Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1976. (Pécs, 1976)

A VÁROSIGAZGATÁS FEJLŐDÉSE MOHÁCSON A XVIII-XX. SZÁZADBAN - Kiss Géza: Mohács város gazdálkodási szervezete a szabadságharcot megelőző évtizedekben

,,széna eladásbul 291 forint",

58 később azonban már a bevételi rovaton csak az „Osztási föld Árenda" szerepel 250-300 forinttal és a „Hidasi jószág jövedelem" 550-600 forinttal. A mezőgazdasági eredetű bevételeket még csak nem is összesítik, hanem az „Elegyes bevételek" c. mellékletben szerepeltetik több száz más apró bevétel között. Itt találkozunk a széna, sarjú, fa, bor eladásából származó jövedelmekkel csak úgy, mint a különböző rétek, tarlók, földek hasznosításából származó összegekkel. Az ellentmondás természetesen csak látszólagos, hiszen a mezőgazdaság a városgazdálkodás számára épp oly jelentős volt, mint a lakosság számára. Ez utóbbi tény azonban a gazdálkodás naturális-patriarchális jellege miatt a forrásokból csak igen nehezen bontható ki. Az a helyzet ugyanis, hogy a számszerű adatokból csak az derül ki, hogy mit, mennyiért értékesítettek, de arról hogy a város milyen értékben használt fel saját szükségleteire pl. követ, vályogot, szalmát, szénát a lovainak, illetmény fát stb. a tisztviselőinek, lelkészeknek, tanítóknak stb., már nincs elszámolás. Persze nemcsak ez teszi igen nehézzé a városgazdaság „agrár szektorának" ismertetését,

5

'' hanem az a tény is, hogy Mohács agrár eredetű jövedelmei négy különböző jogállású területről származnak. Az első az az 5700 holdnyi úrbéres terület, amelyről a Transactio szerint kettős dézsma jár a püspöknek, összegben ez 1900 kereszt gabona termését, 2111 mérő kukoricát jelent. Ezek a tételek a lakosságot terhelik. A város erről a területről csak a telek formájában nem hasznosítható „Osztási földek" és a legeltetési árenda után jut bizonyos jövedelemhez. A legeltetés a megállapodások szerint az uradalommal közös. Ez annyit jelent, hogy „A tarlóban őrizet mellett való legeltetés mindennemű marhákra, még Sertvésekre nézve is megengedtetik . . ."

60 a városi lakosoknak. A város állandó kötelességének tartja, hogy őrködjék polgárai legeltetési joga felett s védi őket az uradalommal szemben, de ugyanakkor maga is megkísérli, hogy bizonyos jövedelemhez jusson a legeltetésből. Ezért ad engedélyt 1833-ban más helységben lakó birkás gazdáknak ,,. . . Birkáknak legeltetésére . . . először is az ugaron, le aratás után pedig a tarlóban 200 forint fizetésért, amelynek felét, ha be hajtják birkájukat, másik felét pedig Szt Mihálykor be fizetni kötelesek. . ."

61 A városnak sehogy sem tetszik, hogy polgárai is kedvelik a jövedelemszerzésnek ezt a módját, s ,,. . . máris az külső helységekbül számos birkákat a Legelőre fogadják", éppen ezért elrendeli, hogy „Két Lántzra csak egy birkát szabad kinek, kinek tartani" és „Más helen nem szabad üket legeltetni, mint... a Városi Tanács által kijelelt helen."

62 Az ellentét természetesen itt sem a város és polgárai, hanem a város és az uradalom között volt meghatározó jellegű. Ennek az ellentétnek legutolsó, de a korra (1848 április) nagyon is jellemző példáját őrzi az alábbi levélrészlet: „Az Uraság birkája a Mohátsi ugarföldön legelvén, rajok mentek ma a Mohátsi Juhászok és nemcsak, hogy a nyájat a határbul ki hajtották, hanem még az Uraság bujtárjai közzül egyiket meg is tagolták." „...Valljon ezen hatalmaskodás az Érdemes és Gondos Tanácsnak rendeléséből történt légyen vagy ha nem!?" (Ezt kérdezi nem kis gúnnyal Náray Imre tiszttartó.)

63 A második területet az ún. városi szántóföldek adják. Ezek leginkább a város alatt vagy a szigeten találhatók, kiterjedésük azonban soha sem volt jelentős. Hasznosításuk eredetileg közmunkával történt. 1826-ban azonban a városvezetői már úgy látják, hogy „. . . ezen földek nem úgy, mint annak rendje és módja kévánván munkáltattak" s ezért elhatározzák, hogy a városi földek „. . . hat forintnak előre leendő lefizetése után minden hoidtul három egymás után következendő Esztendőre ki-