Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1976. (Pécs, 1976)

TANULMÁNYOK MOHÁCS NÉPRAJZA KÖRÉBŐL - Andrásfalvy Bertalan: A mohácsiak halászata a XVIII. és a XIX. században

lót és azzal magának halásztatott. Jány halála után az uradalom tiszttartója ezt lefoglalta és azóta harmados az azzal való halászat. A mintegy 20 tanú vallomásában tulajdonképpen nincs lényeges ellentmondás, a tanúk más és más időpont változó joggyakorlatát mondták el, s közülük nem egy utalt is a változásra. A nagy költséggel készült két öregháló közül pedig valószínű az egyik időközben el is pusztult, mivel a tanúk közt volt olyan is, aki csak egyről beszélt már. Ugyanakkor látható az is nem egy vallomásból, hogy csak bizonyos szerszámmal és bizonyos halászó vizek halászatáról van szó, az „Uraságh Halászó vizéről", melyeket valószínű a tárgyalt időben, 1711 és 1724 között foglalt le magának a földesúr. Tehát az e vizekben öreg hálóval fogott halászat volt harmados. Nyilván a legnagyobb, legmélyebb vizekben, a legnagyobb hálóval lehetett fogni a legértékesebb halakat, más szóval csak az értékesebb nagyobb halfélék fogásának jogát vizsgálták meg. A név szerint említett ,,Mohácsy Fok"-ban (ezen álló, fából, vesszőből épített rekeszt sejthetünk) és „kinek kinek Veiszekben és Gorékban és más ollas módokkal szabad volt halásznyi," vagyis a veiszezésre alkalmas sekélyebb vizű tavakban és nádasokban, természetesen kisebb és értéktelenebb halakra. Az utóbbi, értéktelenebb vizek halászatának szabadsága később egy Récs nevű tiszttartó idejében „meg csökkent", vagyis ezekből az egész évben működő kisebb szerszámokból kellett heti halat rendszeresen küldeni Pécsre a püspökség pénteki konyhájára, mert a nagy öreg hálóval való halászatnak megvolt a maga ideje.

3 Az egy évvel később megejtett másik tanúvallomásból több részletet tudunk meg s ezek igazolják feltevésünket/

1 Itt ugyanis 4 az uraság által lefoglalt halászó tavat említenek, ezek közül név szerint a Földvári tavat és a Csök Dunát (ez utóbbi talán a Riha?). A 4 nyilván legnagyobb halastón kívül az uraságé volt a Vizafogó hely, Vizák helye (lat: Captura Husonum, Locus Husonum), melyen az uraságnak harmadrész járt a fogásból — minden más helyen fogott (értékesebb) halból egy harmadot a város követelt magának, vagyis a mohácsi közösség. A két szerencsésen fennmaradt tanúkihallgatásból kirajzolódó kép a mohácsi lakosok halászati jogából beleillik abba a képbe, amit a Duna mente paraszti halászati jogáról eddig a XVlll. századra vonatkozóan megtudtunk.

5 Mohács esete is a paraszti halászat viszonylagos nagy szabadságát bizonyítja, különösen, ha a tőlünk nyugatra eső európai joggyakorlattal vetjük össze. Ez a halászati szabadság a XVlll. század folyamán kis mértékben, a XIX. században erőteljesen megszűkült mindenhol — legkevésbé azonban éppen Mohács, illetőleg annak Sziget-birtokán, a szigeti tavakban és mocsarakban. Ez a Mohácsi Sziget sajátos, mondhatnánk rendhagyó státuszából következett, melyen a városnak nagyobb haszonélvezete volt mint az uradalomnak és ezt hosszú pereskedések során egészen az elkülönözésig, az 1870-es évekig sikeresen meg is védte.

6 Lássuk hát a mohácsiak halászatának XVlll. századi feltételeit és módját. A halászó vizek legértékesebbje a Duna volt. A Dunán sokkal nehezebb fogni halat, mint a sekélyebb vizekben, de itt éltek és jártak a legnagyobb és legértékesebb halak, a vizák, tokok, ma már ismeretlen csontos halak. A csontos halak, a vizafélék családjából már csak hébe-hóba a kisebb kecsege kerül kézre a Duna ezen szakaszán, a vizák pedig valamikor több mázsát is nyomtak. Kemény fehér húsukat lesózva hordókban külföldre is szállították. A bécsi udvarban is csemegének számított a viza-hús, nem egy Duna menti falu ezzel adózott. A vizák fogására a folyónak bizonyos, szigetes szakaszai voltak alkalmasok s ezek a viza fogó helyek már a középkorban királyi adományozás és sok pereskedés tárgyai. Ilyen viza-fogó hely volt Mohács határában is a Dunán, erre utal az idézett latin nyelvű 1744-es tanúvallomás „Locus Husonum, Captura Husonum" elnevezés, de pontos