Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1977. (Pécs, 1979)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK 19 — 20. SZÁZAD - Nagy Lajos — Fetter Antal: Régi magánkutak Pécsen

fő eszköze a jó ivóvíz-szolgáltatás volt. A korszerű közegészségügyi követelmények elől a városok vezetői sem zárkózhattak el. Az ipar, elsősorban a nehézipar fejlődése a múlt század utolsó negyedében lehetővé tette, hogy gazdagabb városaink zárt rendszerű, vascsöves vízvezeték-hálózatot létesítsenek. Az első ilyen irányú intézkedéseket Pécsett a Buda-Pest-i vízmű megépítése (1868) után néhány évvel hozták meg. A nagy beruházás előkészítésében szakbizottságok segítették a városi tanács munkáját. Jó két évtizedig tartó következetes munkájuk eredményeképpen 1891—92-ben elkészült az új pécsi vízmű. A köz- és magánkutak üzemeltetése A közkutak kifolyó csövére a 18. században is csapot szereltettek. Éjjel, amikor a lakosság nem járt kútra, a szükségesnél több víz jutott a városba. A kutak túlfolyóin kicsorgó víz károkat okozott. A 19. század második felében, a tettyei víz bevezetése után különösen megnövekedett a feleslegesen elfolyó víz mennyisége. A magánkutak nagyszámú engedélyezésének a fő célja tulajdonképpen a kárbavesző víz egy részének a hasznosítása volt. A múlt század második felében a városba vezetett vizet elsősorban tartályokkal osztották el. A tartályokat homokkőlapokból állították össze, az illesztéseiket meszes gittel tömítették, a sarkoknál lapos vaspántokkal fogták őket össze; az űrtartalmuk egy köbméternél kisebb volt. A tartályokban a lejtőn levezetett víz túlnyomása is kiegyenlítődött. Az elosztó tartályok közül sokat a föld alá építettek, de voltak olyanok is, amelyeket ház-, vagy kerítésfalba illesztve fali csorgónak, tehát közkútnak, magánkútnak használtak (1. ábra). Az utóbbiak kifolyó csövére is csapot kellett szerelni. A fali csorgok kifolyó csöve alá, ha a környéken gazdák laktak, vagy gyakran jártak arra a fuvarosok, vályút helyeztek (pl. Petrezselyem kút, ökör kút). A belvárosban, tűzvédelmi okból, kisebb-nagyobb tároló medencét építettek a kifolyócső alá (pl. Irgalmasok melletti kút, Schwartz kútja a Ferenciek utcájában stb.). Az elosztó tartályok falába, különböző magasságban elvezető csöveket illesztettek. Ezekben a város mélyebben fekvő részeire épített köz- vagy magánkutakba folyt a víz. Amikor az utóbbiak tartálya megtelt, a befolyó csöveiket az úszó szelep lezárta, ezután az elosztó tartályban emelkedő víz egy magasabban beillesztett elvezető csőbe csorgott, és más rendszert töltött fel. Ha a rendszerhez tartozó valamennyi közkút és magánkút tartálya megtelt, az elosztó tartályban emelkedő víz vagy lezárta az ide befolyó cső szelepét, vagy ha nem építettek be szelepet, a túlfolyó csövön a tároló medencébe, illetve a vályúba vagy az úttestre folyt. A régi városképeken látható köztéri oszlopos medencés kutakból is elvezették a felesleges vizet. Az elvezető csöveket az oszlop testében kialakított kis elosztó üregbe illesztették. A vascsövet pipa alakúra hajlítva kívülről vezették be, különböző magasságban. Ezeken a csöveken is a mélyebben fekvő köz- és magánkutak tartályaiba folyt tovább a víz. Amikor az ellátott rendszer valamennyi tartálya megtelt, az oszlopból a felső túlfolyón át a medencébe csorgott a víz. A nyolcszegletes nagy medencéknek az űrtartalma 20—50 köbméter volt és, mint számos helyen írják, a tűz elleni védelem céljára tárolták bennük a vizet. A megtelt medencéből a közepe felé lejtősre épített úttestre ömlött a víz, és utcáról-utcára haladva kifolyt a város alatti rétbe.