Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1977. (Pécs, 1979)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK 19 — 20. SZÁZAD - Eperjessy Géza: A pécsi kézműipar reformkori történetéhez

iparágak minimális számaként. Maximálisan pedig kb. 90-re tehetjük az 1820-as-30-as években Pécsett működő iparágak számát. Ezek között olyan szakmák is szerepelhetnek, mint pl. egy 1812. évi kérelemben előforduló ezüstműves ,,céh" (?), illetve a kardgyártók (frameator).

44/a Kevésnek vagy soknak tekinthetjük-e a Pécs városában az 1820—1830-as években működő 80—90 kézművesipari szakmát? Ha figyelembe vészük, hogy pl. az ország legnépesebb mezővárosában (ahol 1848 körül Pécs mintegy 14 ezer''

5 főnyi lakosságának közel háromszorosa, 44 ezer ember élt,

46

) Kecskeméten 1828-ban 40 szakma''

7 képviselőit találjuk meg, akkor feltétlenül igen jelentősnek tűnik ez a 80—90-es szám. Az iparilag egyik legfejletebb mezővárosban, Miskolcon 1828-ban 46 iparágat találunk.

48 Az átlagosan fejlett szabad királyi városokban a kézművesipari szakmák száma 60 körül mozgott, s csak a legfejlettebb szabad királyi városokban, Pesten, Pozsonyban, Budán haladta meg azok száma a 100-at.

49 Eszerint Pécs — a kézművesipari szakmák számát tekintve — mindenképpen az iparilag fejlett szabad királyi városoknak a Pestet, Pozsonyt, Budát követő élvonalába tartozott. A mennyiségi tényezők mellett figyelemre méltóak a minőségi tényezők is. A tanulmányunkban fentebb említett különlegesebb igényeket kielégítő szakmákon kívül olyan mesterségek, mint pl. a keményítőgyártó, kútmester, a fürdős, a könyvárus, a hajfodorító, a csatos, az édességárus („nyalánkütő" =dulciarius), az enyvfőző, az órás, az aranyozó, a reszelővágó („ráspametsző") az orgonacsináló, a képíró (pictor), a selyemfestő, a szobrász („képfaragó") stb. különválása az iparon belüli differenciálódás viszonylag magas színvonalára utal. Az összeírásokat elemezve a mesterek számára és az egyes szakmákhoz tartozó összes kézműves számszerű megoszlására is vonhatunk le következtetéseket. Mint a fentiekben láttuk, az 1828. évi Országos összeírás szerint 582 kézműves működött Pécsett. A céhes és céhen kívüli mesterek ugyancsak 1828. évi konskripciós összeírásában 568-J-124, összesen 692 mesterről adtak számot. Ha pedig az 1828. évi restaurációs összeírás (Id. a 258—259. lapon) megfelelő adatait összeszámláljuk, akkor 357 mestert, 295 legényt és 183 inast, összesen 835 iparral foglalkozó személyt találunk Pécsett. A kétféle (a konskripciós és a restaurációs) 1828. évi összeírás között — mint korábban jeleztük — az egyes iparágakat illetően is jelentős volt az eltérés. Még nagyobb a különbség a mesterek számában. Ezért az 1828. évi restaurációs összeírást, a mesterek számát illetően különösképpen, kritikával kell kezelnünk. Az 1832. évi restaurációs összeírás szerint már 538 mester, 712 legény és 316 inas, összesen tehát 1566 iparűző működött a városban. Ezeket az adatokat is kritikával kell fogadnunk. Nem valószínű ugyanis, hogy négy esztendő alatt az iparral foglalkozók száma közel kétszeresére — s azon belül a legényeké több mint kétszeresére — növekedett volna a városban. A restaurációs összeírások viszont annál értékesebb tájékoztatást nyújtanak az egyes iparágakban működő kézművesek megoszlására, illetve a mesterek és a legények egymáshoz viszonyított arányára. A legnagyobb számú iparűzőt foglalkoztató szakmákat keresve, mindenekelőtt — a csaknem minden hazai szabad királyi városban egyaránt —