Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1977. (Pécs, 1979)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK 19 — 20. SZÁZAD - Eperjessy Géza: A pécsi kézműipar reformkori történetéhez

Egyáltalán nem meglepő, hogy az általunk vizsgált időszakban Pécsett a céhek túlnyomó többségében találkozunk kontárok elleni panaszokkal. Annál feltűnőbb, hogy növekszik azon kérelmezők száma, akik kontárkodásra, vagyis „saját kezükre" való iparűzésre kérnek engedélyt. 1817-ben pl. egy Anton Hartner nevű vargalegény kért kontárengedélyt („in qualitate Pseudo Magistri opificium suum exercere possit"). A Helytartótanács előbb elutasította, de újabb könyörgésére, figyelembe véve, hogy idős és beteg ember, jóváhagyta remeklés nélkül a céhbe való felvételét.

88 A város és a Helytartótanács állásfoglalása a kontárügyben általában megegyezett a remekléssel kapcsolatban a fentebb ismertetettel. Amikor pl. egy szabólegény azért folyamodott „a legfelső helyre", hogy mint „ruha kijobbító és tisztogató" dolgozhassék, a város ezt ellenezte, mivel a céhszabályzatnak megfelelően „hol céhek vannak, kontárok nem lehetnek", továbbá „mind a német mind a magyar szabó céhben elég elszegényedett mester vagyon, kik foltozgatásból és ruhatisztogatásból élnek." A Helytartótanács egyetértett a várossal.

89 Amikor egy Tolna megyei eredetű invalidus és elbocsátott katona s csizmadia legény kontárkodásra adta fejét, a város a céh kérésére eltiltotta működésétől, mivel Pécsett a „remekelt 72 csizdia mester oly sok e város népességére nézve, hogy többen elszegényedve, foltozgatással és napszámmal (!) keresik kenyereket." A Helytartótanács csupán ezt az érvet nem fogadta volna el, mivel a szabályoknak megfelelően e mesterségnél nem volt zártszám; de azt viszont igen, hogy az illető nem tudta bebizonyítani tanult szakmáját.

90 Amikor viszont a mészárosok követelték az „úgynevezett hentesek . . . disznó, bárány és borjúhús kivágásától" való eltiltását, a városi tanács egy 1813. évi végzésre hivatkozva utasította el kérelmüket, utalva arra, hogy a mészárosok nem tudják elegendő „apró marhahússal" ellátni a közönséget.

91 A kontárok a legtöbb gondot az asztalos céhnek okozták, s a céh többnyíre érvényesítette velük szemben kiváltságát.

92 A Helytartótanács ez esetekben is — olykor igen erélyes módon

93 — érvényt szerzett a céhszabályoknak; az elkobzott szerszámokat visszaadatta, és támogatta a remeklés utáni céhbe való felvételt.

9

'

1 Előfordult azonban olyan eset is, amikor a Kormányszék megengedte a kérelmezőnek, hogy két segéddel dolgozhassék a maga kezére.

95 Noha a kontárok sokkal többen voltak, a kereskedők részéről fenyegető verseny fenyegetőbb volt a céhesek számára. A pécsi vargák pl. azért folyamodtak a Helytartótanácshoz, hogy a helybeli kereskedőknek tiltsák el a vásáron kívüli időben a cipők árulását. A városi tanács a felsőbb hatóságnak egy 1816. évi rendeletére hivatkozva (amelyben a pesti kereskedőknek megengedték a cipőknek vásárokbani eladását) engedélyezte a pécsi kereskedőknek a szabad árulást, de jelentésében megerősítette, hogy a cipők készítése és eladása a folyamodóknak „egyetlenegy élelembeli keresetmódjok".

96 Mind a város, mind a Helytartótanács elutasította viszont azt a vargamestert, aki többízben is azért folyamodott, hogy a módosabb mestereket korlátozzák a cipők készítésében és eladásában, illetve „azon mestereket ... kik több legénnyel dolgoznak... a szegényebb mesterek közt fizetendő díjra" kötelezzék.

97 A többi szabad királyi városi mesterekhez hasonlóan a pécsiek is élvezték a város védelmét a zsidó iparosokkal és kereskedőkkel szemben, akiknek csak igen nehezen adott a magisztrátus letelepedési és működési engedélyt. Egy zsidó „sebésznek" pl. 1836-ban azért tagadták meg a beköltö18 B. HELYTÖRTÉNETÍRÁS 1977. 273