Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1977. (Pécs, 1979)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK 19 — 20. SZÁZAD - Eperjessy Géza: A pécsi kézműipar reformkori történetéhez

zést, mert „csak két zsidó famíliának vagyon engedelme ezen városban lakhatni."

98 Nem adták meg 1846-ban — többek között — egy Schultzer Imre nevű „héber asszonyszabónak" sem a lakhatási és iparűzési engedélyt, hivatkozva arra: „oly nagy a helybéli szabóknak száma, hogy többen mesterségeket sem űzhetik."

99 A „német szabó céh" kérését, amelyben egy zsidó készítményeinek „nyitott boltbani" árulásától való eltiltását kérte, csupán azért utasította el a városi hatóság, mert már kb. 20 évvel azelőtt megengedték azt neki, sőt már az apja is élvezte ezt az engedélyt.

100 Befejezésül a céhbelieknek a vidékiekkel, a mezővárosi és falusi mesterekkel szembeni elzárkózását kívánjuk érinteni, amely nem egy esetben vezetett a városnak a vármegyével szembeni ellentétéhez. A pécsváradi takácsok például 1810-ben panaszt tettek a megyénél, hogy Pécsett a pécsváradi vándorlegényeket „valóságos céhbelieknek... esmérni nem akarják... ily legényeknek adott leveleket öszvetapodják elszaggatják, s őket himpelléreknek" nevezik. A pécsváradiak kiváltsága — mint írják, — csak a megyétől származik, a pécsiek viszont „mint Szabad Királi Városbéli mesteremberek cselekedhetnek vélünk, amit akarnak, és gyalázhatnak, mint nékik tetszik." A megyei közgyűlés utasította az alszolgabírót, a panaszt azzal továbbítsa a városhoz, hogy e „visszaéléseknek" ne csak véget vessen, hanem „illendő elégtételt" is szolgáltasson.

101 Más szabad királyi városokhoz hasonlóan Pécsett is gyakorlattá vált, hogy a vidéken remekelt mestereket — az érvényes előírások ellenére — nem akarták felvenni a céhbe, vagy újabb remek készítésére igyekeztek kényszeríteni őket.

102 Előfordult viszont az is, hogy a megyei hatóságok sértették meg a városi jogokat. Pécs városa a Helytartótanácstól azért kért például védelmet, mert a Baranya megyei Pécsváradon és Vajszlón (ezenkívül Somogyban, Tolnában s a horvátországi Verőce megyében!) a pécsi „polgárokat és szűrszabó mestereket" az 1832-36. évi országgyűlés 33. törvénycikke ellenére a vásárokon helypénz fizetésére kötelezték; amikor a mesterek a fizetést megtagadták, több szűrt lefoglaltak tőlük, és veréssel is megfenyegették őket. A megyék eljárásukat azzal indokolták, hogy „Pécs ... a sz. kir. városok lajstromába még eddig beiktatva nincsen."

103 A Helytartótanács az ügyről — fontossága miatt — a Kancelláriát is tájékoztatta, leiratában pedig a törvény szigorú megtartására utasította az érintett megyéket.

104 A kormányszékek természetesen csak azért „adtak igazat" a fenti esetben a városnak a megyével szemben, mert az utóbbi megszegte a törvényeket. A kormányszékek a feudális államhatalom szervei voltak, s így a várossal szemben is a feudális jogokat és törvényeket védelmezték. Ez történt pl. akkor, amikor Pécs „a legfelső helyen" tett panaszt, hogy a „rossz mértékeket" használó mészárosok és pékek ellenőrzésével a megye megsértette a város „törvényhatósági jogait". A kormányszékek egy közel 200 évvel korábbi törvény, az 1659. évi 71. tc. 3. szakaszára hivatkozva utasították el ezt az „alaptalan" panaszt: „a városi hatóságnak csak a szolgabírói ítélet végrehajtása hagyatnék meg, a felügyelési jog ... a megyét illetné" — olvassuk a leiratban.

105