Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1976. (Pécs, 1976)

TANULMÁNYOK MOHÁCS NÉPRAJZA KÖRÉBŐL - Andrásfalvy Bertalan: A mohácsiak halászata a XVIII. és a XIX. században

szóval is fordítják a magyar fok szót. Csaknem 150 évvel később Mohács város elkülcnözési pere folyamán az uradalom ügyvédje már a nyugati mintára alakított magyar joggyakorlatot tartotta perdöntőnek és a halászatot ennek megfelelően kizárólagos földesúri jognak tekintette, mely ,,a fennforgó úrbéri rendezés tárgyát nem képezheti, s így a szigetben fekvő halastavak, valamint a halaknak azokba bocsájtásához és tenyésztéséhez szükséges fokok — az elválasztó (ti. az uradalom és az úrbéresek területét a szigeten elkülönítő) határvonalon kívül, vagy belül — az uradalom kizárólagos tulajdonai maradnak. Egyetlen mohácsiaknak jutott halastó a Zátony tó. Ide kellenek (ti. ebbe a tóba vezetik a vizet és a halat) a Sáros, Simia, Konda, Écs, Kutas, Rásztok és Disznó vize."

11 A halászati jog ilyen nagy változásán túl az idézet a halastavak és a hozzájuk vizet vezető fokok szoros összetartozását bizonyítja. A nagyobb tavakba, holtágakba valószínű közmunkával, közös erővel építettek fokot, csatornát az egykori jobbágyok. A fokok útjának kijelölése, annak kiásása bizonyára szakértelmet kívánt s ezzel a tómesterek rendelkeztek. Egy egy fok több kilométer hosszú és lehetett, s nem csak magasabb szinteket, a vizek folyását kísérő természetes hátakat, a folyó maga rakta elsáncolásait metszették át csatornájával, hanem alacsonyabb, mocsaras, nádas területeken keresztül is bemélvítették és kiépítették. Igen szépen mutatja ezt éppen a Földvári tónak és fokának ábrázolása az 1866-ban készült, az úrbéri elkülönözést élőkészítő térkép.

12 Az is megfigyelhető - sok más régi térkép tanúságából megegyezően — hogy a fok mindig alulról vezeti a vizet a Dunából a halastavakba és elárasztható ártérbe, így lassan és rombolás nélkül hatolt fel a víz és apadáskor maradéktalanul távozhatott az ártérből. Más szóval az ártér legalacsonyabb pontját kötötte össze a mellette lévő Duna, folyásirányban lehetőség szerinti legtávolabbi, legalacsonyabb pontjával. Igy a vízáradáskor gyakran a Duna mederrel párhuzamosan, de a Duna vizével ellentétes irányban áramlott a víz az ártérbe. Az említett nagy és közösen épült, közös használatban lévő halászó vizek ellátására épült fokok mellett számtalan kisebb fok létezett, melyet egy-egy jobbágy, vagy család ásott kisebb laposok, rétségek elárasztásának biztosítására. Számos adatunk van ezek ásására is, melyekből egy levéltári tanúvallomást idézek 1771-ből. A kérdésbe vett fokot ,,a régi török időben, akkorbeli Mohácsi lakos, Pere István nevű tsinálta volna, a többi fokok, melyeket a mostani határ jövés alkalmatosságával a Pere fokon felül látott és tapasztalt a Tanú is, e Tanúnak Mohácsról elmenetele után tsináltattak következendő képpen a Pere Foka a régi török időben csináltatván sokkal idősebb 25 esztendőnél, mely Pere fokát azért is a nem régen tsinált fokok közül jól meg ismerte . . . stb."

13 E fokokat igen szépen ábrázolja az a térképlap, mely feltehetően Vásárhelyi idejében készült Duna-mappáció másolata és melyet a mohácsi múzeum őriz. Ezenkívül igen szemléletesen mutatja, hogyan vágták át kis fokokkal a Dunát kísérő parti hátat, az a Duna szabályozást és kanyar átvágást előkészítő térképvázlat is, melyet Eisenhut György készített 1820-bàn.

14 E fokok, mint az idézett tanúkihallgatásban, a készítő vagy használó nevét is viselhette, s rendszerint közelében volt e család elsőfoglalással szerzett szálláshelye és ártéri kertje, melyet gyümölcsfákkal ültetett körül. A fokban rekesszel, vejszével, emelő hálóval ez a család halászhatott, de ha a fokon keresztül más család holászóvize is kapott vizet és halat, azt csak apadásnál zárhatta el. Úgy tűnik, hogy e szállásokhoz kapcsolódó, kisebb és időszakosan használt fokok és halászóhelyek a múlt század közepéig, ha elvileg nem is, de gyakorlatilag mindig a szállásbirtokos szabad használatában voltak, arról külön nem adózott vagy részt nem adott. A tanyaként — s Mohácsott a vizsgált időben ezen mindig halászó helyet kell értenünk - számontartott uradalmi halászó helyeken a XVlll. sz. második felében már nem