ez a vízhozam azonban már a század második harmada óta többször végzett vízgyűjtőterület-bővítés eredménye volt. Az 1841-es száraz esztendőben a város tanácsa, a hanyatló céhek, molnárok, pokrócosok, tímárok, kordoványosok, szűcsök) tiltakozása ellenére, fegyveres védelem mellett, a városi vezetékbe köttette a tettyei főforrás vizének egy részét. A céhek hiába tiltakoztak. A város tanácsa, bár állandó perben volt a malomtulajdonosokkal, mégis a 60-as évek közepétől mind több megvett, Tettye völgyi malom vizét vezettette a közkutakba. 1875-ben a város vízszükséglete naponta 48 000 köbláb volt.

42 Egy lélekre egy köblábat, (31,5 I), egy lóra hármat, egy szarvasmarhára kettőt, a házi fürdőre 10 köblábat számoltak.

43 Az így adódott jó 1500 köbméternyi vizet, a vezetékbe kötött kisebb és nagyobb karszti források közepes vízhozam esetén még csak tudták volna szolgáltatni, azonban a szárazság, a rossz elosztás és a még mindig jórészt vízköves cserépcsövekből álló vezetékrendszer műszaki hibái miatt mégis gyakori volt a vízhiány. A közegészségügy fejlődésével a lakosság igényei is fokozódtak. A kolera, a tífusz és más járványok a kapitalista fejlődés következtében mind zsúfoltabbá vált városokat sújtották elsősorban, de a nagy járványok közötti szünetekben is szedték az áldozataikat. A járványok megelőzésének az egyik