Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1977. (Pécs, 1979)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK 19 — 20. SZÁZAD - Eperjessy Géza: A pécsi kézműipar reformkori történetéhez

öt szobás belvárosi házához nagy pince tartozott 15 hordóval, ezenkívül kocsiszín, stb. Volt még egy háza a budai külvárosban, több szőlője présházakkal. Az említett és a magisztrátus többi tagjainak — közvetlen felelősségük miatt — egy bizonyos árvapénztári sikkasztás alkalmából nemcsak az ingatlan, hanem az ingóvagyonát is felbecsülték, többek között a ruhákat, a konyhafelszerelést, a bútorokat és a többi berendezés értékét, Mindennek részletesebb elemzése művelődéstörténeti szempontból is különös figyelmet érdemelne. Csupán azt említjük itt meg, hogy a főbírónak lakóházában volt egy „írószobája" is — benne kb. 40—50 könyvvel (könyveket a magisztrátus tagjai között csak nála írtak össze). A könyvek között megtaláljuk a Corpus Jurist, a Bencsik-féle Repertóriumot és több jogi munkát; latin—magyar, német—francia, magyar—német szótárakat, lexikont, egy örök naptárt, Széchenyi: Világ c. művét. (I), az Aborigines Magyarorum c. munkát, a Koránt, egy gyógyszerkönyvet és több orvosi könyvet, egy breviáriumot, stb. Az árvapénztári sikkasztás ügye különben a belső és a külső tanács viszonyára is fényt vet. OL Ht. Dep. Civ. 1844/39/13, Uo. 1844/39/11, 16, 26, 34, 39, 55, 75, 138; 1845/39/4, 34, 72; 1846/39/56; 1847/39/15; 1848/39/23. 74 Babies András: „A komlói kőszénbányászat története 1812—1954. Pécs, 1958." című munkáiából is tudjuk, hogy a szénbányászatnak Pécsett 1848 előtt nem volt nagy szerepe. 75 Rúzsás, 7956. 17, 19, 21, 26. I. 76 Szita László id. mű. 77 OL Ht. Dep. Civ. 1812/20/13. A kaposvári céh véleményét is kikérték, amely szerint nem volna helyes a supplikánst az új céhbeli rendelkezéseknek alávetni. A kaposváriak igazolják, hogy szülőföldjére tért vissza: ismeretes „minő természetes ösztön vezet ilyes tettekre számtalanokat, kiknek szülőföldjükhöz mindenkor édes emlékezetjek" — írják. 78 OL Ht. Dep Civ. 1817/31/4; 1817/31/13; 1817/31/36. 79 OL Ht. Dep. Civ. 1821/38/4. 89 OL Ht. Dep. Civ. 1822/38/12. és 18. A remeket ekkor a szabadkai céhnek adták ki elbírálásra. 81 OL Ht. Dep. Civ. 1823/39/41. és 46. A Helytartótanács is elutasította a mestert. Figyelembe kell vennünk természetesen azt is a város és a Helytartótanács állásponjának elbírálásánál, hogy az ónöntő nem tartozott céhbe! 82 OL Ht. Dep. Civ. 1832^39/10. A Helytartótanács elfoaadja a város véleménvét, mivel ,,a jelenlevő szappanosmesterek elégtelensége a közönség provisioja tekintetéből hivatalosan megösmértetett !" 83 OL Ht. Dep. Civ. 1825/39/56. Megalapozottnak tekintik viszont a Petrovics Mátyás csizmadialegény elleni vádat, akiről legénytársa azt vallja, hogy „én az urammal (ti. a mesterrel) egy ágyban (az) első szobában háltam, a pajtásom ... az asszonnyal (a mester feleségével) a belső szobában ... az pajtásomat... parázna élte elkövetése után az aszszonyunkrul gatyája és nadrágja feloldozva, leugrani láttuk..." Felvételét ezek után mindkét hatóság elutasította. 84 OL. Ht. Dep. Civ. 1838/39/19. 85 Pécsi vonatkozásban erre nézve nincsenek statisztikailag értékelhető adataink, más szabad királyi városokban viszont általában az 50%-ot is meghaladják a külső tanácsban helyetfoglaló iparűzők, amint azt a tisztújításkor (restauráció) készített jelentések bizonyítják. Vö. Eperjessy Géza: Szabad királyi városi céhek id. cikkét. 86 OL Ht. Dep. Civ, 1844/39/139. Hasonlóképpen kap végül újabb remeket pl. egy puskaműves legény, aki 4 évvel korábban olyan fegyvert csinált, hogy egy falusi legény megsebesült tőle. Ezért mind a város, mind a Helytartótanács először elutasította kérelmét, mire az a „legfelsőbb helyhez" fordult. 87 Tehát a szerszámok általában a legények és nem a mesterek tulajdonában voltak! Vö. Eperjessy, 1967. 101. s. köv. lapok. 88 OL Ht. Dep. Civ. 1817/31/15. és 42 Hasonló kérelmekre pl. OL Ht. Dep. Civ. 1843/39/64; 1845/39/86; 1846/39/93. 89 OL. Ht. Dep. Civ. 1840/39/30. 90 OL Ht. Dep. Civ. 1845/39/46. Figyelmet érdeme! viszont az a körülmény, hogy a csizmadiáknak nem volt 7873 után megújított kiváltságlevele, s a Helytartótanács erről — mint sok más esetben más városokban is — megfeledkezett! 91 A Helytartótanács ebben az esetben is megfeledkezett arról, hogy a mészárosoknak nem volt „érvényes" kiváltságuk, és azt tudakolta „elkerülhetetlen-e ilyetén, a céhbeli kiváltságokba ütköző szokást fenntartani." Végül elfogadta a város érvelését: „a kontárhentesek ... a közönség e részbeni jobb ellátása tekintetéből továbbá is meghagyattassanak." A Helytartótanács azonban nem minden esetben feledkezett meg arról, hogy utána nézzen, van-e érvényes céhkiváltsága a panaszosoknak. Amikor pl. Pichler Ignác „kórkatona" (az invalidus magyarítása!) azért folyamodott, hogy mesterségét Pécsett legények