Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1977. (Pécs, 1979)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK 19 — 20. SZÁZAD - Eperjessy Géza: A pécsi kézműipar reformkori történetéhez

legnagyobb létszámú csizmadia mesterséget (1828-ban 62 mester, a legényekkel és inasokkal együtt 125 iparűző, 1832-ben pedig 54 mester, a legényekkel és inasokkal 104 személy) kell kiemelnünk/

l9a Első pillanatra szembeötlő a bőriparral kapcsolatos többi szakmák túlsúlya. így a tabakoké (72, illetőleg 65 iparűző), a szűrszabóké (53, ill. 36 iparos), a szűcsöké (35, ill. 57 iparos), a bocskoros vargáké (73 ill. 35), a magyar vargáké (21 ill. 17), a német vargáké (88 ill. 71), a tímároké (20 ill. 29), a szí/gyártóké (11 ill. 12), a nyergeseké (11 ill. 13 iparűző). Ha hozzájuk számítjuk az irhászokat (1 ill. 1 mester) és a kesztyűsöket (1 ill. 3 iparos), akkor arra az eredményre jutunk, hogy a 12 bőriparral kapcsolatos szakmában 1828-ban 511 személy, az összes iparűző 60 %-a, 1832-ben pedig 443 iparos, az összes kézműves közel 30 %-a dolgozott. Ha a 60 % túlságosan soknak, a 30 % pedig az előbbihez képest kevésnek (egyébként sokkal reálisabb aránynak) tűnik is, a bőripar vezető szerepe Pécsett semmiképpen sem lehet kétséges, amint arra korábban Rúzsás Lajos mutatott rá.

50 A nagyobb létszámú szakmák közül kiemelkedik a faiparral

51 kapcsolatos asztalos (40 ill. 64 személy), az ács (67 ill. 76 személy), az esztergályos (17 ill. 13), a kerékgyártó (17 ill. 19) és a bortermeléssel összefüggő kádár (40 ill. 19 iparűző) mesterség. Az élelmiszeripar területén említésre méltó a Pécsett ugyancsak fontos szerepet játszó malomipar

51

* (1828-ban 42 személy), továbbá mészáros mesterség (59 ill. 42 személy), a ruházati iparban a magyar és német szabókat (60—68, ill. 87—115 iparűző) és a távolabbi vidék szükségleteit is kielégítő pokrócosokat (39 ill. 27 iparűző) kell kiemelnünk. Nem találjuk meg viszont — többek között — a papírgyártókat, amely mesterség — Szita László szerint is — szünetelt ebben az időben.

52 Nem kevésbé érdekes a mesterek és a legényeik egymáshoz viszonyított arányának alakulása. A feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet időszakában a hazai mezővárosokban és szabad királyi városokban általában több volt a mesterek száma a legényekénél.

53 Ezt a megállapítást a pécsi adatok lényegében nem változtatják meg. Az 1828. évi restaurációs összeírás szerint a mesterek száma — mint említettük — 357, vagyis az összes iparűzők 42,75 %-a, a legényeké 295, azaz 35,33 %, az inasoké 183, azaz 21,90 %. Az 1832. évi restaurációs összeírás adatai viszont elég jelentős változást mutatnak: a mesterek aránya 34,35 %-ra csökkent, a legényeké 45,47 %-ra emelkedett, az inasoké lényegében azonos maradt: 20,18 %. Az utóbbi adatokból nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, hiszen — amint az előbbiekben rámutattunk — az 1828. évi restaurációs tabellában más összeírások adataihoz képest a mesterek száma túlságosan alacsonynak tűnik, és nem látszik valószínűnek az sem, hogy négy év alatt a legények száma több mint a kétszeresére növekedett volna. Kétségtelen azonban, hogy a pécsi mestereknél dolgozó legények száma nagyobb volt, mint a kevésbé fejlett szabad királyi városiaké, és általában a mezővárosi kézműveseknél foglalkoztatottaké. De az is bizonyos, hogy a pécsi mesterek túlnyomó része is egyedül, vagy 1-2 segéddel dolgozott, és igen kevés volt azoknak a mestereknek a száma, akik 3-4-nél több legényt alkalmaztak. A restaurációs összeírásokból is kitűnik, hogy — más városokhoz és mezővárosokhoz hasonlóan — sok legényt dolgoztató mestereket, főként az ács és a kőműves szakmában találunk. Az ács szakmában pl. 1828-ban